"Ez nem választás volt, hanem színjáték" - interjú Kovács Péter kézilabdaedzővel

Habár az edzőbizottság őt javasolta, végül mégsem Kovács Pétert nevezték ki a magyar nőikézilabda-válogatott élére. A nemrégiben Békéscsabára szerződött, játékosként világválogatott szakember szerint az utóbbi években már többször is becsapták a sportág irányítói, szerinte manapság nem az eredmények számítanak a magyar kézilabdában, az elnökségnek pedig nincs rálátása a napi problémákra.

- Mennyire volt a békéscsabai szerepvállalása egyfajta menekülés a munkába? Hiszen a várakozásokkal ellentétben megint nem ön lett a női válogatott kapitánya.
- Mindenképpen menekülés volt, mert nyolc hónapig vártam felkérésre, de egyet sem kaptam. Pedig tele voltam energiával és tudással.

- Talán félnek öntől?
- Nem tudom. De miért félnének? Elterjedt rólam, hogy kemény edző vagyok. Igen, kemény, de következetes.

- Egy tíz évvel korábbi interjúban már úgy fogalmazott, háromszor odaígérték a férfikapitányi posztot, de mindig átverték. Ezek után még hitt abban, hogy most női kapitány lehet?
- Tíz év sok idő, azóta még kétszer megígérték a kapitányi posztot, azaz már mínusz ötnél járok. Most is ott voltam a három hivatalos jelölt között, és el is hitették velem, hogy van esélyem. Én pedig úgy éreztem, egyszer valóban megkapom majd ezt a feladatot, hátha éppen most. Valahol még megvan az az 1993-as újságcikk, amelyben a szövetség részéről Vass Károly azt nyilatkozta a svédországi férfi világbajnokság idején, hogy a következő olimpián én vezetem a csapatot. Olyan komoly volt minden, hogy mondták, válasszam ki a stábomat, orvost, gyúrót, pszichológust. Aztán a vezető klubok összeültek, kötöttek egy paktumot, én pedig sohasem lettem kapitány. De ez már történelem.

- Váratlanul érte Karl-Erik Böhn kinevezése?
- Nem volt váratlan, mert ez nem választás volt, hanem színjáték. Lehetett tudni, hogy bizonyos köröknek fontos az ő személye, hogy ezzel a kedvesét, Heidi Lökét ide lehet kötni Győrbe. Annyi esélyem volt, mint a trójai falónak az epsoni derbin. A választás idején én Zimbabwében jártam, hazaérkezésem után behívtak a Digi Sport reggeli műsorába, és ott láttam, hogy az elnökségi döntés után Böhnt máris bemutatták sajtótájékoztatón. Véletlenül éppen arra járt? Nem, ez előre le volt játszva.

- Milyen edzőnek tartja? Beszélt már vele?
- Beszéltem, mert miután kétszer is találkoztam Vetési Iván elnök úrral, arra kért, egyeztessek a norvég kollégával, hogyan tudnánk együtt dolgozni. El kell mondanom, semmi bajom vele, a Larviknál dolgozott, egy olyan norvég klubnál, amely szerintem jobb a norvég válogatottnál. Ebből csapatot formált, amely ugyan már nélküle, de Bajnokok Ligáját nyert. A tavalyi sorozatban a Valcea edzőjeként összefutottam a BL-ben vele és csapatával, Larvikban ők nyertek, Romániában mi. Akkor azt mondta, mindkettőnknek jó csapata van, találkozzunk a döntőben. Na, találkoztunk is, csak éppen nem a BL, hanem a kapitányválasztás fináléjában. Ami a legérdekesebb: amikor néhány nappal a döntés előtt találkoztunk, azt mondta, nem akar kapitány lenni. "Legyél te a kapitány, tudunk majd együtt dolgozni" - mondta, és erre van két tanú is, a két menedzsere.

- Pedig az edzőbizottság önt javasolta.
- Így van. Azt mondtam a döntés után, a magyar edzőképzést úgy, ahogy van, meg kellene szüntetni. Minek legyen? Majd hozunk külföldieket. Úgy gondolom, fejlett kézilabda-kultúrában ilyen nem fordulhatna elő. Most mondjam azt, hogy a legnagyobb hazai szakembert, Kovács László mesteredzőt, aki a Nemzeti Utánpótlás-fejlesztő Intézetnél a kézilabda utánpótlás-nevelési rendszerét felépítette, sohasem kérdezték, hogy senki sem kíváncsi a véleményére? Olyan ez, mintha Pelét kihagynák a brazil futballból. De nem kíváncsiak Csík Jánosra sem. Laurencz László legalább néha elmondja a poénjait a tévében, nagyon csípem az öreget.

- Mit szól a magyar szövetség új elnökségének összetételéhez?
- Elsőre az jutott eszembe, lemásoltuk a Magyar Labdarúgó Szövetséget. Szerintem ebben az összetételben, ahol a szakmát egyedül az a Borsos Attila képviseli, aki szakkommentátorként néha elmondja a véleményét, nincs rálátása az elnökségnek a napi problémákra. Nem tudom, mit várunk tőlük, mégis azt mondom, adjunk nekik időt, mert lehet, jó sül ki belőle.

- Meglepő, hogy az 1986-os vb-ezüstérmes válogatottból alig-alig vannak játékosok, akik edzők lettek. Mi lehet ennek az oka?
- Fogalmam nincs, számomra is meglepő. A legjobb garnitúra, a legjobb eredményt elérő válogatott nem kapta meg az esélyt. Abból a csapatból most Debre Viktor edző Tatabányán, és Gyurka Jani a veszprémi lányoknál. Ennyi. Persze, nem mindenki tudja magát jól menedzselni. Mert manapság nem az eredmények számítanak, hanem az, te hogyan tudod elmondani szóban, micsoda nagy edző vagy.

- Az utóbbi időben női csapatokkal dolgozott elsősorban, de Dunaújvárosban és Valceában is kiderült, nem olyan könnyű a női sztárokkal, akik képesek edzőt buktatni. Hozzá lehet szokni ehhez a légkörhöz?
- Újvárosban a mai napig nem tudom, mi történt. Persze pletykák voltak, de úgy vélem, ha egy csapat elviseli azt, hogy elmegy tőle három olyan átlövő, mint Radulovics, Mehlmann és Bulath, ezzel együtt 400 gól is távozik, mégis bronzérmet nyer, akkor annyira nem lehetett rossz a helyzet. Romániában pedig egy játékos buktatott meg. Egy dolgot megtanultam: ha a menedzsment nem áll mögötted, nincs esélyed. Nem hiszem, hogy lányokkal nehezebb lenne. Inkább más. Ott az érzelmeknek van nagyobb szerepük, mert egy nő akkor is sír, ha boldog, akkor is, ha szomorú. Egy férfi káromkodik kettőt, és továbbmegy. Ha hisznek benned, ha követnek bárhová, akkor lehetsz sikeres.

- Október elején jött az újabb feladat, a tabella alján álló Békéscsabát kellene kivezetnie a gödörből. Hogy érzi magát a csapatnál?
- Dolgozunk, bizakodó a hangulat, bár a lányokon a totális önbizalomvesztés jelei mutatkoznak. Persze, a tavalyi kezdőből elment négy meghatározó játékos, megbomlott a szerkezet, de ez a csapat sokkal többet tud annál, amit eddig mutatott. Beléjük szorult a tudás, ennek hatására összesetek. Pedig jó anyag, szorgalmasak is, az eddigi szűk két hét azonban kevés ahhoz, hogy gyökeres változásokat lehessen csinálni. De látom a szemekben, hogy szeretnének hinni bennem.

- Hogyan lehet visszaadni egy csapat önbizalmát?
- Sikerélményre van szükség, legyen az edzésen vagy mérkőzésen. Hogy azt mondhassam: "Látod, amit megbeszéltünk, működött." Mellőznöm kell a kritikus hangokat, mert most nem ez a járható út.

- Mekkora kihívás ez a munka?
- Nekem minden munka kihívás, legyen az Békéscsaba vagy a Valcea. A lényeg, hogy amit mondok és eltervezek, az termékeny talajra hulljon, különben, ha a fejem tetejére állok, akkor sem jutunk előbbre. Békéscsabán amióta az eszemet tudom, mindig volt női kézilabda. Hol jobb, hol rosszabb. Az itteni emberek imádják a csapatot, szurkolnak neki, aggódnak érte. Aki megállít az utcán, gratulál, sok sikert kíván, azt mondja szorít értünk. A munka nem szégyen, ilyen helyen lehet igazán alkotni.

- Az látszik, hogy a kispadon érzi jól magát, hiszen korábban elfogadta a kiscsapatnak számító Óbudai Goldberger ajánlatát, vagy éppen a török szövetség felkérésére vágott bele az ismeretlenbe. Úgy érzi, munkával valóban mindent el lehet érni?
- A munka akkor ér valamit, ha abban mindenki hisz. Azt kell megértenie a játékosoknak, hogy az edzés nem nyűg, az a meccsek miatt van, azért, hogy minden tökéletesebben működjön, a játékos jobban gondolkodjon a pályán. Idealista felfogás, de hiszek benne, hogy okos, alkotó emberekkel sikert lehet elérni. Ez persze nem azt jelenti, hogy ha a nap huszonnégy órájából húszat edzek, akkor világbajnok leszek. De az biztosan nem válik be, hogy harminc százalékot teljesítve ellötyögöm az edzést, mert akkor a hétvégi meccsen nem jön ki a száz százalék. Beethoven azt mondta, ha három napig nem gyakorol, azt meghallja a közönség. Ha két napig, akkor meghallják a pályatársak, ha egy napig, akkor saját maga is. Így vagyok én a munkával.

- Kovács Ferenc, a Videoton egykori zseniális futballedzője úgy nyilatkozott egy [origo]-interjúban: "Ha az utcáról összeszedek huszonkét egészséges fiatalembert, fél év alatt felkészítem őket tökéletesen fizikailag, ebben biztos vagyok."
- Bármennyire is tisztelem Feri bácsit, lehet, ez a futballban menne, kézilabdában biztosan nem. Ha ez ilyen könnyű lenne, én is hoznék az utcáról játékosokat, de a tribünön nem lehet megtanulni kézilabdázni. Vannak bizonyos folyamatok, gyakorolni kell, tanulni. Sajnos azt látom, egyre kevesebb az elhivatott ember. Azt mindig mindenki tudja, mikor mennyi pénzt kérjen, de azt már nem, hogy mit is akar tenni ezért. Kell, hogy egy játékosnak legyen célja. Hogy ő legyen a legjobb az edzésen, majd a csapatban, a bajnokságban, aztán a válogatottban, végül a világversenyen. Ez a mentalitás hiányzik. A lényeg a pénz, hogy lehessen minél gyorsabban és minél többet kaszálni. Egyszerűen nem gondolkodnak előre, pedig a mai kéziseknek kényelmes az életmódja: van napi két edzés - már ha van -, mellette meg csak szabadidő, amit el lehet tölteni így is, úgy is, tévézéssel, videózással. De nézze meg, a vízilabdázóknál vagy vívóknál mennyi a doktor! Ők tanulnak is. Azért, mert ott az a tradíció.

- Látva ezeket a mindennapi hazai csatározásokat, nem bánta meg, hogy tavaly eljött Törökországból?
- Nem, mert új kihívást akartam. Szerették volna meghosszabbítani a szerződésemet, de úgy éreztem, alapjaiban akkor sem változott volna meg semmi, ha a két legutóbbi Európa-bajnoki selejtezőt sikerrel vívjuk meg. Persze, ha nyugdíjas lennék, akkor maradtam volna süttetni a hasamat a tengerparton.

Kovács Péter
Születési idő: 1955. április 8.
Csapatai játékosként: Bp. Honvéd (1970-84), OSC Dortmund (1984-1988), TV Grosswallstadt (1988-1990), TUSEM Essen (1990-1991)
Csapatai edzőként: VfL Hameln (német), Bad Salzuflen (német), Klagenfurt (osztrák), Százhalombatta (1998), női junior-válogatott (1998-2003), Pick-Szeged (2003-06), Dunaferr (női, 2006-07)), Óbudai Goldberger SE (női, 2007), Török Kézilabda Szövetség (2007-2010), Oltchim Valcea (román, 2010-11), Békéscsaba (2011-)
Sikerei játékosként: vb-ezüstérmes (1986), kétszeres olimpiai 4. (1980, 1988), 323-szoros magyar válogatott, négyszeres világválogatott, BEK-győztes (1982), hatszoros magyar bajnok (1976, 1977, 1980, 1981, 1982, 1983), kupagyőztes (1983), német bajnok (1990), kétszeres német kupagyőztes (1989, 1991)
Sikerei edzőként: bajnoki ezüstérmes (2004, 2005, 2006 - Szeged), Magyar Kupa-győztes (2006 - Szeged), bajnoki bronzérmes (2007 - Dunaferr), junior vb-2. (2001, 2003 - női válogatott), junior Eb-2. (2002 - női válogatott)