Vágólapra másolva!

Vereséggel zárta az Eb-selejtezőt a nőiröplabda-válogatott

A magyar férfiröplabda-válogatott 3-0-ra kikapott a francia csapattól az Európa-bajnoki selejtezősorozat Rigában zajló tornájának szombati második fordulójában, így továbbra is pont nélkül áll.

"Végig jól küzdöttünk, és bár az eredmény első ránézésre nem ezt mutatja, szoros meccs volt, pedig a franciák a továbbjutásuk ellenére nagyon komolyan vették a találkozót" - nyilatkozta Kelemen István szövetségi kapitány az MTI-nek.

"Volt fantázia a játékunkban, lelkesek voltunk, pontosan támadtunk és végre nyitásban is kevesebbet hibáztunk, ami rögtön megmutatkozott a pontokban is. A fiúk közül Baróti Árpádot és Kaszap Tamást lehet elsősorban dicsérni, Molnár Dávid pedig jól szervezte meg a védekezést, nem is kaptunk annyi ászt, mint eddig. Csak azt sajnálom, hogy a harmadik játszmában egymás után több nyitással is elkaptak bennünket, de a mai teljesítmény alapján azt mondom, hogy javulunk, és egyre inkább kezd benne lenni a csapatban egy győzelem."

A magyar válogatott pénteken a házigazda lettektől kapott ki, amivel eldőlt, hogy már matematikai esélye sem maradt a továbbjutásra.

F csoport, 2. torna (Riga), 2. forduló:
Franciaország - Magyarország 3-0 (24, 19, 20)
Lettország - Spanyolország 3-1 (-21, 23, 26, 23)

pénteken játszották:
Lettország - Magyarország 3-1 (-24, 14, 14, 16)
Franciaország - Spanyolország 3-0 (22, 21, 19)

A további program:
vasárnap:
Magyarország - Spanyolország 14.30
Franciaország - Lettország 17 ó

A csoport állása: 1. Franciaország 15 pont, 2. Lettország 11, 3. Spanyolország 4, 4. Magyarország 0

A 3-0-s és 3-1-es győzelem 3 pontot ér, míg 3-2-es eredménynél a győztes 2, a vesztes 1 pontot kap.

A négy csapat egy héttel ezelőtt Szegeden találkozott egymással. A két körmérkőzéses torna eredményeinek összesítése alapján első helyen végző válogatott kijut a jövő évi Eb-re, míg a második pótselejtezőt játszhat.

A házigazda magyar női válogatott 3-1-re kikapott a bolgár csapattól az Európa-bajnoki selejtezősorozat Budaörsön zajló tornájának szombati, harmadik fordulójában, így harmadikként zárt.

Ahogyan az első két nap, úgy most is "A röplabda élt, él... és élni akar" feliratú pólóban jöttek ki az öltözőből a játékosok, akik ezzel is a sportág nehéz anyagi helyzetére kívánták felhívni a figyelmet és arra, hogy a röplabda, ha nem kerül be a társasági adóból (TAO) támogatott sportágak közé, a versenyhátrány miatt megszűnhet.

A kezdeményezés mellett ezúttal több sportoló kiállt, így Szivós Márton, a vízilabda-válogatott erőssége, vagy a Magyar Sporttudományi Társaság kezdeményezésére létrejött Sportos Elmék közössége, köztük Zwickl Dániel olimpián szerepelt asztaliteniszező, Virág Lajos világbajnoki ezüstérmes birkózó és S. Kovács Ádám vb-ezüstérmes, Világjátékok-győztes karatézó.

F csoport, 2. torna (Budaörs), 3. forduló:
Bulgária - Magyarország 3-0 (20, 19, 20)
Csehország - Lettország 3-0 (14, 10, 13)

csütörtökön játszották:
Magyarország - Lettország 3-1 (21, -18, 18, 16)
Bulgária - Csehország 3-2 (-23, -17, 22, 19, 12)

pénteken játszották:
Csehország - Magyarország 3-1 (-21, 16, 17, 13)
Bulgária - Lettország 3-0 (14, 18, 10)

A végeredmény: 1. Bulgária 16 pont, 2. Csehország 14, 3. Magyarország 6, 4. Lettország 0

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!