Vágólapra másolva!
2008 februárja óta öt oda-visszavágót vívott egymással a két kézilabdacsapat, ám a Győri Audi ETO még sohasem tudott pontot szerezni Ramnicu Valceában. A román együttes erre támaszkodhat az idei Bajnokok Ligája-elődöntőjében a százszázalékosan szereplő magyarok ellen, no meg arra, hogy kétszázezer euró bónusz és a klub léte a tét. Az ETO rendhagyó módon csütörtöki napon rendezi a hazai mérkőzést.

Kevesen gondolták volna az Oltchim Valcea szurkolói közül, hogy a nőikézilabda-csapat ennyire hullámzó játékkal, de végül eljut a Bajnokok Ligája elődöntőjébe. A románok a BL-csoportkört hat győzelemmel abszolválták, de február elején kiderült, az elmúlt három évben folyamatosan anyagi gondokkal küzdő csapatnál hónapok óta nincs fizetés, emiatt többen a Román Kézilabda Szövetséghez fordultak, hogy állapítsa meg a szerződésszegést és engedélyezze, hogy a játékosok szabadon távozhassanak. A szövetség erre rábólintott, de végül csupán Ionela Stanca hagyta el a süllyedőnek vélt hajót.

A Ferencvárostól és a Ljubljanától elszenvedett vereség után a Zvezda Zvenyigorodot oda vissza legyőző Valcea azonban nem adta fel, előbb nagy verést mért Dabason a Fradira, majd otthon három góllal felülmúlta a Ljubljanát, és bejutott a legjobb négy közé.

Forrás: MTI/Illyés Tibor
Görbicz Anitára kulcsszerep hárul az elődöntőben is Forrás: MTI/Illyés Tibor

Az elődöntőben a románok a sorozat legnagyobb esélyesével, a százszázalékos Győri Audi ETO-val kerültek szembe, a másik ágon a Krim Ljubljana ellenfele a norvég Larvik lesz.

A Gazeta Sporturilor feltette a kérdést, miért jobb a Valceának a Győrrel mérkőznie, és miért nem tett meg mindent a csapat azért, hogy négy góllal nyerjen vasárnap, hogy csoportelsőként a Larvikot kapja?

Lehet, egyszerűen érzelmi okokból. A hibátlan Győr és a nyolc olimpiai bajnokkal rendelkező Larvik közül nehéz ugyan választani, de miután a magyar csapat még sohasem tudott mérkőzést nyerni Valceában, lelkileg talán jobban rá lehet hangolni Barbosáékat egy ilyen párharcra.

Az eddigi Győr-Valcea mérleg

A két csapat korábban tíz alkalommal találkozott egymással, a Valcea hazai pályán mind az öt mérkőzését megnyerte, idegenben pedig négy vereség mellett egyszer játszott döntetlent.

2011-12, BL-elődöntő
Valcea - Győr 35-31
Győr - Valcea 31-23

2009-10, BL-elődöntő
Győr - Valcea 25-25
Valcea - Győr 24-20

2009-10, BL-csoportkör
Valcea - Győr 26-22
Győr - Valcea 26-22

2008-09, BL-középdöntő
Valcea - Győr 28-26
Győr - Valcea 30-28

2007-08, BL-középdöntő
Győr - Valcea 30-27
Valcea - Győr 32-27


A Gazeta Sporturilor öt pontban fogalmazta meg, miért kell félni a Győrtől. Ezek között szerepelt a magyar csapat százszázalékos teljesítménye és a lap által négymillió euróra becsült költségvetés mellett az, hogy a világ legjobb kapusa, Katrine Lunde Haraldsen, a legjobb beállós, Heidi Löke és a legjobb irányító, Görbicz Anita is az ETO-ban szerepel.

A sportnapilap az egyik legbefolyásosabb európai csapatként jellemzi a Győrt, célozva arra, hogy sohasem voltak gondjai a bíróküldéssel, mert Andorka Sándor révén sokáig magyar volt az EHF Játékvezetői Bizottságának vezetője is. A románok ezzel megkezdték a nyomásgyakorlást az EHF-re, már a Krim elleni vasárnapi mérkőzés után keményen bírálták a szlovák játékvezető kettőst, akik szerintük nem engedték, hogy a szlovénok elveszítsék a csoportelsőséget.

Forrás: MTI/Illyés Tibor
A tavalyi veszprémi mérkőzésen az azóta Törökországba szerződő Patricia Vizitiu két gólt szerzett. Forrás: MTI/Illyés Tibor

A lap szerint a magyarok mellett szól az is, hogy az elődöntő visszavágóját Magyarországon rendezik. Az viszont sokáig kérdéses volt, hogy hol és mikor. A magyar bajnok hetekkel ezelőtt bejelentette, hogy az elődöntőt és az esetleges döntőt ismét Veszprémbe vinné, de nem számolt azzal, hogy az április 13-14-i hétvégén a helyszín a Veszprém Expo miatt foglalt.

Információnk szerint több verzió is felmerült, még az is, hogy a Győr felcseréli a pályaválasztói jogot, de állítólag felmerült a Magvassy-csarnok mellett az Egyetemi-csarnok is lehetőségként, végül a klub az európai szövetséggel karöltve úgy döntött, kitart Veszprém mellett és inkább az időponton módisít és a hétvége helyett hét közben, április 11-én, csütörtökön rendezi az összecsapást.

Egyébként arról sincs még megbízható információ, hogy a Valcea hol játszik, a román lapok szerint a saját csarnokot hitelesítette ugyan az EHF, de a vezetők ott is nagyobb befogadóképességű létesítményt keresnek. Craiova nem jöhet szóba, mert az európai szövetség nem engedi, de Bukarestbe még elvihető a mérkőzés.

Forrás: MTI/Illyés Tibor
Eduarda Amorim Forrás: MTI/Illyés Tibor

A 2009-ben a világ legjobbjának választott Allison Pineau azt mondta, nem kell dramatizálni a helyzetet, mert a Győr nem legyőzhetetlen. "Győzelmi sorozatban vagyunk, ezt kell folytatnunk. A Győr eddig minden mérkőzését megnyerte, de nem félek. Előbb-utóbb úgyis kell játszani ellene."

"Bármi lehetséges, akár az is, hogy a Győrt legyőzve döntőbe jutunk" - mondta a Valcea dán edzője, Jakob Vestergaard, aki amiatt kesergett, hogy a formába lendülő csapata törést szenved egy teljesen értelmetlen válogatott szünet miatt. Szerencséjére Gheorghe Tadici szövetségi kapitány egy játékosát sem hívta be a március 22-24-én megrendezésre kerülő Kárpát-kupára, amelyen Románia az A és B válogatottjával vesz részt.

Szlovén kollégája, Tone Tiselj szerint a román csapatnak nem szabad félnie a magyaroktól. "Jó szériát futnak a győriek, de véleményem szerint, ha valaki megállíthatja őket, az a Valcea" - mondta a ljubljanai mester.

A döntőbe jutás megoldaná a folyamatos anyagi nehézségeket, a Petrom vállalat már az elődöntőért plusz 500 ezer eurót (közel 150 millió forintot) utalt át a klubnak, ebből kifizethették a vezetők a tartozásokat. Amennyiben a Győrt kiverné, még százezer eurót kapna a klub, a végső BL-siker pedig újabb százezret hozna a konyhára.

"A kupasorozatnak ezen a szintjén nem látok különbséget egyik vagy másik ellenfél között, mind a Valcea, mind a Ljubljana kiváló játékosokból áll, egyre érettebb csapatjátékot mutat, és a döntőbe jutáshoz bármelyiket le kell tudni győzni" - nyilatkozta Ambros Martín, a Győr szakvezetője. "Továbbra is meggyőződésem, hogy a csapatunknak csak a taktikai megbeszéléseken kell az ellenféllel foglalkozni, a mi fő feladatunk az, hogy a saját játékunkat mind védekezésben, mind támadásban minél határozottabban képviseljük. Arra kell tehát törekednünk, hogy kontroll alatt tartsuk a játékot, a mérkőzések teljes hatvan percében fegyelmezetten játsszunk, ekkor van esélyünk a továbbjutásra."



Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!