A klub honlapjának hétfői híre szerint a hátvéd Guren kedden érkezik Budapestre, míg a csatár Tvrdek már a múlt héten a gárdával tréningezett. Várhatóan mindketten pénteken, a Dab.Docler elleni hazai mérkőzésen mutatkoznak be.
A 38 éves Guren 36 találkozót játszott a Montreal Canadiensben, míg az NHL tartalékbajnokságában (AHL) 324-szer lépett jégre. A cseh első osztályban 217 összecsapásig jutott. Az előző idényben a francia Rouen foglalkoztatta.
A 31 éves Tvrdek centerként és szélsőként bevethető, a cseh élvonalban 81-szer szerepel.
A Ferencváros nem kezdte jól a szezont, már edzőt is váltott, jelenleg pedig a - rájátszást nem érő - hetedik helyen áll, 16 forduló alatt aratott öt győzelmével és tizenegy vereségével.