„Az első pillanattól az utolsóig ott álltam Marian mellett. Onnantól kezdve, hogy kitört a verekedés, egészen a tragikus pillanatig, amikor leszúrták, ott voltam mellette, mégsem tudtam segíteni rajta. Láttam, ahogy leszúrják, és nem hittem a szememnek – mondta az Origónak Vilovszki Uros, a zentai születésű, az eset óta magyar állampolgárságot szerzett játékos.
„Zarko (Sesum, a szintén súlyos sérülést szenvedett csapattárs) lehajolt Marianhoz, mire az egyikük fejbe rúgta. Rájuk üvöltöttem, hogy elég, erre az egész banda megindult felém, én pedig futásnak eredtem. Egy darabig futottak utánam, de aztán feladták. Megkerültem a tömböt, és mire visszaértem a bár elé, már csak azt láttam, hogy Ivan (Pesic) támolyogva megy felfele az utcán.”
Mint később kiderült, Pesicet vesén szúrták. A sokktól valószínűleg nem érezte a fájdalmat, de ömlött az oldalából a vér, amikor Vilovszki odaért hozzá, és átkarolta. „Azt mondta, Segíts, Vili! Azt hiszem, megszúrtak!" Azonnal átkaroltam, és elindultunk az 500 méterre levő kórházba. Egy darabig csak segítettem neki, aztán a kórházhoz vezető meredek útszakaszon a hátamra vettem. Szerencsére még időben odaértünk, nem történt még nagyobb tragédia.”
A válságos állapotban levő Pesicet azonnal a műtőbe vitték, sikerült megmenteni az életét. Vilovszkit bátor helytállásáért a Veszprém Városért emlékéremmel tüntette ki Debreczenyi János polgármester, de a játékos egyáltalán nem tartja magát hősnek.
„Ha nem is lettünk volna olyan jó közösség, amilyen voltunk, akkor is természetes lett volna, hogy mindent megteszek egy embertársam életéért. Ez nem hősiesség, ezt diktálja az ember lelkiismerete. Ha eszembe jut ez az ügy, csak Marianra gondolok, nem magunkra, akik túléltük azt a rettenetes éjszakát.”
Marian Cozmát egy bukeresti meccsen nézte ki magának a Veszprém, a beállós remekül játszott a veszprémiek ellen, és a klub vezetése úgy döntött, megszerzi a román válogatott játékost. Cozma elképesztő fizikai adottságokkal rendelkezett, 2 méter 10 centis magasságához 115 kg színtiszta izom volt, ami ritkaság a beállók között, de óriási taktikai előnyt jelent a csapatának.
Az első veszprémi időszakában nem tűnt különösebben ügyesnek, de folyamatosan fejlődött, és a második veszprémi évében már a legnagyobb európai klubok figyelmét is felkeltette az akkor még csak 24 éves játékos.
„Sokat edzettem vele párban, nem túlzás kijelenteni, hogy a világ legjobb beállósa válhatott volna belőle. Iszonyatos fizikai ereje mellett nagyon kitartó volt, az állóképesség-fejlesztő edzéseken mindig a legjobbak között volt. De ami a leginkább jellemző volt rá, hogy a mosoly akkor sem fagyott le az arcáról, amikor az edzések után már mindenkinek térdig lógott a nyelve.”
Alig egy héttel a tragédia után a Veszprém a szezon egyik legnehezebb meccsére készült az akkor még remek erőkből álló Ademar León ellen. A mérkőzést elképesztő érzelmek közepette nyerte meg a Veszprém, aki látta, nem felejti el, ahogy a lefújás után a játékosok együtt zokogtak a szurkolókkal.
"Talán soha nem volt, és nem is lesz olyan nehéz meccsünk, mint az a León elleni. Fogalmam sincs, hogy tudtunk a játékra koncentrálni, de annyit mondogattuk magunknak, hogy Marianért játszunk, hogy sikerült győznünk. Ami pedig a meccs után történt, arra nincsenek szavak - mesélte Vilovszki.
"Amellett, hogy két játékostársunk egészségéért aggódtunk, megállás nélkül rendőrségi kihallgatásokra jártunk, aztán elutaztunk a temetésre. Lelkileg teljesen padlón voltunk, valahogy mégis sikerült összeszednünk magunkat."
Marian Cozma azonnal belopta magát a közösség szívébe. A csapattársak rögtön megszerették a nagyhangú, folyamatosan nevető és bohóckodó óriást, aki hamarosan a csapat közösségi életének egyik központi figurája lett.
„Egyetlen bulit sem hagyott ki, minden játékosoknak szervezett eseményen ott volt. Mivel egyike volt azoknak a játékosoknak, akiknek még nem volt családja, természetes volt, hogy Iváncsik Geri gyermekének tejfakasztójára is eljött - ezt ünnepelte a csapat a Patrióta Lokálban a tragédia éjszakáján.”
A beszélgetésnek ezen a pontján Vilovszki elérzékenyülten idézte fel, hogy nem sokkal a gyilkosság előtt Cozma még teli szájjal nevetett valamin a bárpultnál. „Az egész minden előzmény nélkül, egyetlen pillanat alatt robbant ki. Sokat gondolkodtam rajta, mit csinálhattam volna akkor másképp, hogy elkerüljem a tragédiát, de rájöttem, hogy ha ezen rágódok, belebolondulok.”
Pár perc leforgása alatt szemtanújává válni egy gyilkosságnak, végignézni, ahogy félholtra verik az ember egy csapattársát, és megszúrják egy másikat iszonyatos emocionális sokk lehet.
„Nem jártam pszichiáterhez az eset után. Nem vagyok ilyen típus. Magamtól is rájöttem, hogy ha magamba zárom, felzabál belülről, ezért úgy döntöttem, egyszerűen lehúzom a redőnyt, és továbblépek. Szinte nap sem telik el úgy, hogy ne jutna eszembe Marian, de igyekszem arra koncentrálni, hogy hálás vagyok, amiért ismerhettem, és a barátomnak mondhattam – mondta Vilovszki.
A gyilkosok és bűntársaik büntetésének 2012 áprilisi enyhítését nem kívánta kommentálni a játékos, csak annyit mondott, „az én hitem szerint Isten rója ki a megfelelő büntetést, nem a bíróság.”
Bár a Marian Cozma halálának évfordulójára tervezett emlékmeccs (aminek elsősorban a Cozma család megsegítése lett volna a célja) a veszprémiek sűrű programja miatt elmarad, a csapat szurkolói vasárnap megemlékezést tartanak a Veszprém Arénával szemben felállított Cozma-szobornál.
