A Benedek-csapatnak kivételes a szellemisége

férfi pólóválogatott Benedek Tibor Foglalkozás sportoló SZEMÉLY szövetségi kapitány
Benedek Tiborék számára az olimpiai kvalifikáció a legfontosabb
Vágólapra másolva!
Benedek Tibor szövetségi kapitány szerint jó úton halad a magyar férfi vízilabda-válogatott, amely harmadik lett a belgrádi Európa-bajnokságon.

"Egyértelműen látszott, hogy mi akarjuk jobban a bronzérmet és egy pillanatig sem hagytunk kétséget efelől" - mondta Benedek Tibor a görögök ellen megnyert bronzmérkőzés után, amikor már 16 ezer néző tombolt a Kombank Arénában a szerb-montenegrói finálé előtt.

Erős csapattal tértünk vissza

"Az egyetlen bánatunk: nem adatott meg nekünk, hogy ilyen közönség előtt játszhassunk, ez egy ritka lehetőség egy sportoló életében" - mondta a szakember, majd úgy folytatta: "Cserébe viszont kaptunk olyan erőt, ami bizonyítja, hogy jól dolgozunk, és jól végeztük a munkánkat, hiszen egy rossz nyári szereplés után egy erős csapat tért vissza fél évvel később."

Benedek Tibor szerint jó úton járunk Forrás: MTI/Koszticsák Szilárd

Benedek Tibor az elmulasztott olimpiai kvótával kapcsolatban hangsúlyozta, nyilván mindenkinek nagyon hiányzik a riói indulási jog kiharcolása, de a csapat nagyon jó úton jár, és ha ez a szellemiség megmarad, akkor továbbfejlődhet az együttes. Mivel a magyar válogatott elődöntőbeli vereségével lemaradt a szerb fővárosban megszerezhető egyetlen olimpiai kvótáról, így áprilisban, a Triesztben sorra kerülő kvalifikációs tornán szerezheti még meg a riói indulási jogot.

A 12 csapatos viadalról - amelynek sorsolását szombat este 21 órától rendezik Belgrádban - négy válogatott jut ki az olimpiára.


"Természetesen nem a bronzérem volt a célunk, de ennek a mostaninak nagyon örülök. Nagyon jó védekezés mellett csak bizonyos helyzetekben nem működtünk jól, de több szinten bebizonyosodott, hogy jó, amit csináltunk" - fogalmazott Benedek Tibor.

Varga Dániel olimpiai döntőben gondolkodik Forrás: MTI/Kovács Anikó


Nincs semmi baj

A csapatkapitány Varga Dániel szerint is fontos volt a harmadik hely megszerzése. "Ez egy hivatalos elismerése a teljesítményünknek, és egyáltalán nem volt mindegy, hogy győztesként vagy vesztesként mehetünk-e tovább.

- mondta.

A Szolnok klasszisa hangsúlyozta, hogy a trieszti kvalifikációs tornának is vannak előnyei, ugyanis további négy-öt mérkőzést tudnak felhasználni arra, hogy fejlődjenek. "Ha riói perspektívából nézzük a dolgokat, nincs semmi baj..." - mondta.

Kis Gábor örömmel tért vissza Forrás: MTI/Földi Imre

Hosszú idő után tért vissza a válogatottba a center Kis Gábor, aki hangsúlyozta: "nagyon jó volt újra itt lenni a csapatban. Nagy volt az űr a szívemben a távollétem idején, de most kárpótolt az élet. Ebben a csapatban olyan a légkör, ami sehol másutt nincs meg" - jelentette ki.

Manhercz az olimpiáról álmodik

A válogatott legfiatalabb játékosának, a 18 éves Manhercz Krisztiánnak ez volt az első felnőtt nemzetközi tornája. "Kevesen jutnak el ilyen szintre, örülök, hogy részese lehettem ennek a csapatnak, amelynek olyan kisugárzása van, mint - ahogyan hallottam - kevésnek volt ezelőtt. Az Európa-bajnokság elején talán kicsit stresszesebb voltam, de egyre jobban belelendültem és megszoktam a közeget.

- mondta a sportoló.

Manhercz Krisztián hozzátette, természetesen a riói olimpia az első számú célja. "Minden kisgyerek, aki elkezd vízilabdázni, arról álmodik, hogy egyszer olimpiát nyer. Persze oda kijutni is nagy dolog, minden nap ez jár a fejemben" - mondta.

Manhercz Krisztián minden nap az olimpiáról álmodik Forrás: MTI/EPA/Srdjan Suki

A magyar férfiválogatott 24. érmét szerezte az Európa-bajnokságok történetében, 12 győzelem és hat második hely után hatodik alkalommal lett bronzérmes.

A belgrádi vízilabda Európa-bajnokság férfi tornájának végeredménye:


1. Szerbia
2. Montenegró
3. Magyarország (Bisztritsányi Dávid, Nagy Viktor - kapusok, Bátori Bence, Decker Ádám, Erdélyi Balázs, Gór-Nagy Miklós, Hárai Balázs, Hosnyánszky Norbert, Kis Gábor, Manhercz Krisztián, Vámos Márton, Varga Dániel, Varga Dénes - mezőnyjátékosok)
4. Görögország
5. Spanyolország
6. Olaszország
7. Horvátország
8. Oroszország
9. Franciaország
10. Románia
11. Németország
12. Hollandia

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!