A tűzzel játszottak a győri kézisek

Kovacsics Anikó, Győri Audi ETO, kézilabda
Budapest, 2015. május 7. Szemben a győri Kovacsics Anikó, előtte Mészáros Rea (j) és Tomori Zsuzsanna az FTC-Rail Cargo Hungária - Győri Audi ETO KC női kézilabda bajnoki döntő első mérkőzésen a budapesti Elek Gyula Arénában 2015. május 7-én. MTI Fotó: Kovács Anikó
Vágólapra másolva!
A Győr nagy meglepetésre csak 27-27-es döntetlent ért el a Dunaújváros otthonában a női kézilabda NB I alapszakaszának szerdai zárófordulójában, ezzel valószínűleg az alapszakasz élén végez.

Ambros Martín együttese sok hibával játszott, a hazaiak már négy góllal is vezetettek, de a győriek végül Kovacsics Anikó utolsó percben szerzett találatával pontot szereztek, ezzel bebiztosították első helyüket.

A 17. fordulóból elhalasztott Fehérvár-Ferencváros összecsapást jövő szerdán pótolják. A rájátszásban az alapszakasz első nyolc helyezettje került, az első a nyolcadikkal, a második a hetedikkel, a harmadik a hatodikkal és a negyedik az ötödikkel találkozik oda-visszavágó alapon.

Az elődöntő és a finálé is két meccsen dől el,

a második összecsapások lesznek az előkelőbb helyen rangsorol csapatok otthonában, azaz nagy a jelentősége, melyik együttes végzett előrébb.

Kovacsics Anikó pontot mentett a Győrnek Forrás: MTI/Kovács Anikó

Eredmények:
Siófok KC-Érd 28-24 (12-14)
DVSC-TVP - Mosonmagyaróvár 33-23 (12-10)
FTC-Rail Cargo Hungaria - Budaörs 39-17 (21-11)
Dunaújvárosi Kohász KA-Győri Audi ETO KC 27-27 (15-13)
Fehérvár KC - Eubility Group-Békéscsaba 34-24 (21-11)

A tabella:
1. Győri Audi ETO KC 22 20 1 1 719-457 41 pont
2. FTC-Rail Cargo Hungaria 21 19 1 1 669-479 39
3. Dunaújvárosi Kohász KA 22 14 3 5 621-556 31
4. Siófok KC 22 15 1 6 590-555 31
5. Érd 22 14 - 8 614-526 28
6. DVSC-TVP 22 10 - 12 567-555 20
7. Ipress Center-Vác 22 10 - 12 571-593 20
8. Fehérvár KC 21 9 1 11 518-506 19
9. MTK Budapest 22 6 3 13 504-623 15
10. EUbility Group-Békéscsaba 22 4 1 17 538-703 9
11. Mosonmagyaróvár 22 2 1 19 496-617 5
12. Budaörs 22 2 - 20 477-714 4

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!