Világbajnokságon utoljára 1997-ben jutott érem közelébe a magyar férfi kézilabda-válogatott, de a Japánban elért 4. helyezés óta nem sikerült kiemelkednie a középszerűségből. 1999 óta nem akadt példa arra sem, hogy ilyen kevés győzelmet érjen el egy tornán, mint most, és ezen az sem sokat szépít, hogy a Szaúd-Arábia és Chile elleni kötelező siker után az olimpia bajnok Dániát búcsúztatta a nyolcaddöntőben.
Ahogyan Nagy László fogalmazott a Norvégia elleni keddi vereség után:
Tele van a padlás hetedik-nyolcadik helyekkel."
A válogatott ezúttal komolyabb célkitűzés nélkül vágott neki a tornának, a csoportbeli továbbjutást kár is volt kiemelni, ez minden eseményen kötelező körnek számít.
Amin el kellene gondolkodni, az a csapatépítés időzítésének kérdése. Tavaly Talant Dujshebaev esztelen fiatalítása az olimpiai részvételbe került – hol van az általa favorizált Pásztor Ákos, Hornyák Péter, Faluvégi Rudolf, Borsos Tamás vagy Gazdag Tibor? –, pedig egy rutinos csapattal nem biztos, hogy olyan reménytelen lett volna a kvótaszerzés.
Xavi Sabaté nem szeretett volna ilyen hibába esni, ő túlbiztosította magát, a 41 éves korelnök, Fazekas Nándor mellett még hat, 30 év feletti játékost nevezett. De az is nehezen megmagyarázható, hogy miért próbált egyetlen szélsővel, Harsányi Gergellyel nekivágni a tornának.
Néhány fiatalban viszont igenis van reális jövőkép, erre később még visszatérünk.
De haladjunk sorban. Németország és Horvátország ellen számítani lehetett a vereségre, sohasem tudjuk meg, hogyan alakulnak ezek a meccsek, ha
Nagy Lászlónak az első összecsapás 15. percében nem sérül meg a bokája.
A kötelező győzelmek közül azonban a végül 21. helyen záró Chile ellen nagyon megszenvedett a csapat (34-29), Szaúd-Arábiát úgy verte, ahogy tervezte (37-24), a harmatgyenge fehéroroszok viszont megoldhatatlan feladatot jelentettek (25-27).
A csoportnegyedik hely azonban valószínűleg megmentette a csapatot, az első öt meccsen legeredményesebb, fiatal svédekkel szemben jöhettek az olimpiai bajnok dánok, akik ellen legalább volt friss tapasztalat a vébé előtti felkészülési mérkőzés miatt.
A visszatérő Nagy Lászlóval olyan stabillá vált a védelem, hogy a hatosfalat alig-alig bírták átlőni vagy átjátszani, ha mégis, akkor a villámgyors középkezdésekből úgy rohantuk le a komótos északiakat, hogy öröm volt nézni. A 27-25-ös győzelemnek nálunk jobban csak a norvégok örültek, azonban ezúttal nem véletlenül nyilatkoztak euforikusan.
Norvégiában a férfi szakág fejlődésével ugyanolyan stílusjegyeket lehet felfedezni, mint a nőknél, legalábbis a kontrajátékban:
végy egy jó kapust, és néhány utolérhetetlenül gyors, biztos kezű szélsőt, és fusd szét az ellenfelet!
Ami Dánia ellen működött - a feszes, kőkemény hatosfalas védekezés -, a norvégok ellen eleve halálra volt ítélve. Bergerud kapus félelmetesen védett, a kontrák olyan gyorsak és pontosak voltak, hogy Mikler kiszolgáltatott helyzetbe került, gyors középkezdésekről pedig szó sem lehetett.
Megoldást jelenthetett volna, ha átlövőerőben felülmúljuk az ellenfelet, de
9 méterről 20 lövésből 7 gólt szereztünk,
a háromgólos Bodó mellett az irányító Császár hármat, Lékai egyet, míg Balogh, Ancsin és Jamali egyet sem.
És most ütött igazán vissza a szélsőhiány, annyira bizonytalanok voltunk támadásban, hogy szinte az összes emberhátrányos szituációt szélen akartuk befejezni. A statisztika szerint a poszt egyetlen igazi szakértője, Harsányi kétszer volt eredményes (öt kísérletből), Ancsin és Juhász egyszer sem. A 2/9-es adatra pedig könnyen mondhatta Torbjörn Bergerud kapus, hogy „majdnem kuncogni kezdtem, és mosolyogtam, amikor láttam, egyik oldalról sem tudtak gólt lőni nekem."
Összességében ezen a két poszton ötvenszázalékos teljesítményt sem sikerült összehozni: szélről 40 kísérletből 18, 9 méterről 145 lövésből 60 gólt szereztünk.
De ne csupán a negatívumokról beszéljük, néhány fiatal megmutatta, hogy lehet számítani rá a jövőben.
A világbajnokság egyik nagy meglepetését Juhász Ádám jelentette,
aki számára idegen poszton, irányító helyett balszélsőként megállta a helyét – még ha Norvégia ellen nem is jött ki neki a lépés. 25 góljával a válogatott második legeredményesebbje volt, 12 gólt szerzett gyors indulásból, és nyolcszor szerzett labdát.
Bánhidi Bence hosszú ideig megoldást jelenthet a beállós posztjára, nem csupán eredményessége, de védőmunkája is nagyon hasznos volt. 18 góllal zárt, neki a ziccerek kihasználásában kell javulnia, mert ha ráül két küklopsznyi védő, velük együtt bármikor képes a gólszerzésre.
Átlövő poszton van potenciál Jamali Imanban és Bodó Richárdban is, mindketten 19-19 gólig jutottak, náluk a lövőerő megvan, csupán a formát kellene állandósítani. Ez vonatkozik Ancsin Gáborra és a még mindig csak 28 éves irányító Lékai Mátéra is.
És ki tudja, mire lesz képes a jövőben a 20 éves, 201 cm magas Ligetvári Patrik, ha lesz egy olyan éve, amikor több percet tölt a pályán a klubjában, a Veszprémben, mint a válogatottban?
A korábbi 323-szoros válogatott, vb-ezüstérmes, világválogatott átlövő Kovács Péter úgy nyilatkozott, alapvető hibának tartja, hogy
a magyarok nem tudták jól kezelni a dánok elleni győzelmünket.
„A játékosaink rendkívüli módon örültek a dánok felett aratott győzelemnek, de az érzelmi akkumulátoruk két nap alatt nem tudott úgy feltöltődni, hogy újabb, kisebb csodára ismét képesek legyenek. A norvégoknak egy nappal több pihenőjük is volt, de ettől függetlenül is sokkal motiváltabbak voltak. Ők előzőleg megmondták: a fő céljuk az, hogy döntőt játszhassanak a franciákkal. Nálunk egy ilyen végső célról nem lehetett hallani" – nyilatkozta a Jochapressnek.
Fontos kérdés, hogy mit hoz a jövő. A nemzetközi sajtó arról írt, hogy a Veszprém nagyon szeretné szerződtetni a Flensburg olimpiai ezüstérmes, világbajnok, háromszoros Európa-bajnok edzőjét, Ljubomir Vranjest.
A szakember álma ugyanakkor, hogy klubmunka mellett válogatottat is irányítson, volt néhány hónapja a szerb nemzeti csapat élén, de klubja végül visszavonta az engedélyét, és hazarendelte.
A hírek szerint Magyarországon lehetne ilyen kettős feladata, azaz a Veszprém mellett megkapná a válogatott irányítását is. A kérdés valóban az, mi lesz Xavi Sabaté sorsa, és vajon ki ül a soron következő, dánok elleni két, májusi Eb-selejtezőn a válogatott kispadján?
