Harminc éve a Hullamosóban is a Körmend volt a téma

Jól hangzó mondás, hogy soha ne mondd, hogy soha, mi azonban most mégis ezt tesszük. Mert különösebb kockázatvállalás nélkül jelenthetjük ki, hogy az a 30 éves történet, amelyet most idézünk fel, soha nem fog megismétlődni. Így, ebben a formában biztosan nem. 1987. április 12-én a Körmendi Dózsa MTE férfi kosárlabdacsapata a bajnoki döntő harmadik mérkőzésén 82-72-re legyőzte a verhetetlennek hitt, huszonkilencszeres bajnok Budapesti Honvédot, ezzel pedig a magyar férfi kosárlabdasportban első vidéki csapatként nyert bajnokságot. Méghozzá úgy, hogy a vasi együttesben egyetlen egy idegenlégiós sem szerepelt.

A cikk bevezető részének utolsó mondata mindjárt magyarázatot is ad arra, hogy miért mondtuk ki a soha szót.

A magyar kosárlabdasport harminc év alatt annyit változott, hogy ma már elképzelhetetlen a légiósok nélkül felálló csapat, az meg pláne a tündérmese kategória, hogy egy ilyen együttes bajnokságot nyerjen.

1987 óta Budapesten szinte megszűnt a férfi kosárlabda, akadt olyan szezon, amikor csak vidéki csapatok szerepeltek az NB I. felsőházában. 2017-re visszatért a MAFC és itt van még a Vasas, de egyik fővárosi csapat sem képvisel olyan erőt, amely tényező lenne a bajnokságban. Harminc év elteltével látogattunk el Körmendre, hogy ennek a romantikus történetnek három egykori főszereplőjével találkozzunk.

Zsebe Ferenc számára felejthetetlen marad az 1987-es bajnoki döntő Fotó: Polyák Attila - Origo

A régi idők nagy történeteit idéztük fel Bebes Istvánnal, aki azóta Körmend polgármestere lett, Zsebe Ferenccel, aki a jelenlegi körmendi csapat ügyvezetője és Patonay Imrével, aki edzőként abban a pillanatban legendává vált, amikor a Berki János, Král László játékvezetői kettős lefújta a bajnoki döntő harmadik mérkőzését.

Körmend, 1987. április 12. vasárnap

Férfi kosárlabda NB I. Rájátszás. Az első helyért: Körmendi Dózsa MTE – Budapesti Honvéd 82-72 (42-35)
Körmend, 3100 néző. Vezette: Berki, Král.
Körmend: SZENDREY 17/15, Szájer 3/3, ZSEBE 25/6, HÓDI 12, SZALAY 19/3. Csere: Fodor (-), Kardos 2, NÉMETH 2, Molnár 2. Edző: Patonay Imre.
Honvéd: Judik (-), Kiss 3, BERKICS 25, HEINRICH 19, Recska (-). Csere: HALM 22/12, Farkas 3/3, Radovics (-). Edző: Balogh József.

A bajnokcsapat a Népsport 1987. április 13-i számának címlapján Forrás: arcanum/Nemzeti Sport

Képes Sport, 1975. augusztus 26. Bajnai Teréz riportja.

„A Körmendi Főiskola MTE kosárlabda-szakosztálya ma megerősödve várja az NB I-et. Kristóf László edzőnek ma már két segítője van. A 22 éves Patonay Imre, aki az idén szerzett diplomát Pécsett a Tanárképző Főiskolán és Mogyorósi Jenő. A csapat legidősebb játékosa amúgy a 22 éves Patonay Imre. Vas megye tanácsa pedig határozatban szögezte le, hogy a körmendi kosárlabda segítése érdekében a községben most készülő tornatermet a tervezettnél nagyobbra kell építeni. Magyarországon egy tízezres község a férfi kosárlabdasportban az NB I-re készül.

Pedig Körmenden nincsenek csodák."

Ha akkor tudták volna, hogy mégis vannak. Illetve, lesznek.

A legenda kerékpáron érkezik

Körmend, 2017. március 28.

Azt mondta a telefonban, hogy keressük meg a Bakelit nevű műintézményt, oda jön délre. Kerékpáron érkezik Patonay Imre, a körmendi edzőlegenda, aki ma már nyugdíjas pedagógus.

Patonay Imre volt annak a harminc évvel ezelőtti bajnokcsapatnak a vezetőedzője Fotó: Polyák Attila - Origo

„Szlávik Csaba és Trummer László, a csapat akkori két legjobb dobója az 1985/86-os idény végén abbahagyta a játékot, nélkülük vágtunk neki a következő szezonnak" – idézte fel emlékeit az egykori edző. – A bajnokság előtt így senki sem beszélt az aranyéremről.

Igazából mindez 1987. március 29-ig szóba sem került. Ekkor játszottunk Csepelen a bajnoki elődöntő harmadik meccsén. A félidőben 51-40-re a Csepel vezetett, a végén 96-87-re mi nyertünk."

Ez akkor hatalmas szenzáció volt, mert az erőviszonyok alapján mindenki Csepel-Baja döntőt várt. A másik ágon a Honvéd kiverte a bajaiakat, így jött létre a Körmend-Honvéd döntő. Ezzel az is eldőlt, hogy a párosításban mi leszünk a kedvezményezettek, azaz ha harmadik meccsre kerül sor, akkor azt Körmenden játszhatjuk. A többi pedig már történelem."

Nem istálló, egy bajnokcsapat csarnoka

Kevesen tudják, hogy Körmenden nem a kosárlabda volt az a sportág, amely először megmozgatta a helyieket. A város labdarúgócsapata 1972-ben feljutott az NB II-be, ennek az együttesnek pedig a legnagyobb szurkolója Patonay Imre volt.

Olyan hazai meccs is akadt, amelyen 6000 néző figyelte a labdarúgókat.

Patonayt ekkor annyira magával ragadta a focisiker, a szervezés, hogy a főiskolán támadt egy kis gondja a földrajzzal. A piros-feketébe öltözött szurkolósereg már a hetvenes években hallatta hangját, de országosan ismert valóban akkor lett, amikor a kosarasok bejutottak a bajnoki döntőbe.

Nem istálló, hanem egy háromszoros bajnokcsapat csarnoka Körmenden Fotó: Polyák Attila - Origo

„Még a mai napig szokták kiabálni, hogy istálló, istálló, ha a vendégszurkolóknak nincs jobb ötletük arra, hogy mivel bosszantsák a körmendieket" – mondta Patonay. – Pedig ezek az emberek nem látták az a tornatermet, amelyet 1976-ban avattunk.

De elismerem, hogy a Somogyi Béla utcai általános iskola terme nem arra épült, hogy egy bajnoki döntőn 3100-an tomboljanak bent.

Óriási szerencsére 1987-ben még nem volt Katasztrófavédelem, így aki élt és mozgott, az bent volt a teremben."

A Honvéd elbízta magát

Patonay Imrének nem csak szakmailag, hanem érzelmileg is óriási dolog volt a bajnoki cím. Bár a Budapest-vidék ellenét már nem volt annyira erős, mint a hetvenes években, amikor az NB I A-csoportjában egyszerre nyolc fővárosi csapat is szerepelt, a vidék első bajnokának lenni fantasztikus dolog volt.

Akár kisebbségi érzése is lehetett volna a Körmendnek a bajnoki fináléban, amire a Honvéd a döntő második meccsén alaposan ráerősített.

A fővárosiak szinte lemosták a pályáról a Körmendet – 89-62 lett a végeredmény a Honvéd javára.

Patonay Imrének nemcsak szakmailag volt nagy siker a bajnoki cím, de érzelmileg is sokat jelentett neki Fotó: Polyák Attila - Origo

„A Honvéd azt hitte, hogy a bab is hús, én meg a második félidőben láttam, hogy felesleges szaggatnunk az istrángot" – mondta Patonay Imre. – Már a Budapestről Körmendre tartó hazaúton azt beszéltük a fiúkkal, hogy a Honvéd egészen biztosan hatalmas magabiztossággal érkezik a harmadik meccsre. Kitaláltam, hogy a 18 éves Szájer Józsit a kezdőbe rakom, rátettem őt az ellenfél irányítójára, aztán az első perctől kezdve letámadtuk őket. Ezzel a húzással megbillentettük a Honvéd magabiztosságát, így nyertük meg a bajnoki döntőt. Aztán jött a Szabad Európa Rádió, és tényleg minden a feje tetejére állt. A finálé megnyerése után az egész város a 8-as útra tódult ünnepelni, a nép lezárta az utat.

Egyszer csak halljuk a Szabad Európában a híreket, hogy Körmenden óriási tüntetés van, mert emelték a kenyér árát. Kicsit megijedtünk, hogy mi lesz ebből, de aztán a rádió este 11 órai híreiben már javították a dolgot.

Ne feledjük, hogy a SZER Münchenből sugározta a műsorát, amíg oda eljutott a helyesbítés híre, eltelt pár óra.

A Körmendi Dózsa MTE 1987-ben csupa magyar játékossal nyert bajnokságot Fotó: Polyák Attila - Origo

De legalább ott is bemondták, hogy bajnok lett a Körmend. Hogy mi történt utána? Nekem hat nap egybefolyt, mindenkivel inni kellett, nem volt mese.

A hetedik nap egy kórházi ágyon talált, mert a mentő alkoholmérgezéssel behozott.

Lett belőle egy hasnyálmirigy-gyulladás, egy hét alatt hoztak rendbe, de utólag azt mondom, megérte."

Halló, Zsebe Ferenc vagyok, legyen kíméletes

Népsport, 1987. április 15-i szám. Két nappal a megnyert döntő után. Harle Tamás interjúja.

- Halló, Zsebe Ferenc vagyok. Kérem, legyen kíméletes.
- Miért?
- Mert nem vagyok rutinos nyilatkozó.
- Maga sem... Rendben. Mikor kezdett el kosárlabdázni?
- Az általános iskola nyolcadik osztályában. Képzelje el, akkor én voltam a legalacsonyabb gyerek.
- Összesen hány mérkőzésen játszott?
- A rájátszással együtt huszonheten.
- Milyen a hangulat Körmenden?
- Hm, csupa öröm az élet. Nemrég jöttünk meg egy szombathelyi kosárlabdafórumról. Képzelje, elvittek bennünket egy diszkóba. Nem mulattunk nagyon, de jól éreztük magunkat. Csodálatos érzés a győzelem.
- Bizony, de maga csöppet sincs megilletődve, olyan rutinos nyilatkozó, mint Maradona.
- Nana, mindent azért nem hiszek el.

Fényes, Zenés, Korona

Körmend, 2017. március 28.

A csapat irodájában Zsebe Ferenccel ülünk. A bajnokcsapat talán legnagyobb kedvence átszellemülten idézte fel a 30 évvel ezelőtti történteket.

A csarnokot többször átépítették, de a harminc évvel ezelőtti siker feledhetetlen marad Fotó: Polyák Attila - Origo

„Amikor a döntő második meccsén a Honvéd legázolt minket Budapesten, Patonay Imre mindenkit megnyugtatott, hogy senki ne gazoljon be. Pénteken volt a pesti meccs, két nappal később már játszani kellett a harmadikat Körmenden.

Határozottan emlékszem, hogy elmentünk bulizni, igaza volt Patonaynak, abban a helyzetben mást nem nagyon lehetett tenni. Innentől kezdve az egész egyetlen véget nem érő film. A mindent eldöntő meccs, az ünneplés, a koccintás a várossal. Feledhetetlen. Az a buli 52 év tapasztalata alapján benne van a TOP 3-ban. Fényes, Zenés, Korona.

Ez a három szórakozóhely 100 méter távolságon belül volt. Sokat nem kellett sétálni."

Uramisten, mit tettünk. 1987-ben így ünnepelt a közönség Körmenden Fotó: Polyák Attila - Origo

A harminc évvel ezelőtti bajnokcsapat különleges társaság volt.

Hihetetlen összetartás és baráti viszony jellemezte őket.

Talán éppen ennek a kohéziós erőnek köszönhették, hogy az első vidéki bajnokcsapatot Körmenden ünnepelhették.

„A Honvéd játékosállományában jobb volt, mint a miénk, de a Körmendnél jobb közösséget nehéz lett volna találni" – emlékezett vissza Zsebe Ferenc. „Ráadásul olyan edzőnk volt, aki csak tíz évvel volt idősebb nálunk, jó játékos is volt, hihetetlen tisztelet övezte Körmenden.

Nem is beszélve arról, hogy Putesz is hatalmas bulikirálynak számított.

Egy hibája volt csak, nem ismerte azt a szót, hogy pihenőnap. Elképesztő mennyiséget edzettünk, így utólag persze azt mondom, hogy megérte."

A Hullamosóban is a Körmendről beszéltek

Körmendet igazából ez a sportsiker ismertette meg az egész országgal, mert a nagy győzelemre azok is odafigyeltek, akik nem követték naponta a magyar férfi kosárlabda rezdüléseit. A döntőt úgy játszotta le ez a társaság, hogy előtte egyetlen játékosa sem küzdött ilyen téttel bíró mérkőzésen. Patonay Imre már a bajnokság közben igyekezett levenni a játékosok válláról a terhet.

Zsebe Ferenc szerint Körmend akkor lett országosan ismert, amikor a kosárlabdacsapat megnyerte a bajnokságot Fotó: Polyák Attila - Origo

„Az egyik meccsről hazafelé jövet Székesfehérváron megálltunk a Hullamosónak nevezett kocsmában" – mondta Zsebe Ferenc.

Egy félig részeg bácsi azt kérdezte tőlünk, hogy hol van Körmend? Elmagyaráztuk neki, de igazából tényleg csak a bajnoki cím tett minket országosan ismertté. A közönségünk akkor tényleg legendás volt.

Amelyik csapat itt nyerni tudott, az hihetetlen bravúrt hajtott végre. Egyszer én is megnyerettem egy meccset az Oroszlánnyal, mert az utolsó pillanatban eladtam a labdát, ők bedobták és nyertek. De az itteni 3000 ember (legalábbis ennyit írt a Népsport) valóban olyan hangulatot tudott teremteni, amelyhez fogható nem volt az országban.

Egyszer azt is leírták, hogy Körmend, 4000 néző

. Ez barokkos túlzás, mert még a 3000 is alapos túlzásnak tűnt. De jó volt olvasni, az biztos."

Egy másik videó a hőstettről, benne az eredeti rádióközvetítéssel:

Körmend, 1989. május 5.

Bebes István búcsújátéka. Körmendi Dózsa MTE – Budapesti Honvéd öregfiúk 66-60. Körmend, 1800 néző. Vezette: Berki, Cziffra. Legjobb dobók: Trummer 18/18, Bebes 14/6, illetve Losonczy 27/6. Igazi show-mérkőzésen nyert a jobban játszó hazai csapat.

Svédországban végre kipihentük magunkat

Körmend, 2017. március 28.

Harminc év alatt az élet sokfelé sodorta el az egykori bajnokcsapat tagjait. Zsebe sporthivatalnok lett, Fodor Péter Debrecenben él, egy sportiskolában dolgozik. Van, aki itt él, van, aki Szombathelyen. Szájer József Pesten lakik, Molnár László évekkel ezelőtt meghalt. Bebes István pedig Körmend polgármestere lett. Irodájában így emlékezett vissza az 1987-es eseményekre.

Bebes István, Körmend polgármestere, az 30 évvel ezelőtti bajnokcsapat tagja Fotó: Polyák Attila - Origo

„Az az összefogás, amely akkor a körmendi kosárlabdát jellemezte, ma már szinte elképzelhetetlen" – tűnődött el Bebes István.

A csapat tagjai és a város lakói szinte együtt lélegeztek, amikor pedig bajnokok lettünk, egész Körmend a vállán vitt bennünket.

Harminc év múltán sem lehet pontosan felidézni azt az egyhetes ünnepségsorozatot, amely a döntőt követte. Meg kellett jelennünk minden vendéglátóhelyen, együtt kellett lenni az emberekkel. Hét nappal a döntőt követően a Ganz MÁVAG csapatával Svédországba mentünk egy túrára, igazából ott sikerült magunkat kipihenni és ott tudatosult mindenkiben, hogy bajnokok lettünk. Ez a győzelem annyira mélyen beleívódott a lelkekbe, hogy azóta is minden egyes szezonban beszédtéma."

Plusz motivációt jelentett a pesti csapatok ellen játszani

"Mindig azt hangsúlyoztam, hogy a magyar férfi kosárlabdasport és Körmend számára is óriási felelősség volt az, hogy mi lettünk a sportág első vidéki bajnokcsapata. Arra már kevesebben emlékeznek, hogy két évvel korábban, 1985-ben bronzérmesek lettünk. Abban a szezonban majdnem ugyanaz a csapat játszott, mint 87-ben, sőt, Trummer és Szlávik még játszott a csapatban. Igazából a nagy sikert akkor alapoztuk meg. Bennünk, játékosokban semmiféle Budapest-fóbia nem volt. Sokszor kellett Budapestre menni, hiszen rengeteg fővárosi csapat szerepelt a bajnokságban.

Eljutottunk oda, hogy a pesti élcsapatok elleni mérkőzések plusz motivációt jelentettek a számunkra.

A Honvéd ellen nem 100, hanem 120 százalékon pörögtünk, másképpen nem tudtunk volna nyerni. Ez akkor nem a pénzről szólt, hanem arról, hogy a legtöbbet kihozzuk magunkból. A kosárlabda ma már teljesen másról szól, mint akkor. Ebből a szempontból a mi 1987-es sikerünk tényleg megismételhetetlen és egyszeri csodálatos történet volt."

Egy korabeli újságcikk a Honvéd elleni hatalmas diadalról Fotó: Polyák Attila - Origo

Feleki László: Napló. Képes Sport, 1987. április 21.

„Láttuk, vettük megérttettük Patonay Imre edző nyilatkozatát a Telesportban. Ha talán-tán megbántottuk volna az új kosárlabda bajnokcsapatot és annak táborát, igazán szándékukon kívül tettük.

Nem tudom, hogy pontosan mekkora Körmend lakossága, de ezennel valamennyi körmendi lakos elnézését kérem, ha valóban nem méltattuk volna megfelelően a körmendi kosárlabda sikerét.

Dehogy féltjük mi a magyar kosárlabda fejlődését a körmendi bajnokságtól. A „kis" Körmend sikere talán arra serkent, hogy a sokkal jobban ellátott fővárosi nagycsapatok a markukba köpnek, így remény lehet arra, hogy a kosárlabdában visszatér a Greminger-korszak."

Feleki László ebben az egyben tévedett. Nem tért vissza. De erről egészen biztosan nem a Körmend tehet.

Egy fekete kurblis telefon

1987-ben még gimnazista voltam, emlékszem, hogy a rádióban hallgattam a Körmend-Honvéd bajnoki döntő közvetítését a Poptarisznyában. A tévé nem adta a meccset, mert – a hivatalos indoklás szerint – a terem fényviszonyai nem voltak alkalmasak az élő tévéközvetítésre. (Rossznyelvek szerint a tévéseknek akkor nem nagyon fűlött a foguk a körmendi kirándulásokhoz. Ezt némileg alátámasztja az a tény, hogy az 1989/90-es Körmend-ZTE öt mérkőzést hozó bajnoki döntősorozat egyetlen meccsét sem adta a tévé, pedig a zalaegerszegi csarnok alkalmas volt a közvetítésre.) Rádiósként 1990-től kezdtem el Körmendre járni. A nagy meccseket (így az 1987-es bajnoki döntőt is) természetesen Deák Horváth Péter, vagy Novotny Zoltán közvetítette, de olykor-olykor engedték, hogy az alapszakaszban 18 évesen tudósítsak a vasi városból. Ez utóbbi azért nem volt annyira egyszerű történet. Mai ésszel szinte felfoghatatlan, hogy Körmend még 1990-ben sem volt bekapcsolva a belföldi távhívásba, azaz a crossbar-rendszerbe. Ez azt jelentette, hogy ha az ország bármelyik pontjáról Körmenddel szerettünk volna beszélni, akkor először a 01-es számot kellett hívni, majd a vonal végén jelentkező telefonos kisasszonytól kérni a kapcsolást. Utána letenni a kagylót és várni. Fordítva meg úgy ment a dolog, hogy az öltözőfolyosóról nyíló irodában volt egy nagy fekete kurblis telefon. Ezt kellett megtekerni, majd a szombathelyi központon át időben megrendelni a kapcsolást Budapestre a rádióba. A meccsek általában 17.45-kor kezdődtek, a Sportvilág adása 19.25-ig tartott, így a kapcsolást 19.20-ra kértük. Ha addig véget ért a játék, szerencsém volt, el tudtam mondani a hallgatóknak a történteket. Ha nem, akkor maradt az esti 22.20-as Sporthíradó. Egy vigasztalt csak: akkor sem előzött meg senki, ha a késő esti adásban számolhattam be a történtekről.