Vasárnap együtt szurkolunk, másnap már anyázunk

Két héten át szinte végig telt ház volt a Hajós Alfréd uszodában és a Duna Arénában is, hét-tizenkétezer ember ordított önkívületben a magyaroknak. Miért tudunk piros-fehér-zöld zászlóval a vállunkon megfeledkezni minden előítéletünkről, és miért van az, hogy Nagy Vikor védésétől vagy Hosszú Katinka éremszerzésétől eggyé válunk? Honnan jön ez a mindent elsöprő együtt-lélegzés, ami képes éremszerző helyen célba lökni úszóinkat, és hová tűnik mindez a világbajnokság utáni hétfőn?

Volt egy vizes vb Budapesten, amivel kapcsolatban mindenkinek marad legalább egy örökké emlékezetes élménye. Egy a tévében elkapott úszó döntő, egy megható eredményhirdetés, a lenyűgöző látvány az óriás-toronyugrás helyszínén, egy pimasz nyilatkozat Kozma Dominiktól, egy végigizgult vízilabda meccs, a legszerencsésebbnek pedig: szurkolás a helyszínen.

Aki például ott volt a Hajós Alfréd uszodában a férfi vízilabda-válogatott görögök elleni elődöntőjén, az valószínűleg élete végig libabőrös lesz, ha Hosnyánszky Norbert csavart góljára gondol.

Átélni egy ilyen pillanatot, együtt üvölteni hétezer emberrel, az tényleg olyan eufóriát jelent, amitől később aludni is lehetetlen.

Hosnyánszky Norbert gólját nem felejti el, aki látta Forrás: MTI/Czagány Balázs

Népünnepély volt a magyaroknak

A Sport TV műsorvezetője Petur András helyszíni műsorközlőként dolgozott a Hajós-uszodában. A rutinos kommentátor rendszeresen vesz részt műsorvezetőként és hangulatfelelősként különböző sporteseményeken, mint például a kézilabda Bajnokok Ligája négyes döntője, vagy a vízilabda BL hatos fináléja. Ahhoz hasonló őrületet azonban, ami a vizes világbajnokság két hete alatt a Margitszigeten uralkodott, még soha, sehol nem látott.

Ez a világbajnokság egyszerre volt fontos torna és népünnepély a magyarok számára.

Azok a sportrajongók, akik máskor az esküvői hangulatból másodpercek alatt zuhannak letargiába, majd vissza, a nehéz pillanatokban is végig katarzisban voltak.

A döntőben, amikor 4-0-ra vezettek a horvátok, egyáltalán nem érződött ez a lehangoltság,

teljesen természetes volt, hogy részt vettek a szünetbeli játékokban: táncoltak, léggitároztak, szurkoltak. És mindenki felszabadultan, mosolygósan tette ezt, sokan gyerekekkel. Én például szoros állásnál hajlamos vagyok megfeledkezni arról, hogy szurkoljak, feszült lennék még a szünetben is, kétlem, hogy tudnék táncolni. Itt erről szó sem volt" - osztotta meg élményeit az Origóval.

Petur András (jobbra) tapasztalt műsorvezető, de még nem élt át ehhez hasonlót Forrás: Origo

A jó hangulat nemcsak a férfi válogatott játékát kísérte, hanem a lányokét is. Az 5-8. helyért rendezett első helyosztón például szerda délután fél kettőkor - vagyis hétköznap munkaidőben - megtelt a Hajós Alfréd uszoda. Petur András azt mondja, ugyanolyan buzdítást kaptak a női játékosok, mintha dobogós helyért játszottak volna.

"Arra, hogy egy 5-8. helyért rendezett helyosztó első ráúszásánál felrobban az uszoda, nincs más szó, mint az, hogy felemelő."

Nincs fradista, nincs újpesti, csak magyar

A Testnevelési Egyetem tudományos segédmunkatársa, Török Lilla sport szakpszichológus szerint elsősorban szociálpszichológiai nézőpontból érdemes vizsgálni a jelenséget, ami egyáltalán nem csak Magyarországra jellemző. "Ezekben az extrém szituációkban megváltoznak azok a kategóriák, amikben gondolkodunk.

Nem a politikai vagy szexuális irányultság lesz a csoporttagság alapja, hanem a magyarság, ami egy mindezeket magukba foglaló nagyobb egység.

Ahogy egyetlen nő férfiak társaságában nőként kezd magáról gondolkodni, úgy aktiválódik ebben a helyzetben a magyar kategória, a nemzeti zászló és öltözék láttán. Ezek az úgynevezett jelzőingerek, amik a csoporttagságot meghatározzák."

A jelzőingerek, mint a nemzeti zászló és a nemzeti színű öltözék, aktiválják a magyarságtudatot Fotó: Szabó Gábor - Origo

Nem csoda tehát, hogy a magyar sportolók minden megmozdulását szinte mámor övezte a vizes vb helyszínein, vagy a 2016-os foci Eb-n. Egy olyan erős összetartozás-érzés lesz jelen ilyenkor, annyira erős a "mi együtt vagyunk, mi mi vagyunk" tudat, hogy az elmossa a határokat a különböző szurkolói csoportok között is.

"Ilyenkor nincs a lelátón Fradi-drukker vagy Újpest-szurkoló, mert itt mind egy egységbe tartozunk, akiknek az a közös vágyunk, hogy a mieink nyerjenek"

- magyarázza a szakember.

A Duna Aréna is megőrült

A sportpszichológus által elmondottakat élte át a Duna Aréna műsorközlóje, Gundel Takács Gábor is. Blogjában, a szemlelek.blog.hu-n így írt az elmúlt két hétben tapasztalt frenetikus szurkolói egységről: "Önmagunkat, a saját önbizalmunkat keressük, a hitet, hogy mi is vagyunk valakik a nagyvilágban. Azt, hogy nem lehet igaz, hogy örök vesztesek vagyunk.

Aki pedig nem akar vesztes lenni, az megbecsüli a kis győzelmeket is. Megbecsüli azt, ha valaki odaáll és megpróbálja legyőzni önmagát.

Ezért szurkolunk olyan önfeledten, ezért remegnek meg a falak már akkor is, amikor egy magyar úszó bevonul reggel az előfutamra. Mert már az is óriási munka eredménye, hogy egyáltalán bevonulhasson. Az arénákban értjük meg azt is, hogy

mi, akik hajlamosak vagyunk ketten három irányba húzni, a lelátón együtt vagyunk, egyek vagyunk és ez fantasztikusan jó, erőt adó érzés.

És az este végén nemcsak egy élménnyel leszünk gazdagabbak."

Mindegy volt, hogy mi történik a Duna Arénában, a közönség mindent megünnepelt Fotó: Mudra László - Origo

Török Lilla szerint az is hozzájárul a masszív közös szurkoláshoz, hogy mindenki szeretne egy kis szeletet a sikerből.

"Amikor az én csapatom nyer, vagyis az a csoport, amihez én tartozom, abból én is profitálok, azt társas sütkérezésnek hívják.

Ehhez jön még egy eufóriaélmény is, ami a hétköznapokban nincs meg" - a sportpszichológus szerint ez az oka annak, hogy egy-egy nagyobb sportesemény után visszaáll a hétköznapok rendje, és újra szitkozódva dudáljuk le egymást a csúcsforgalomban.

Az ezüst is aranyat ért

Az pedig, amiről Petur András is beszélt, és Gundel Takács Gábor is írt, hogy a közönség minden eredményt sikernek élt meg, és nem volt csalódás a lelátón, szintén a közösségélménnyel magyarázható. "A már említett eufóriaélménynek köszönhető ez is. Senki nem szeret veszíteni, emiatt egy ezüstérem esetén is erősnek érzik magukat a szurkolók.

Nem szívesen jönnek le arról a magas érzelmi állapotról, amit a közösen biztatás vált ki, és így minden eredményt sikerként ünnepelnek.

Az emberek nem szeretik rosszul érezni magukat" - mondja Török Lilla.

Járt a vastaps az ezüstérmes magyar férfi vízilabda-válogatottnak Fotó: Mudra László - Origo

Ausztrál szurkolás magyar módra

A vizes vb magyar közönsége azonban nem csak a magyar eredményeket hajtotta, hanem mások sikereit is. A magyar férfi válogatott csoportelsőségéről döntő Ausztrália-Olaszország meccsre például

mind a hétezer magyar néző ott maradt a magyar-francia után, hogy kiszurkolják az ausztráloknak a lehető legkisebb gólkülönbségű vereséget.

Össze is jött:13-7 lett a vége az olaszok javára, ami Vámos Mártonéknak csoportelsőséget, azzal együtt egyenes utat jelentett a negyeddöntőbe. „Hétezer ember szurkolt az ausztráloknak úgy, hogy az ausztrál műsorközlő kollégám megtanította a közönségnek, hogyan kell biztatni a csapatukat.

Hétezer ember folyamatosan ausztrál rigmusokat kiabált, eszeveszett hangulat volt.

Tényleg otthon voltak, a kapusuk minden védését úgy ünnepelte a tömeg, mintha Nagy Viktort éltették volna. Megkérdeztem a csapatot a lelátóról biztató ausztrál pólós lányokat, volt-e részük valaha hasonló élményben. Azt mondták, talán 2000-ben a sydney-i olimpián.

Vagyis megcsináltuk az ausztrál vízilabda történetének legmasszívabb szurkolását"

- emlékszik vissza az élménydús vasárnap estére Petur András.

Az ausztrál csapat otthon érezhette magát az olaszok elleni meccsen Fotó: Mudra László - Origo

Hasonlóan telt a Dél-Afrika – Új Zéland meccs is, ahol a magyarok időnként úgy ünnepelték a vébéken még nyeretlen dél-afrikaiak minden gólját, mintha a saját kedvenceik találatairól lenne szó. „Összességében elmondható, hogy a magyar meccsek környezetében mindig volt plusz-mínusz egy teltház, vagyis az előttünk és az utánunk lévő meccseken tele voltak a lelátók.

Kaptunk is visszajelzéseket a nemzetközi szövetségtől - főleg Kazannyal összehasonlítva -, hogy mennyivel nagyobb volt nálunk az érdeklődés a nem hazai meccsek iránt, mint Oroszországban."

Petur Andrásnak a Horvátországgal szemben 8-6-ra elveszített döntővel kapcsolatban is meghatározó - és nem feltétlenül rossz - emlékei vannak.

Habár vannak olyan meccsek, amikor megfagy a levegő a lelátón, az a döntő nem olyan volt. Nem emlékszem, hogy a csalódottság eluralkodott volna.

A lefújás után igazán őszintén megtapsolták a nézők a horvátokat is. Nem volt anyázás, nem volt mocskolódás, csak annyi, hogy a magyarok még nagyobb tapsot kaptak. Volt egy békebeli fílingje az egésznek.”

Békében szurkoltak egymás mellett horvátok és magyarok a férfi vízilabda döntőben Fotó: Mudra László - Origo

És hogy mindez milyen hatással van a sportolókra? Török Lilla sportpszichológus azt mondja, nem lehet általánosítani, mert nagyban függ a személyiségektől.

Számít, hogy fel van-e készülve valaki arra, hogy hazai közönség előtt, erős ellenfelekkel szemben versenyezzen.

Valamint az, hogy mindezt hogyan értékeli: nyomásként vagy motivációként. Nagy egyéni különbségek lehetnek, de a sportpszichológus tud segíteni abban, hogy optimális izgalmi szintet éljenek meg az érintettek. El tudom képzelni például, hogy a férfi vízilabda-válogatott a döntőben azért kapott egyből négy gólt, mert nagy nyomással a vállukon ugrott a mélyvízbe. Utána jött le róluk ez, és kezdtek el játszani, nem is kaptak gólt addig, míg újra egyenlő nem lett az állás."

Bármilyen eredményről legyen is szó, az érintettek minden esetben csak a legkedvesebb szavakkal szóltak a szurkolókról. Mint például a torna legjobb kapusának megválasztott Nagy Viktor:

Vagy az újdonsült közönségkedvenc, Kozma Dominik:

A női 400 vegyes világbajnoka, Hosszú Katinka:

Érdemes tehát megragadni minden alkalmat a közösen szurkolásra. Legközelebb például az augusztus végén kezdődő, budapesti cselgáncs világbajnokságon.