Vágólapra másolva!
Kihirdette a magyar női válogatott 19 fős keretét a magyar női kézilabda-válogatott szövetségi kapitánya. Kim Rasmussen ebben az összetételben folytatja a felkészítést a decemberi világbajnokságra, amelynek rajtjára 16 játékos nevezhető.

– mondta Kim Rasmussen.

A kapitány szeretne lehetőséget adni a fiataloknak is, akik 2018-ban, 2019-ben és 2020-ban erősségei lehetnek a nemzeti csapatnak, ennek jegyében kapott helyet a keretben többek között Tóth Gabriella és Háfra Noémi.

Kim Rasmussen Tomori Zsuzsannára is számít Forrás: AFP/Kisbenedek Attila

Így az ő állapota természetesen meghatározza a további döntéseket, ami a Möbelringen Kupát - amelyre a tervek szerint 18 játékossal megyünk -, a világbajnokság rajtját, illetve a torna alatti esetleges cserét, cseréket illeti, hiszen Németországba 16 vagy 17 játékossal tervezünk kiutazni.

Kiss Éva remekül véd Győrött, akárcsak Janurik Kinga Érden, utóbbi játékos a gyors indításoknál véleményem szerint a legjobb Magyarországon, így ő került be a keretbe.

- olvasható a szövetség Origóhoz eljuttatott közleményében.

A rutinos játékosok mellett a fiatalok is esélyt kapnak Forrás: MTI/Czeglédi Zsolt

A magyar női válogatott 19 fős kerete:
Kapusok: Bíró Blanka (FTC-Rail Cargo Hungaria), Janurik Kinga (Érd)
Jobbszélsők: Bódi Bernadett (Győri Audi ETO), Lukács Viktória (FTC-Rail Cargo Hungaria)
Jobbátlövők: Háfra Noémi (FTC-Rail Cargo Hungaria), Kovács Anna (Dunaújvárosi KKA), Tomori Zsuzsanna (Győri Audi ETO)
Irányítók: Görbicz Anita (Győri Audi ETO), Kovacsics Anikó (FTC-Rail Cargo Hungaria), Tóth Gabriella (Érd)
Beállók: Kisfaludy Anett (Érd), Mayer Szabina (Alba Fehérvár KC), Mészáros Rea (FTC-Rail Cargo Hungaria)
Balátlövők: Klivinyi Kinga (Érd), Mazák-Németh Csilla (Siófok KC), Szekeres Klára (FTC-Rail Cargo Hungaria), Szöllősi-Zácsik Szandra (Budaörs)
Balszélsők: Gávai Szonja (Érd), Schatzl Nadine (FTC-Rail Cargo Hungaria)

A norvégiai Möbelringen Kupa programja:
2017. november 23.
18:15 Norvégia-Dél-Korea
20:30 Oroszország-Magyarország
2017. november 25.
16:00 Dél-Korea-Oroszország
18:15 Norvégia-Magyarország
2017. november 26.
16:00 Magyarország-Dél-Korea
18:15 Norvégia-Oroszország

Női világbajnokság, 2017. december 1-17., Németország

Csoportbeosztás:
A-csoport (Trier): Franciaország, Románia, Spanyolország, Szlovénia, Angola, Paraguay
B-csoport (Bietigheim): Norvégia, Svédország, Csehország, Magyarország, Argentína, Lengyelország
C-csoport (Oldenburg): Dánia, Oroszország, Brazília, Montenegró, Japán, Tunézia
D-csoport (Lipcse): Hollandia, Németország, Szerbia, Koreai Köztársaság, Kína, Kamerun

A magyar válogatott csoportmérkőzései a B-csoportban:
December 2., szombat 20:30: Norvégia-Magyarország
December 3., vasárnap 18:00: Magyarország-Svédország
December 5., kedd 14:00: Magyarország-Argentína
December 7., csütörtök 14:00: Lengyelország-Magyarország
December 8., péntek 18:00: Csehország-Magyarország

A csoportmérkőzések helyszíne: Bietigheim-Bissingen, EgeTrans Arena

Az A- és B-csoport továbbjutóinak nyolcaddöntőre Lipcsében kerül sor, az Arena Leipzigben.

A negyeddöntők helyszínei Lipcse és Magdeburg, az elődöntők, a döntő és a bronzmérkőzés helyszíne Hamburg.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!