Veszprémben bejelentették Sterbik Árpád visszatérését
![HANDBALL- EUROLEAGUE FINAL handball Horizontal DISAPPOINTED BUST GESTURE HEADSHOT HAND ON FACE sterbik árpád](https://cdn.origo.hu/2023/12/MbmdZs8t8gQvsTrywq9KvWIjkI-3CfYgRnaSSFwVgug/fill/1347/758/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzFjYTk5N2M5MDhjNTQ5MjliY2NkZGU3NWFhZTQ5Mjc0.webp)
A Telekom Veszprém hivatalos oldalán jelentette be a kapus visszatérését. Sterbik Árpád a szerbiai Zentán született 1979. november 20-án. Első alkalommal 2001-ben igazolt Veszprémbe, ahol három szezont töltött. Mindhárom idényben magyar bajnoki címhez és Magyar Kupa győzelemhez segítette a csapatot, valamint 2002-ben Bajnokok Ligája-döntőben is szerepelhetett.
2004-ben a Ciudad Realhoz igazolt, ahol háromszor nyert Bajnokok Ligáját, majd a Barcelona kapusa lett. 2014-ben lett a Vardar Szkopje játékosa, ahol 2017-ben szintén megnyerte a Bajnokok Ligáját.
A szerb válogatottal két alkalommal, míg a spanyol nemzeti csapattal egyszer lett világbajnoki bronzérmes. 2002-ben az év magyar kézilabdázója lett, 2005-ben pedig a világ legjobb játékosának választották.
Mirko Alilovic szerződésének lejárta éppen egybeesik Sterbik szerződtetésével, így a Veszprém a Sterbik-Mikler Roland párossal kezdi majd a következő idényt.
Közben az is kiderült, hogy Alilovic a nagy rivális, Mol-Pick Szeged együttesében folytatja pályafutását.