A Lille 4/6-os győzelmi mutatóval, míg a magyar bajnok 6/4-gyel várta a szerdai mérkőzést, és utóbbi négy éve nem látott bravúrra készült:
győzelem esetén ugyanis továbbjuthatott az alapszakaszból.
Ehhez az ESBVA-LM csapatát (4/6) kellett megvernie, ami novemberben már Lille-ben is sikerült (83-73).
Roberto Iniguez együttese kiegyenlített első negyedet követően a második játékrészben tudott meglépni riválisától, amelyet a harmadik felvonásban tíz pont alatt tartott. A soproniak győzelmét a nagyszünet után nem fenyegette veszély.
„A csapat szépen megvalósította az elképzeléseinket. Kisebb hibák ugyan akadtak, és a második félidőben is voltak megingásaink, de ilyen különbség, ilyen nehéz sorozat mellett nehéz végig teljes mértékben koncentrálni. Összességében elégedett vagyok! Sajnos elvesztettünk a következő időszakra egy fontos játékost a rotációból, melyet meg kell oldanunk.
A csoportból már továbbjutottunk, és nagyon közel vagyunk az Euroliga-rájátszáshoz is, de még egy lépést meg kell tennünk.
Jeca nélkül nehéz lesz, de a játékosaim tudják mi a feladat, és fantasztikusan, nagy motivációval dolgoznak. Óriási dolog lenne bejutni a legjobb nyolc közé! Szeretném megköszönni szurkolóinknak is, ahogy ma mögénk álltak, de remélem a jövőben még ennél is többen lesznek a mérkőzéseinken. Kérem, akik rendszeresen járnak, szóljanak másoknak is, hozzanak ki magukkal még több szurkolót!" - olvasható Roberto Iniguez edző nyilatkozata a soproniak honlapján.
A Sopron egy hét múlva a belga Castors Braine együtteséhez látogat.
Eredmény:
A csoport, 11. forduló:
Sopron Basket - ESBVA-LM (francia) 82-56 (19-14, 29-14, 14-9, 20-19)
--------------------------------------------------------------------
A magyar csapat legjobb dobói: Turner 21, Alvarez 17, Langhorne 11, Crvendakic 10