Vágólapra másolva!
Rossz kezdés után 10-7-re nyert a magyar férfi vízilabda-válogatott a román csapat ellen a Kecskeméten zajló Európa Kupa-selejtező második napján.

Európa Kupa, selejtező, 2. játéknap:
Magyarország-Románia 10-7 (2-4, 2-1, 3-1, 3-1)
a magyar csapat gólszerzői: Erdélyi, Manhercz 3-3, Vámos 2, Angyal, Jansik Sz., 1-1

A románok villámrajtot vettek, ugyanis

bő két és fél perc alatt két emberelőnyös és egy akciógóllal 3-0-ra elhúztak. Märcz Tamás szövetségi kapitánynak így szokatlanul korán időt kellett kérnie,

melynek köszönhetően egy gólra felzárkózott a csapat. A románok a nyitónegyed végén egy végletekig kijátszott, majd értékesített fórral léptek el ismét.

A második felvonásban "helyreállt a világ rendje", s néhány perc múlva már egyenlő állásról indulhattak újra a csapatok. Előnybe végül ismét a románok kerültek a nagyszünet előtt.

Szinte rögtön a harmadik negyed elején egyenlíthetett volna a magyar válogatott, de az emberelőnyt nem tudta kihasználni, ráadásul a románok lefordultak, és növelték előnyüket. A túloldalon Erdélyi Balázs szépített távolról, majd Manhercz Krisztián lefordulásból egyenlített.

A magyar pólóválogatott a románokat is legyőzte Forrás: MTI/Ujvári Sándor

Egy perccel a negyed vége előtt "fórból" Erdélyi révén a mérkőzésen először vezetést szerzett a magyar csapat,

ráadásul Nagy Viktor is elkapta a fonalat.

A zárónegyedben már

kijött a két csapat közti klasszis különbség, a románok el is fáradtak a meccs végére.

Märcz Tamás együttese - amely csütörtökön a grúzokat verte - szombaton a spanyolokkal találkozik, annak az összecsapásnak vélhetően a csoportelsőség a tétje.

Az Európa Kupa kecskeméti csoportjából az első három helyezett kerül az áprilisi nyolcas döntőbe. A sorozat győztese 20 ezer euróval gazdagodik, a második 15 ezer, a harmadik 5 ezer eurót kap.

korábban:
Spanyolország-Georgia 11-5 (3-1, 3-2, 2-1, 3-1)

pénteken játszották:
Magyarország-Georgia 16-5 (6-0, 4-1 5-1, 1-3)
Románia-Franciaország 7-4 (2-1, 2-0, 1-1, 2-2)

A további program:
szombat:
Románia-Georgia 10.00
Franciaország-Spanyolország, 11.30
Georgia-Franciaország, 18.30
Magyarország-Spanyolország 20.00
vasárnap:
Spanyolország-Románia 10.00
Magyarország-Franciaország 11.30

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!