Visszavonul a 179-szeres válogatott magyar kézilabdázó
![férfi kézilabda vb](https://cdn.origo.hu/2023/12/ucMYtklszUpQC-sp52RtHl7c4F8rwajvXFOtEx-LuPw/fill/1347/758/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE1YWJkNTM3MWY2NDRkMzhhNjg0MDRjMzA0NWY2ZWNm.webp)
"Nagyon fontos mérkőzés következik az én életemben és a csapat életében is. Egyfelől szeretnénk az idén is megszerezni a harmadik helyet a bajnokságban, másrészt szeretném bejelenteni, hogy befejezem az élsportot, és Tatabányától is búcsúzom" - mondta klubja honlapján a jobbszélső.
Hozzátette, sok szép év után szeretné méltóképpen lezárni ezt az időszakot.
A Tatabánya szombaton 18 órától az Eger csapatát fogadja az NB I 25. fordulójában, és egy győzelemmel biztosíthatja harmadik helyezését.
A 36 éves kézilabdázó 2002 és 2006, illetve 2009 és 2017 között 179 mérkőzésen 339 gólt dobott a magyar válogatottban, tagja volt a 2004-es és a 2012-es olimpián negyedik helyezett csapatnak is. Profi pályafutását 1999-ben a PLER együttesénél kezdte, ahol tíz évig játszott, majd egy szezont a Ferencvárosnál töltött, és 2010 óta szerepel Tatabányán.