NBA-kispadot ért az Európa-bajnoki cím a szerb edzőnek
![Slovenia vs Serbia : FIBA EuroBasket 2017 FINAL BASKETBALL MAN men tall Cup GAME basketballer 2017 FIBA EuroBasket](https://cdn.origo.hu/2023/12/P0goOG0iDJ7LoNGOw_-B_ibhY3DsTyroNWe5xKI5sJU/fill/1347/758/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2ViODIyYWJkMzNiNjRkZmZiZDg1ZDRhNzdhOTQ3Yjgw.webp)
A 46 éves szakember jelenleg a nyugati főcsoport-elődöntőben küzdő Utah Jazz másodedzőjeként dolgozik, majd az idény után a Phoenix Suns első számú trénere lesz.
"Igor volt az egyik első nem amerikai másodedző az egyetemi bajnokságban és az NBA-ben is, tavaly pedig Európa-bajnoki címre vezette a szlovén válogatottat" - méltatta őt Ryan McDonaugh, az arizonaiak vezérigazgatója.
Kokoskov a megbízott edzőként tevékenykedett Jay Trianót váltja a Suns kispadján, aki októberben a három mérkőzés után menesztett Earl Watson helyére érkezett.
A szerb tréner 18 éve dolgozik az NBA-ben segédedzőként, a Jazz előtt az Orlando Magic, a Cleveland Cavaliers, a Detroit Pistons és a Los Angeles Clippers is alkalmazta őt. Közben volt georgiai szövetségi kapitány 2008 és 2015 között, majd tavaly irányításával a szlovén csapat veretlenül - 9/0-s mérleggel - nyerte meg történetének első Eb-aranyát Isztambulban.