Roberto Iniguez, a Sopron baszk vezetőedzője pályafutása során ötödször játszik csapatával a női kosárlabda Final Fourban
Vágólapra másolva!
A női kosárlabda Euroliga előző kiírásának ezüstérmese, a Sopron Basket szerdán megkezdi az idei sorozat. Roberto Iniguez együttese először a francia Carolóhoz látogat, amely a baszk mester elmondása szerint kemény dió lesz, főleg idegenben. Erről, az ellenfél erősségeiről, az előzményekről és a csapat jelenlegi állapotáról is beszélt a vezetőedző a klub honlapjának adott interjúban.
A negyedik Európa-bajnokság elődöntőjében 1972-ben a magyar válogatott 14 komoly helyzetet dolgozott ki a szovjetek ellen, akik csak kétszer próbálkoztak, mégis 1-0-ra nyertek. Zámbó Sándor még 11-esből sem talált be, és mivel akkor még játszottak a harmadik helyért, és azon a meccsen a belgák 2-1-re győztek, érem nélkül tért haza a csapat.