Az erősorrend első két helyezettje nem változott, továbbra is a két orosz nagyágyú a Jekatyerinburg és a Dinamo Kurszk áll elől.
A harmadik helyre fellépett az USK Praha, melyet egy expresszvonathoz hasonlított a szövetség cikke, de a Bourges Basket mögött az ötödik helyen találjuk a Sopron Basket csapatát.
A FIBA kiemeli az új szerzeményt, Queralt Casast, akit decemberben igazolt le a soproni csapat, valamint azt, hogy a csapat védekezése összeállt a Hatay és a Riga ellen. Roberto Iniguez csapatának csütörtökön, a Carolo ellen is komoly feladata lesz védekezésben, elsősorban Kaleena Lewist kell majd semlegesíteni.