Női röpi-Eb: kedvező csoportot kapott a magyar válogatott
![Magyarország - Csehország, Női Arany Európa Liga, elődöntő, röplabda](https://cdn.origo.hu/2023/12/nSbSdf1Fgjd_TF_lJAHb6RxD4G-5ZV5ocn2Q-G_aqCc/fill/1347/758/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2ZiNzhhYjE1NjA1MTQ1NmNhZDhlMGY0YzgxODY4Y2Vk.webp)
A csoportok isztambuli sorsolásán eldőlt, hogy a belga Jan De Brandt irányította magyar csapat a hollandok mellett a horvátokkal, az azeriekkel, a románokkal és az Eb-újonc észtekkel szerepel egy hatosban.
A sorsoláson az európai ranglista alapján négycsapatos kalapokba osztották a válogatottakat, ezt követően húzták ki az együtteseket a rendező országok csapatai mellé.
A végeredmény magyar szempontból kedvezőnek mondható,
ugyanis - bár a hollandok kiemelkednek a hatosból - a csoportriválisok közül Jan De Brandt tanítványai az elmúlt években a horvátokat, a románokat és az azerieket is legyőzték, míg az észtek mindössze a 29. helyen állnak az európai rangsorban.
A csoportok első négy helyezettje jut a nyolcaddöntőbe, amelyet még négy helyszínen vívnak. A negyeddöntőkre Lengyelországban és Törökországban kerül sor, míg az elődöntőknek, valamint a bronzmérkőzésnek és a finálénak Ankara ad otthont.
Nagyon vegyes csoportba kerültünk, ahol egyértelműen Hollandia a favorit, de a többi válogatott nagyjából egyforma játékerőt képvisel. Ha jól játszunk, akkor akár a második-harmadik hely is elérhető, s ez azért lenne fontos, hogy legyen esélyünk sikerrel megvívni a nyolcaddöntőt is
- fogalmazott a magyar szövetség honlapján De Brandt.
Hozzátette, a negyedik helyet mindenképpen el kellene kerülnie a válogatottnak, mert akkor várhatóan a világbajnok Szerbiával kellene megmérkőznie a folytatásban.
"Összességében örülhetünk a csoportbeosztásnak, hiszen remek csapatok jönnek majd Magyarországra" - mondta a magyarok szövetségi kapitánya.
Az Európa-bajnokságot - melyen először szerepel 24 csapat - augusztus 23. és szeptember 8. között rendezik Budapesten, Pozsonyban, Ankarában és Lódzban.
Az Eb csoportbeosztása:
A csoport (Ankara): Törökország, Szerbia, Bulgária, Franciaország, Finnország, Görögország
B csoport (Lódz): Lengyelország, Olaszország, Belgium, Ukrajna, Portugália, Szlovénia
C csoport (Budapest): Magyarország, Hollandia, Horvátország, Azerbajdzsán, Románia, Észtország
D csoport (Pozsony): Szlovákia, Oroszország, Németország, Fehéroroszország, Spanyolország, Svájc