Ki gondolta volna egy évvel ezelőtt a 2019-es, olimpiai kvalifikációs kézilabda-világbajnokság előtt, hogy a 2020-as Európa-bajnokság egy új éra első állomása lesz majd? Dániában a magyar válogatott egy könnyű ágon is megszenvedett, két váratlan, Argentína és Egyiptom elleni botlás megakadályozta a mieinket a hőn áhított 2-7. hely elérésében.
A 10. hellyel véget érő vb után Csoknyai István és Vladan Matics az Eb-selejtezőkön még leülhettek a kispadra. Aztán nyáron elérkezett a (szemlélet)váltás ideje. Az aktív pályafutását pont ekkor befejező Nagy László a Magyar Kézilabda Szövetség alelnökeként egy teljesen új irányvonalat vázolt fel a férfi szakágnak.
Mivel a vb után az esély minimális maradt a 2020-as tokiói nyári játékok elérésére, a legfőbb cél a 2022-es, Szlovákiával közös rendezésű, hazai Európa-bajnokságon való sikeres szereplés lett.
A szövetség ezzel beáldozta az idei kontinensviadalt a csapatépítés oltárán. A szövetségi kapitány Gulyás István lett, másodedzője pedig az a Chema Rodríguez, akinél kevés nagyobb játékintelligenciával bíró kézilabdázó született a történelemben.
Nyár óta új stábbal dolgozik a csapat, új a szemlélet, amelyet nemcsak felnőtt, de junior és ifi szinten is próbálunk bevezetni. A 2022-es részben hazai rendezésű Eb van a célkeresztünkben, az oda vezető út egyik fontos állomása lesz viszont a mostani torna. Mind a szurkolóknak, mind a médiának reálisan kell azonban hozzáállni a csapathoz, türelemre és bizalomra van szükség
– mondta Nagy László, az MKSZ alelnöke az Eb előtti utolsó itthoni sajtótájékoztatón.
Lékai Máté, Bodó Richárd, Juhász Ádám, Ancsin Gábor sérülés miatt, Császár Gábor pedig szakmai okok miatt nem lehet ott
az osztrák, norvég, svéd közös rendezésű kontinensviadalon. Mindannyian rutinos klasszisok, akiknek a hiányát bármelyik csapat megérezné. Pláne egy olyan, mint az átalakulóban lévő magyar együttes. Császár nem sérült, róla a magyar szövetségi kapitány az M4 Sport műsorában azt mondta, nem a jövő embere.
A hiányzók miatt a miénk lesz az egyik legfiatalabb csapat.
A 18 fős, bő keretből csupán öten vannak, akik 25 évnél idősebbek.
Ráadásul az ötből ketten - Mikler Roland és Székely Márton - kapusok, így a mezőnyjátékosok közül csupán Balogh Zsolt, Sipos Adrián és Bóka Bendegúz érik el ezt az életkort. Ha ez nem lenne elég, a csapatból egyedül Miklernek van száznál több válogatott fellépése.
A Mol-Pick Szeged 200-szoros válogatott kapusa mögött Bánhidi Bence és Balogh a legrutinosabbak 65, illetve 55 pályára lépéssel. Ami még aggasztó lehet, hogy mindössze öten játszottak a Bajnokok Ligájában ebben a szezonban: Mikler és Székely (Veszprém) a kapuban, Bánhidi és Rosta Miklós (mindketten Szeged) beállóban, Szita Zoltán (Wisla Plock) pedig balátlövőként játszott a legmagasabb szinten ősszel.
A „legek másik oldalán" kiemelendő, hogy a magyar csapat az Eb egyik legmagasabb csapata, a 18-ból 13-an is legalább 190 centiméter magasak. Nem véletlen, hogy a már említett sajtótájékoztatón mind Bánhidi, mind Székely a védekezés fontosságát emelte ki.
A belső négyest úgy tudjuk felállítani, hogy nincs két méternél alacsonyabb játékosunk, ez egy etalon egy kapus számára
- mondta az Origónak a veszprémi kapus.
Ez lesz az első Európa-bajnokság, amit 24 csapat részvételével rendeznek meg. Ez nem könnyíti meg a mieink dolgát.
Dánia, Oroszország és Izland. Közülük kellene kettőt megelőzni ahhoz, hogy a magyar csapat folytathassa a tornát.
Míg a korábbi, 16 csapatos formátumban elég volt a 3. hely is a középdöntőbe jutáshoz, addig most kis túlzással vért kell izzadni a legjobb 12-be kerüléshez.
A középdöntőben eggyel több, négy mérkőzést kell játszani a másik két-két továbbjutóval szemben, mint korábban. Ezek számunkra - a papírforma szerint - Franciaország, Norvégia, Svédország és Szlovénia lennének. Előbb azonban a január 11-i Oroszország, a 13-i Dánia, és a 15-i Izland elleni mérkőzésekből kellene legalább kettőt sikerrel venni. Bár nem biztos, hogy a „kellene" a jó kifejezés egy, az útjának legelején járó csapattal kapcsolatban.
Fiatal a csapatunk, és nincs rajtunk nyomás, de ha rögtön az elején meglepetést okoznánk, akkor bármi megtörténhet
– csak egyetérteni tudunk Bánhidi szavaival. A körülmények miatt a szövetség semmiféle célt nem tűzött ki. Reméljük, hogy ez felszabadítóan hat majd a fiúkra, és tudásuk legjavát mutatják majd Malmőben.
Nem, sőt biztos, hogy nincs. De ettől még ha minden csoportban három-három jó, és egy-egy feltörekvő csapat szerepelne egyenlően elosztva, akkor azt mondhatnánk rá, hogy legyen. De így, hogy
az európai szövetség - szokás szerint - variált a kalapokkal, és néhány csapatot irányított sorsolással előre beosztott egy-egy helyszínre, elég kuszán alakultak a dolgok.
Itt nem arra kell gondolni, hogy a D-E-F ág erősebb lett, mint az A-B-C. Amióta középdöntős formátum van az Eb-ken és a vb-ken, azóta mindig volt és lesz is egy erősebb és egy gyengébb oldala a táblának. Sokkal inkább az olyan dolgokra, mint amilyennek minden idők leggyengébb Eb-csoportja, a Csehország, Észak-Macedónia, Ausztria, Ukrajna négyes tűnik.
Állítjuk, a fent leírt kvartettből egyikük sem jutna tovább a másik öt csoportból. A legizgalmasabb négyesnek a D jelű tűnik, ahol Franciaország és Norvégia egyaránt a torna esélyesei, azonban Portugália a torna egyik legnagyobb meglepetésére készül. A legnagyobb favoritok közül Spanyolország és Németország már a 2. fordulóban megmérkőznek egymással. Horvátország az A-ból, Dánia az E-ből, Svédország pedig az F-ből indul dobogóeséllyel.
Aki megnyeri az Eb-t, automatikusan kijut Tokióba, és csatlakozik a világbajnok dán csapat mellé.
Az olimpiai selejtezőn már biztosan ott lehet Norvégia, Spanyolország, Franciaország, Horvátország, Németország és Svédország. Vagyis mind a hét olyan csapat rendelkezik már legalább olimpiai selejtezős hellyel, akik biztosan a magyar válogatott előtt járnak.
Ahhoz, hogy Gulyás István csapata ott lehessen valamelyik április 17-19. közötti kvalifikációs tornán, a két legjobb, az előbb nem felsorolt nemzet közé kellene kerülni. Ehhez jó pár bravúr szükségeltetne az együttestől. Helyén kezelve a dolgokat ez nagyjából 5% esélyt jelent a sikerre. Ha pedig megnézzük az olimpiai selejtezőcsoportokat, akkor pedig talán még elérhetetlenebbnek tűnik a tokiói szereplés kiharcolása.