Az olimpiai ezüstéremmel és Európa-bajnoki aranyéremmel záruló 2000-es év után a következő két év két világeseményein Mocsai Lajos csapata továbbra is meghatározó tényező volt a nemzetközi mezőnyben.
Nem sűrűn van olyan együttállás, amikor négy akkora legenda is egyszerre lehet a pályán, mint amilyen Pálinger Katalin, Farkas Ágnes, Radulovics Bojana és Görbicz Anita voltak.
Erre egészen a 2003-as horvátországi világbajnokságig kellett várni.
A 2001-es vébé egy hatodik, a 2002-es Eb egy ötödik helyezéssel zárult. Előbbire az akkor 18 éves Görbicz még nem utazhatott, azonban az ezüstéremmel záruló juniorvébén nyújtott teljesítménye után a 2002-es Eb-keretből már nem lehetett kihagyni. Nem úgy Radulovicsot, aki gyermekáldás miatt nem tarthatott Dániába a csapattal.
Farkas Ágnes viszont ott volt, és ha már ott volt, 1994 után másodszor is a kontinensviadal gólkirálynője lett. Sőt, sokáig 205 találatával minden idők egyik legzseniálisabb balátlövője volt az Európa-bajnokság történetének legeredményesebb játékosa. Egészen addig, amíg Cristina Neagu a legutóbbi Eb-n túl nem szárnyalta őt – a jelenkor román sztárja már 237-nél jár.
Így jutottunk el a 2003-as horvátországi vb-re, ahol Sydney-hez hasonló forgatókönyvvel veszítették el a franciák elleni döntőt, vagy pozitívabb aspektusból nézve nyertek ezüstérmet a mieink.
A zágrábi döntő 53. percéig – a Norvégia elleni fiumei áramszünetet leszámítva – Magyarország öles léptekkel haladt története második vb-aranyérme felé. Aztán az utolsó hét percben megint jött a dráma: 25-18-as előnyről nem sikerült célba érni.
A klasszisokkal gyengébb franciák éltek a lehetőséggel, és hosszabbítás után megnyerték a világbajnokságot. A döntő hajrája már nem a 13 gólos Radulovicsról, vagy Farkasról szólt, hanem az újonc Görbiczről, aki már 19 évesen is hatalmas felelősséget vállalt a győzelemért. Így tett egy perccel a vége előtt kétgólos magyar előnynél is, amikor gólját lépéshiba miatt érvénytelenítette a játékvezető.
Tudjuk, a szabály az szabály, mivel belesasszézott az amúgy parádés mozdulatsorába, így tényleg négyet lépett a lövés előtt, mégis jogosan lehet feltenni a kérdés hány ilyen esetet néztek már el – a kifejezés mindkét értelmében – a játékvezetők a kézilabda történetében és engedtek tovább, mintha mi sem történt volna? Pláne napjainkban, amikor ennél látványosabban és szándékosabban is ott van az a negyedik lépés egyeseknél. Mindegy, ez csak zárójeles megjegyzés, nem ezen múlt az újabb első hely elmaradása.
A vb-ezüst azt jelentette, hogy a magyar csapat kijutott a 2004-es athéni olimpiára, ahol a negyeddöntőben ismét a franciák állták csapatunk útját. Az 5. hellyel záruló ötkarikás játékok és az előző vébé közötti további egyezés, hogy a torna gólkirálynőjét ezúttal is Radulovics Bojanának hívták. De mondunk jobbat: az Athén utáni, hazai rendezésű Eb-n is a jugoszláv születésű jobbátlövőt koronázták meg.
Korábban senki sem volt képes sorozatban három világeseményen gólkirálynői címet nyerni.
Ezt aztán a norvég Nora Mörk szintén megcsinálta 2016 és 2017 között.
Az olimpia utáni első világeseményt Magyarországon rendezték. A 2004-es Eb-vel szép hagyomány vette kezdetét, ugyanis a 2014-es és a 2024-es kontinenstornát is mi rendezzük-rendeztük. Farkas Ágnesre már nem számíthatott a válogatottat átvevő id. Kiss Szilárd. A Norvégia elleni 15 gólos vereséget leszámítva mégis egy rendkívül tisztességes eredményt tudtak felmutatni a lányok, aminek egy bronzérem lett a jutalma.
Athén után már egyértelműen Görbicz kezébe került a karmesteri pálca mind a nemzeti csapatban, mind a Győrben.
Viszont 2005-ben már nem Farkas és Radulovics voltak a két oldalán, hanem a szintén fantasztikus képességekkel megáldott – 2008-ban Bajnokok Ligája gólkirálynői címet nyerő – Tóth Tímea, valamint a sérülései miatt pályafutásában maximálisan kiteljesedni nem tudó Mehlmann Ibolya. A szövetségi kapitányi megbízatást pedig a dunaújvárosi Kisstől egy nem kevésbé elismert szakember, a Ferencváros sikerkorszakának egyik letéteményese, Németh András vette át.
A hazai Eb-hez hasonlóan bronzéremmel záruló szentpétervári világbajnokságon (2005) Görbicz ismét a torna legjobb irányítója lett, amit két évvel később újfent megismételt.
Közben az ETO-val megszerezte első magyar bajnoki címét, és harmadszor is bejutott az EHF-kupa fináléjába. Nem véletlen, hogy 2005-ben megválasztották a világ legjobb kézilabdázójának.
Görbicz lett a negyedik, máig utolsó magyar játékos, akit az IHF a világ legjobb kézilabdázójának választott. 1995-ben Kocsis Erzsébet, 2000-ben és 2003-ban Radulovics Bojana kapta meg az elismerést, 2004 legjobbja pedig az a Kulcsár Anita lett, aki nem sokkal megválasztása előtt tragikus autóbalesetben életét veszítette.
2008-ban a magyar olimpiai csapat baljós előjelekkel vágott neki az olimpiának. Görbicz Anita főzés közben leforrázta magát, így úgy tűnt, hogy a Németh András lemondása után a csapatot átvevő Hajdu János nem számíthat vezérére. Görbicz végül hihetetlen akaraterőről tanúbizonyságot téve, égési sérülésekkel a lábujján is vállalta a szereplést, és végig fantasztikusan kézilabdázott a kínai fővárosban. Ami a férfiválogatottnak az Izland elleni 2012-es londoni negyeddöntő, az a nőknél a pekingi, Románia ellen 34-30-as siker volt a katarzist hozó mérkőzés. Az érintett feleknek fájhat a legjobban, hogy a hátra lévő két-két mérkőzésükből egyiket sem sikerült megnyerniük, így érem nélkül, a negyedik helyen zárták az olimpiát.
A fantasztikus egyéni teljesítmények és elismerések dacára Görbicznek csak nem akart összejönni az aranyérem nemzetközi szinten. Ez alól az ETO sem volt kivétel: nevelőegyesülete az első hét európai kupadöntőjét egyaránt elvesztette. Aztán megérkezett a hőn áhított áttörés, és 2013-ban a Bajnokok Ligája megnyerésével átszakadt a gát. A veszprémi sikert a budapesti négyes döntőkben további négy követte.
Neve összeforrt a győri kézilabda felemelkedésével, és azzal, hogy a Rába-partiak 2020-ban kétségtelenül a világ legprofibb női kézilabdacsapatának mondhatják magukat.
Közben Görbicz a BL történetének egyik legeredményesebb gólszerzőjévé vált, és a gólkirálynői címet is megnyerte két alkalommal.
Időközben a női válogatott nem tudta megőrizni helyét a közvetlen világelitben. Bár 2012-ben a magyar pályákon addig egészen elképzelhetetlen szemléletet meghonosító, majd rákbetegségben elhunyt norvég Karl Erik Böhn vezetésével Szerbiában még összejött egy Eb-bronzérem, azóta inkább az 5-12. hely volt a realitás a mieink számára. Ez nagyban köszönhető annak, hogy most már nem csak négy-öt éremesélyes válogatottat tartanak számon, hanem nyugodtan beszélhetünk tíz olyan együttesről, amelynek dobogós helyezése egyáltalán nem okoz komolyabb meglepetést.
Az elmúlt időszak nagy utánpótlássikerei felcsillantották a reményt, hogy a magyar lesz a 2020-as évek egyik meghatározó csapata.
A felnőtteknél Kim Rasmussen el is kezdte beépíteni a fiatalokat, akik a világ legjobb bajnokságává fejlődő NB I-ben egyre több játéklehetőséghez jutnak. Most a Danyi Gábor, Elek Gábor párosra vár a következő feladat: két sikertelen kvalifikáció után kivezetni Tokióba a válogatottat, hogy ezek a tehetségek értékes tapasztalatokat szerezzenek az előttünk álló évtizedre.