A Kaposvár legyőzte a bajnokság legjobb formájában lévő csapatát a kosár NB I-ben

deac kosárlabda oláh gábor utcai sportcsarnok
A Kaposvár legyőzte a bajnokság legjobb formájában lévő csapatát a kosár NB I-ben
Vágólapra másolva!
A Debrecen éllovas csapata simán, 93-72-re kikapott a Kaposvár vendégeként a férfi kosárlabda NB I pénteki találkozóján.

A Debrecen kezdte jobban a meccset, Hines, majd Moore triplája után már a meccs elején 6-1-re vezetett. A somogyiaknak azonban sikerült rendeznie a védekezésüket, amivel szépen lassan fordítottak is. Az utolsó egy percre már nem tudott változást hozni a játékba a Debrecen, kezdett ellépni Nikola Lazics együttese (28-15).

Bár a második negyedbeli pontokat tekintve kiegyenlített játékot hozott az első pár perc, látszott az is, hogy a somogyiak sokkal energikusabban játszanak a Debrecennél, ráadásul a vendégek a labdára is vigyáztak túlságosan, nyolcszor adták el a labdát 15 perc alatt. A harmadik negyedben jobban játszott a Debrecen, de a remek napot kifogó Morris Curry vezérletével a Kaposvár magabiztosan tartotta a tetemes előnyét.

A Kaposvár legyőzte a bajnokság legjobb formájában lévő csapatát a kosár NB I-ben Forrás: Derencsényi István/mkosz.hu

Az utolsó negyedben a remek kezdésnek köszönhetően tíz pontra felzárkózott a Debrecen, kezdett újra nyílt lenni a találkozó. Azonban jól reagált a kritikus pillanatokra a Kaposvár, amint közelebb jött volna a DEAC, azonnal ritmust váltottak a kék-fehérek és visszaállították a magabiztos előnyüket.

Győzelmével a Kaposvár visszavágott a debreceni kiütésért és megszakította a DEAC nyolc mérkőzés óta tartó veretlenségi szériáját.

A mérkőzés legjobbja Morris Curry, a hazaiak irányítója volt 27 ponttal és 7 gólpasszal.

Eredmény:
Kaposvári KK-DEAC 93-72 (28-15, 23-17, 20-22, 22-18)

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!