Szovjet katonáknak köszönheti Debrecen, hogy kupagyőztes hokicsapata lett a városnak

Nagypénteken és nagyszombaton rendezték a jégkorong Magyar Kupa négyesdöntőjét. Talán a magyar klubhoki történelmében még ekkora meglepetés nem született, mint a húsvét előtti két napban. Ugyanis a Debreceni EAC úgy nyerte meg a kupát, hogy az elődöntőben az uralkodó bajnok és 15-szörös MK győztes Ferencvárost, majd a döntőben a magyar jégkorong zászlóshajóját, az osztrák bázisú bajnokság alapszakaszában harmadik helyen végző Fehérvárt győzte le. Pedig mindkét csapat legerősebb összeállításában lépett jégre, nagyon meg akarta nyerni a kupát. Mégis egy jégkorong szempontjából jelentéktelen város csodát tevő játékosai ünnepelhettek. Debrecenben ugyan már több mint 40 éve jelen van ez a remek sportág, de éppen aktuális képviselőit soha nem tartották számon a legjobbak között. Pedig az ottani hoki születése igaz(i) mese.

Debrecenben 1977. november 7-én a nagy szocialista ünnep alkalmából adták át az első műjégpályát. Nem volt az valami csodálatos palota, csak egy kis pálya, egy szabad ég alatt lévő jégfelület a Nagyerdő frekventált részén. Középiskolásoknak és egyetemistáknak remek randihelyet, továbbá sportolni vágyóknak a téli szabadidő hasznos eltöltésének lehetőségét kínálta. Mert létrejötte előtt korcsolyázni is csak egészen barbár körülmények között lehetett ebben a városban. Volt ugyanis a Nagyerdőben az állatkert és termálfürdő között (a mai ködszínház helyén) egy aranyos kis Csónakázó-tó, ami az akkori hideg telek idején befagyott. Akinek igénye volt rá, az itt megtanulhatott korcsolyázni,

ha volt ügyessége és bátorsága a Magyarországon kapható korcsolyákat felvenni a lábára.

Néhány elvetemült az alig használható lábra húzható eszköz mellé kerített még hokibotra emlékeztető terméket is, és elkezdett korongot ütögetni vele az alkalmi jégpályán. Számukra óriási lépés volt a műjégpálya megnyitása, melyet 1977-ben Ács István a városi Tanács elnöke ezekkel a patetikus szavakkal adott át:

A szocialista társadalomban egy-egy fontos beruházás elhatározása az emberről való gondoskodás, az életfeltételek javítása érdekében történik. Pártunk XI. kongresszusa feladatunkká tette a sokoldalúan fejlett szocialista ember kialakítását, az ehhez szükséges feltételek megteremtését. Feladatunk az emberek fizikai felkészültségének javítása érdekében a tömeges sport, a testnevelés személyi, anyagi és tárgyi feltételeinek biztosítása."

Forrás: Puskás Zoltán: Debreceni Hoki Klub – Az első 30 év krónikája

A kor követelményének megfelelő avatóbeszéd után a gyönyörű Regőczy Krisztina és az elegáns Sallai András bemutatóját szájtátva nézte a közönség, majd elkezdődött egy olyan mérkőzés, amilyen még nem volt Debrecenben. A két legjobb magyar csapat (a négy csapatos bajnokságból), a Ferencváros és az Újpest bemutató mérkőzést játszott. A szabályoknak megfelelőt, vagyis három harmadost. Ez akkor még élvezhetetlenül hosszú volt a 60 perces kézilabdához és a 90 perces focimeccsekhez szokott szurkolóknak, így a záróharmad végéig kevesen tartottak ki a roppant hideg éjszakában. Nem nyert azonnal csatát az addig nem ismert sport az akkoriban Varga István kézilabda-varázslatait élvező debreceniek körében, de a Csónakázó-tó lelkes tinijei átköltöztek ide, és időnként edzésre emlékeztető testmozgást végeztek botokkal, koronggal. A fiatalok a jégkorong terén még tapasztalatlan testnevelőik útmutatásán túl a legnagyobb lökést négy külföldi fiatalembertől kapták.

Ugyanis egyik este arra sétált a Vörös Hadsereg négy katonája, akik a néhány száz méterre lévő laktanyában szolgáltak. Kértek négy botot a srácoktól és korcsolya nélkül csúszkálva, csizmában nagyon megverték a hazaiakat egy alkalmi mérkőzés keretében.

Majd egyikük a sapkájából kesztyűt csinálva, katonai ruhában beállt a kapuba és a társai gyilkos erejű lövéseit vidáman kapkodta a téli estén. Akkor láttak a debreceni srácok először pattintott lövést, amely nélkül nem nagyon lehet hokizni. A szovjet srácok sajnos többet nem jöttek, de az az este sorsdöntő volt a debreceni hoki születése szempontjából.

Majd 10 évvel később egy hasonló véletlennek köszönhetően Debrecen felkerült a magyar hokitérképre. Igaz, addigra már komolyabb, szervezettebb edzések zajlottak a műjégen. 1980-ban már iskolák közötti hokibajnokság is zajlott a városban, a legjobbak egy kassai bevásárló túra keretében már minőségi, csehszlovák felszerelésekhez is hozzájutottak. 1988 telén egy Szeged elleni párosmérkőzés keretében először vívtak hivatalos találkozókat a város hokisai, majd beneveztek a legalacsonyabb osztályba, az OB II-be. A Debreceni Amatőr Hoki Klub a szegedi és a pécsi csapatot is megelőzte első szezonjában, majd az 1989-90-es pontvadászat előtt a jövő szempontjából sorsdöntő véletlen felnőtté tette a város jégkorongsportját.

Még mindig a városban (és az országunkban) tartózkodtak a Vörös Hadsereg egységei, és ismét elvetődött két katona a jégpályához, pont edzésidőben. A csapat oroszul kicsit tudó tagjai szóba elegyedtek velük és kiderült, hogy egyikük a szovjet első osztályban, másikuk a másodosztályban játszott bevonulása előtt. Kölcsönadtak nekik egy-egy korcsolyát és ütőt, és a debreceni amatőrök olyat láttak tőlük, amit korábban csak a televízióban.

A debreceni edző már a következő nap elment a laktanya parancsnokához, hogy heti néhány órára kölcsönkérje a kiskatonákat.

Szerencsére akkor már lazább volt a fegyelem az országunkat megszállás alatt tartó hadseregnél, és a parancsnok maga is igazolt sportoló volt fiatalabb korában. Engedélyezte, hogy Igor Razov és Mihail Szokolov kijárjon az edzésekre és játszhasson a hétvégi mérkőzéseken. Ez volt a döntő lépés a debreceni jégkorong történetében. A két szovjet hokis a bajnokság második meccsén lépett először jégre, akkor még kikapott a DAHK Győrben, ám a hátralévő összes többi meccsét megnyerte. Razov 4 meccsen 12 gólt szerzett, a többin nem játszott, lehet, hogy őrségbe volt beosztva a találkozó idején? Szokolov 5 meccsen lépett pályára és 7-szer volt eredményes. A bajnokság után nem sokkal a szovjet csapatokat kivonták Magyarországról, de a két hokis nem ment haza.

Mihail Szokolov a koronggal Forrás: Puskás Zoltán: Debreceni Hoki Klub – Az első 30 év krónikája

A következő bajnokságban velük már az elsőosztályba jutásért játszott a Debrecen, a sorsdöntő párharc szegedi találkozóján 1500, a debrecenin 700 néző drukkolt. Akkoriban a kimagaslóan legjobb csapat, a Ferencváros Kisstadionban rendezett alapszakasz mérkőzéseire általában 250-300 néző látogatott ki. Nem sikerült a feljutás a debreceni gárdának, de mivel egyre népszerűbb lett a sportág a városban Razovék két honfitársukat, a két Gyemensint is idecsábították 1991-ben. Ettől fogva megállíthatatlan volt a DAHK!

Úgy nyerte meg az OBII Keleti csoportját, hogy több ellenfele ki sem mert állni ellene.

Az első helyről döntő találkozóra Dunaújvárosban került sor, ahol meglehetősen sajátos taktikával lépett pályára. A Velényi, Vozáry, Vjacseszlav Gyemensin, Szergej Gyemensin, Razov sor addig nem jött le a jégről, amíg el nem döntötte a meccset. 10 perc alatt hét, 20 perc alatt tíz gólt szerzett ez az ötös. A többiek csak ez után léphettek pályára. A végén 17-nél állt meg a csapat, a két Gyemensin összesen 9 gólt szerzett, Razov egyedül 6-ot. A Debrecen jogot szerzett az OB I-ért vívott osztályozóra. Ám a szövetség nem akarta engedni ezt a találkozót, mondván: az OB I utolsó helyezettje is fényévekkel jár az amatőr csapat előtt. A debreceniek a bajnokság kiírására hivatkoztak, és végül Székesfehérváron megmérkőzhettek a KSI utódjával, a Népstadion Szabadidő Egyesülettel az elsőosztályért.

Esélytelennek tűntek az amatőrök a fővárosiakkal szemben.

Mégis az első harmad után már 5-1-re vezetett a Debrecen. A váratlan kieséstől megijedt rutinos csapat tagjai ekkor minden eszközt bevetettek, amelyek közül jó néhány átlépett a sportszerűség határain. Ütötték-verték, provokálták a debreceniek külföldi játékosait, ennek köszönhetően ritkán látható verekedések voltak a jégen. A játékvezetők összesen 133 perc büntetést osztottak ki (egy jégkorong-mérkőzés 60 perces), és két játékost (debreceni oldalról Razint) végleg kiállítottak. Finoman szólva is férfias csata volt, mely magabiztos, 9-4-es debreceni győzelemmel végződött.

Az 1992-93-as bajnokságot így az elsőosztályban kezdhette a csapat. Ez volt az az időszak amikor a legendás, 1975-ben született generáció tagjai (akik 2008-ban először vitték a magyar válogatottat a világbajnokság legmagasabb osztályába) mind Fehérváron, mind Dunaújvárosban kezdtek berobbanni az élvonalba. Vagyis akkor kezdett elindulni a sportág hazánkban azon az úton, melyen azóta is sikeresen halad.

Az egyre profibb körülmények között dolgozó vetélytársak ellen a népmesei hősökként küzdő debrecenieknek már nem volt esélyük.

Komoly sikert a mostani Magyar Kupa diadalig nem is tudtak elkönyvelni. Pedig közben elkezdődött egy szisztematikus építkezés a városban, és 2004 őszén a csapat a szabad ég alól egy modern csarnokba költözhetett.

Michail Szokolov már nem játszott az új létesítményben. Az utolsó nyitottpályás szezonban búcsúzott a sportágtól, de Debrecenben telepedett le. Fia, Artyom szintén jégkorongozó lett a város csapatában. Igor Razov viszont még éveken keresztül játszott itt. A debreceni hoki elnyűhetetlen alakja 23 évig volt a felnőtt csapat erőssége.

2012. március 4-én egy UTE-Debreceni HK meccsen szerepelt utoljára. 51 évesen hagyta abba a versenyszerű sportot.

Igor Razov (a STOP-os mezben) akcióban Forrás: Puskás Zoltán: Debreceni Hoki Klub – Az első 30 év krónikája

32 évvel azután, hogy Razov a teljesen véletlenül felfedezett társaival minőségivé tett egy Debrecenben ismeretlen sportot, az utódok a húsvétot megelőző két napon olyan magasságokba juttatták azt, ahol előtte soha nem járt. A DEAC megnyerte a Magyar Kupát!

A nem várt sikerének értékét a legjobban az jelzi, hogy a Magyar Kupa döntőjében legyőzött Hydro Fehérvár AV 19 a vereség utáni első munkanapon megvált edzőjétől, Antti Karhulától.