60 éves az évszázad legjobb magyar jégkorongozója

Pénteken ünnepli 60. születésnapját Ancsin János, a XX. század legjobb magyar jégkorongozója, 225-szörös válogatott játékos, az Újpest volt vezetőedzője, jelenlegi szakosztály-igazgatója.

"Nagyon meglepődtem, amikor 1968 karácsonyán a nagymamámtól kaptam egy korcsolyát. Lehoztak az újpesti pályára, és nem sírtam az első jégre lépésnél, ami nagyon meghatározó volt, mert hat-hétéves korban a gyerekek félnek a jégtől" - idézte fel a kezdeteket az MTI-nek adott interjúban Ancsin.

Mivel nagyon szeretett korcsolyázni, később az Újpesti Dózsa edzője, Boróczi Gábor megkérdezte a szüleitől és tőle, hogy szeretne-e jégkorongozni. Bár nyaranta kisebb csapatoknál futballozott, de télen nem voltak edzések, ezért rábólintott.

Minden korosztályból kiemelkedett, majd 1979-ben bemutatkozott a felnőtt csapatban. A nevelőegyesületét sohasem hagyta volna el, de 1995-ben pénzügyi nehézségek miatt másfél évig amatőr alapokra helyezték a hokit Újpesten, a kiváló center viszont még érzett magában erőt és motivációt a folytatáshoz, ezért - bár a Ferencváros és az Alba Volán is hívta - Dunaújvárost választotta.
A bajnokságot összesen nyolcszor nyerte meg, számos egyéni elismerés és különdíj mellett háromszor megválasztották a bajnokság legtechnikásabb játékosának.

"Az improvizatív játékot nekem az edzéseken és a meccseken is nagyon sokszor megengedték, és mindig bejött. A technikai tudásom nagyon jó volt azon a szinten, de úgy gondolom, nem ez volt a legfőbb erényem, nem emiatt lettem én az egyik legjobb játékos, hanem azért, mert mindig fent volt a fejem" - nyilatkozta.

Mint kifejtette, játék közben szinte minden hokis a korongot nézi, neki viszont - éppen a technikai tudása miatt - nem kellett néznie amikor vezette, amikor cselezett, és akkor sem, amikor lőtt. Ezáltal mindig egy-két ütemmel előbb látta, merre kell korcsolyáznia, merre kell cseleznie, vagy hova kell gólt lőnie.
"Úgy gondolom, ez volt a legnagyobb előnyöm. Manapság is gyakoroltatjuk ezt, de van olyan játékos, aki nem tudja megcsinálni. Abban az időben talán én voltam az egyetlen" - vélekedett. Megjegyezte, a mai világban az ő korcsolyatudása már biztosan nem lenne elég, pedig nagyon sokat edzett.

Ancsin János az Újpest ikonikus alakja Forrás: MTI/Máthé Zoltán

Pályafutása során 225-ször lépett pályára a válogatottban, 16 világbajnokságon 94 mérkőzést játszott, ezeken 54 gólt lőtt és 57 gólpasszt adott. A legkellemesebb emléke a Ferencváros elleni emlékezetes sikereken kívül az egyaránt feljutással zárult 1983-as és 1998-as budapesti C csoportos vb. Előbbi torna utolsó mérkőzésén egy góllal járult hozzá Kína 4-3-as legyőzéséhez, utóbbin pedig szintén betalált, illetve gólpasszt adott a Románia ellen kétgólos hátrányból 3-2-re megnyert utolsó meccsen. Ráadásul a románok elleni volt a búcsúmérkőzése a válogatottban, ezért a végén a csapattársai és a Budapest Sportcsarnokot zsúfolásig megtöltő közönség térdre borult előtte.

"Nagyon ritka, hogy az ember egész életében azt csinálhatja, amit szeret. Én ilyen vagyok. Eredményes és kerek volt a pályafutásom, csak egyszer volt súlyosabb sérülésem. Úgy szoktam fogalmazni, hogy jó helyen, jókor, jót csináltam" - vélekedett.

Mint mondta, pályafutásának befejezése is szerencsés volt, hiszen bajnok lett a Dunaújvárossal, a válogatottal pedig feljutott a B csoportba. A visszavonulása óta Dunaújvárosban és Újpesten sem viselheti senki a 25-ös mezszámot.

"Egy dolgot hiányoltam, az olimpiai szereplést, de az nagyon messze volt tőlünk. Nekünk már az is nagy dolog volt, hogy a B csoportban játszhattunk. Nem sok embernek ilyen kerek a pályafutása. Minimum 15-16 évig meghatározó játékos voltam, ez nagyon keveseknek adatik meg, és persze az edzőimnek, illetve a játékostársaimnak is köszönhetem" - mondta.

Újpestre 2000-ben tért vissza, azóta volt már vezetőedző, másodedző, utánpótlás-edző, szakmai igazgató, jelenleg pedig szakosztály-igazgatóként, illetve ügyvezető igazgatóként tevékenykedik az Erste Liga meghatározó csapatának számító UTE-nál.

"Edzőként azért nem voltam jó, mert nem tudok kiabálni és ez hátrány. Amikor vezetőedző voltam, és kiabálni kellett, mert nem tetszett a csapat hozzáállása, akkor a másodedzőt küldtem be az öltözőbe, csinálja ő. Másrészt talán túlságosan elvártam a játékosoktól, hogy amit én tudtam technikailag, azt hajtsák végre ők is" - magyarázta.

Ancsin hozzáfűzte, bár a meccseléssel nem volt gondja, és tudott bánni a játékosokkal, abszolút nem tartotta magát jó edzőnek, ezért a vezetőedzői feladatot csak azokban az időszakokban vállalta, amikor anyagi nehézségek miatt meg kellett menteni a szakosztályt és a felnőtt csapatot.

"Sokan kérdezték is, miért adom a nevemet hozzá. Azt válaszoltam, sok mindent köszönhetek Újpestnek, ezért beleállok, hiába szidnak és hiába leszünk utolsók. Most már azt mondom, megérte. Akkor nehéz volt, de ha én nem álltam volna bele, akkor kicsoda? A jégkorong az első szerelmem, és az ember mindent megtesz a szerelméért" - szögezte le.

Ancsin különösen büszke az utánpótlásban zajló munkára, hiszen a fiatalok rendre helytállnak, amikor bekerülnek a felnőttek közé, a legnehezebb időszakokban ráadásul szinte csak ők alkották az első csapat keretét, és a minőségi munka elismeréseként az Újpest bekerült az ország négy utánpótlás-nevelő hokiakadémiája közé.

Vezetőként sem tarja keménykezűnek magát, mert - mint mondta - túlságosan szereti az embereket, és inkább segíteni próbál mindenkinek, másrészt mivel mindig becsületes embernek tartotta magát, "ez az állandó harc és szurkálódás nem az én világom".

"A pályafutásomat az Újpestnek köszönhetem, mert amit abban az időben tudtak, mindent megtettek, hogy jó csapatunk legyen, én pedig jó játékos legyek. Most már nekem kell megteremtenem azt a lehetőséget a játékosoknak, amit régebben én kaptam. Ez utóbbi sokkal nehezebb" - ismerte el.