Vágólapra másolva!
A Metz Handball 32-26-ra legyőzte az Esbjerg csapatát a női kézilabda Bajnokok Ligája négyes döntőjének vasárnap délutáni mérkőzésén. A franciák ezzel megszerezték a bronzérmet.

Helyszíni tudósítás

Miután a szombati elődöntőjében egyik csapatnak sem volt reális esélye a győzelemre, így két olyan együttes várhatta a harmadik helyért zajló összecsapást, amelyik ezzel hozhatta ki a maximumot ebből a hétvégéből.

Az első félidőben az történt a pályán, amit Grace Zaadi szeretett volna Forrás: Koncz Márton

A budapesti MVM Dome-ba már erre a találkozóra kilátogatott kb. 10 000 néző, és a Metz szurkolói által egészen jó hangulat uralkodott az arénában. A franciák ezt jó játékkal hálálták meg, Grace Zaadi fantasztikusan játszott az első félidőben, amit hat góllal zárt.

A Metz irányítója remeklésének köszönhetően hatalmas előnyt épített ki már az első félidőben, amit 18-12-es vezetés birtokában zárt. A szünetet követően a tavalyi négyes döntő MVP-je, Henny Reistad vette hátára a dánokat, aminek pár percig meg is lett az eredménye.

Az Esbjerg számára duplán rosszul alakult a bronzmérkőzés Forrás: Koncz Márton

20-18-ra visszazárkóztak, amiben Reistad mellett török szélsőjüknek, Beyza Irem Türkoglunak is elévülhetetlen érdemei voltak. Emmanuel Mayonnade időkérése után a Metz elkezdett változatosabban támadni, Tamara Horácek jobbkezes jobbátlövőként okozott gondot a rosszul működő dán védekezésnek.

Az utolsó percek már simán alakultak, a Metz 32-26-ra legyőzte az Esbjerget, amivel megszerezte a bronzérmet. A franciák ezzel történetük első dobogós helyezését ünnepelhették a final four 2014 óta íródó történetében.

A Metz Handball nyerte a bronzérmet a női kézilabda Bajnokok Ligájában Forrás: Koncz Márton

A mérkőzés legeredményesebb játékosa Reistad lett, aki tíz alkalommal talált a kapuba. A Metz oldalán Zaadi hét góllal zárt.

Női kézilabda Bajnokok Ligája, négyes döntő, Budapest
a 3. helyért:
Metz HB-Team Esbjerg 32-26 (18-12)
később:
DÖNTŐ:
Győri Audi ETO KC-Vipers Kristiansand 18.00

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!