Meghalt a korábbi NB I-es kosaras és edző, Boris Maljkovic
![](https://cdn.origo.hu/2023/12/M35mA3LksjltXzwoTSQtxDPcKG2Xia72CBlK44Se43M/fill/1347/758/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2ZhNTYxYTEwMWY1YzQ2MzE5MGVhZjk2YzJiMjc0Zjc0.webp)
Boris Maljkovic edzőként is dolgozott hazánkban, irányította a Kecskemétet, másodedző volt a Szekszárd női csapatánál, majd tavaly kiharcolta a feljutást a Nyíregyházával.
A városunkban egykoron játékosként is megfordult kosárlabdázó 2019-ben tért vissza, előbb a fiatal kosarasok egyéni képzésével foglalkozott és másodedzőként is segítette felnőttcsapatunkat, Sitku Ernő elvesztése után a Nyíregyházi Sportcentrum kosárlabda szakágának szakmai igazgatójaként tevékenykedett, majd tavaly márciusban kapta a legfontosabb feladatot: ő lett a feljutásra vágyó felnőttegyüttesünk vezetőedzője.
Ősztől már nem csak Szolnokon mutathatott fel büszkén a csarnok faláról lógó zászlók egyikére – ami a 2002-es Magyar Kupa-győzelemre emlékeztet – hanem a Continental Arénában is, ugyanis vele a kispadon meglett a hőn áhított vágyunk, a B-csoportos bajnokság megnyerésével újra az élvonalban szerepelhettünk! A siker után természetesen továbbra is helye volt a szakmai stábban. Nagy kedvvel folytatta a munkát, segítette a csapatot, ám az utóbbi hetekben sajnos már a súlyos betegségével is meg kellett küzdenie, amit méltósággal tűrt - olvasható a nyíregyházi klub gyászjelentésében.