A német válogatott kiváló teljesítményt nyújtott: Dennis Schröderék veretlenül vívták meg a két csoportkört, majd az egyenes kieséses szakaszban a gyönyörű csapatkosárlabdát játszó Lettországot, az Egyesült Államokat, végül a döntőben az NBA-bajnok Nikola Jokics nélkül felálló Szerbiát győzték le. Ez volt a vb-k történetében az ötödik európai döntő, legutóbb ilyen 2006-ban fordult elő, akkor Spanyolország és Görögország csatázott az aranyért. Schröder mellett további három NBA-kosaras (Franz Wagner, Daniel Theis, Moritz Wagner) szerepelt a világbajnok tizenkét fős keretében. A veretlenül diadalmaskodó németek történetük legnagyobb sikerét érték el első vb-aranyukkal.
Az amerikaiak elődöntős kudarcához különös pikantériát adott a budapesti atlétikai vb-n három aranyérmet nyert futó Noah Lyles korábbi megjegyzése. A 200-as győzelme után a sprinter hangzatos nyilatkozatával felhívta magára a figyelmet, amelyben kifogásolta, hogy az NBA győztesei világbajnoknak hívják magukat.
Minek a világbajnokai? Az Egyesült Államoknak? Szeretem a hazámat, de azért az még nem a világ
- nyilatkozta az amerikai sportoló.
Az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság néhány sztárja persze egyből nekiugrott a sprinternek: Kevin Durant és Draymond Green is csípős megjegyzést tett Lylesra a közösségi médiában. A francia válogatottal szintén leszereplő Nicolas Batum viszont nem mulasztotta el az alkalmat, hogy gratuláljon a Föld nevű bolygó bajnokának, Németországnak.
A németek elleni veszes meccs után Steve Kerr csapata azzal a Kanadával csapott össze a bronzmérkőzésen, akiket szintén a vb egyik esélyeseként emlegettek, de a szerbek elleni vereség után csak a harmadik helyért léphettek pályára. Az amerikaiak már az első negyedben 34 pontot kaptak, és a folytatásban is felváltva potyogtak a kosarak a védekezést nem igazán erőltető csapatok meccsén.
Négy másodperccel a vége előtt 111-107-re vezettek a hét NBA-játékossal felálló kanadaiak, amikor a Brooklyn Nets játékosa, Mikal Bridges a második büntetőjét szándékosan kihagyta, ment a saját labdájáért, és egy utolsó másodpercben elengedett óriási triplával egyenlített.
A hosszabbítás ismét az előző tornán csak 21. Kanada fölényét hozta, amely fennállása első vb-érmét szerezte meg. Az amerikai válogatott még csak a dobogóra sem léphetett fel.
Az 1992-es barcelonai olimpián szereplő amerikai kosárlabda-válogatott, az első Dream Team a legyőzhetetlenség mítoszát teremtette meg az amerikaiak számára a nemzetközi kosárlabdázásban az ezredforduló előtt.
Ha végignézünk azon az olimpiai kereten (Michael Jordan, Scottie Pippen, Larry Bird, Karl Malone, Patrick Ewing, Magic Johnson, Chris Mullin, Laettner, Charles Barkley, David Robinson, Clyde Drexler és John Stockton) vagy akár az 1996-os atlantai olimpiai csapaton (Scottie Pippen, David Robinson, Karl Malone, John Stockton, Charles Barkley, Reggie Miller, Shaquille O'Neal, Gary Payton, Hakeem Olajuwon, Grant Hill, Mitch Richmond és Penny Hardaway) még lassan harminc év távlatából is az látszik, hogy az idei világbajnokságon szereplő amerikai csapat (Paolo Banchero, Mikal Bridges, Jalen Brunson, Anthony Edwards, Tyrese Haliburton, Josh Hart, Brandon Ingram, Jaren Jackson Jr., Cam Johnson, Walker Kessler, Bobby Portis, Austin Reaves) messze állt tehetségben Jordanéktől. De miért nem a legjobbak jöttek el Manilába?
Az indok egészen egyszerűnek tűnhet: az NBA legjobbjait nem igazán érdekli a világbajnokság. Az olimpiának Michael Jordanék 92-es tündöklése
és főleg a 2008-as pekingi és 2012-es londoni ötkarikás játékok óta óriási nimbusza van a profi játékosok között.
A korábbi vb-kudarcokhoz az is hozzátartozik, hogy a 2000-es évek elején a sydney-i olimpián már voltak jelei annak, hogy az amerikai csapatnak az aranyérem elérése érdekében nem (lenne) szabad spórolnia a tűzerővel: itt történt meg először, hogy egy NBA-sekből álló csapat kevesebb, mint 10 ponttal nyerjen, majd az elődöntőben csak egy rossz Jasikevicius tripla-kísérletnek köszönhettték, hogy döntőbe jutottak.
A 2002-es hazai rendezésű vébén óriási pofont kapott az amerikai csapat: az NBA-játékosokkal felálló válogatott mindössze csak a hatodik helyen végzett. A 2004-es athéni olimpia is bukás volt:
a nyitómeccsen 19 ponttal (!) kikaptak Puerto Ricótól (!), majd Litvániától is. Az elődöntőben pedig a későbbi győzte Argentína verte meg őket.
A profikból álló amerikai válogatott először nem nyerte meg az olimpiát. A 2006-os vébén, hiába alkották a csapatot olyan nevek mint, LeBron James, Dwayne Wade, vagy Chris Paul, a görögök megálljt parancsoltak az elődöntőben.
A 2008-as pekingi olimpián már nem volt pardon: a barcelonai olimpia óta először volt a válogatottban az aktuális MVP (legértékesebb játékos) Kobe Bryant személyében, és a csapat 2000 után ismét világversenyt nyert.
A 2010-es törökországi vébén 1994 után újra aranyérmet nyertek, de ott már James és Wade mellett rengeteg sztárjátékos lemondta a részvételt. 2014-ben szintén kevés sztárral, de mégis magabiztosan nyerték a spanyolországi vébét:
az amerikai csapat átlag 33 ponttal múlta felül az ellenfeleket,
ahol olyan tehetségek mutatták meg tudásukat, mint az azóta a világ legjobb dobójátékosának tartott Stephen Curry, a liga legjobb magasemberei közé tartozó Anthony Davis, vagy az NBA történetének egyik legtechnikásabb játékosaként híressé vált Kyrie Irving. Utóbbit a torna legjobb játékosának is megválasztották.
A legutóbbi 2019-es világbajnokság azonban újra megmutatta, hogy ezek a tornák nem nyomnak annyit a latba a dollármilliókat kereső profiknak. A legutóbbi világverseny ráadásul Kínában volt, ami rengeteg rajongót és óriási piacot jelent(ett volna) az NBA-nak. A vb egyik arca Kobe Bryant volt, aki az amerikai és a világ kosárlabdázásának egyik legnagyobb hérosza,
de ez sem vonzotta a liga elitjátékosait a távol-keleti országba: Anthony Davis, James Harden, Damian Lillard, DeMar DeRozan, Bradley Beal sem vállalta a szereplést.
Az amerikai csapat a negyeddöntőben búcsúzott a franciák elleni meccsen, a tornát a spanyolok nyerték.
A kudarcnak számító negyedik helyezés után természetesen több rutinos sztárjátékos is kilátásba helyezte, hogy a jövő évi párizsi olimpián harcba szállnának az aranyéremért. Az ESPN forrásai szerint a Los Angeles Lakers sztárja, LeBron James mellett olyan klasszisok léphetnek pályára Párizsban, mint a Boston Celtics ásza, Jayson Tatum, a Phoenix Suns ponterős hátvédje, Devin Booker, vagy a Golden State Warriors védőspecialistája, Draymond Green, vagy a liga legjobb dobóhátvédjének tartott Damian Lillard.
A 38 éves irányítózseni Chris Paul is csatlakozna, aki 2008-ban és 2012-ben LeBron Jamesszel együtt nyert olimpiai aranyat.
A hab a tortán már csak a háromszoros olimpiai bajnok, Kevin Durant visszatérése lenne.
Emellet a legutóbbi alapszakasz MVP center, Joel Embiid is bekerülhet az amerikai csapatba, ugyanis a Philadelphia 76ers játékosa nemrég amerikai útlevelet is kapott a meglévő kameruni-francia kettős állampolgársága mellé. Az amerikai csapatot Donovan Mitchell (Cleveland), Jimmy Butler (Miami), De'Aaron Fox (Sacramento) is mélyítheti, akik egytől egyik csapatuk vezéregyéniségei közé tartoznak az NBA-ben.
Ez többé már 1992
- nyilatkozta az amerikai válogatott edzője, Steve Kerr a németek elleni elődöntős vereség után. A Golden State Warriors edzője szerint a németek tele voltak nagy és erős játékosokkal, akik folyamatosan nyomás alatt tartották a védekezésüket.
Minden válogatott nagyon erős és meccset nyerni sem egyszerű egy vébén vagy olimpián
- árulta el az amerikai edző. A németek 12 támadópattanót szedtek le, amiből 25 pontot szereztek,
míg az amerikaiak csak nyolc pontot dobtak második esélyből a mérkőzésen.
Az amerikaiak legjobbja, a Minnesota Timberwolves fiatal hátvédje, Anthony Edwards is azt emelte ki, hogy végig jobban pattanóztak a németek, és sokkal élesebben és fizikálisabban játszottak, mint ők. Az amerikai csapattal szemben a németek alig tíz labdát adtak el meccseként, Steve Kerr játékosai viszont a negyeddöntőig jutott csapatok közül a legrosszabb statisztikát tudták felmutatni: az amerikaiak közel tizenöt labdát adtak el meccsenként.
Az alacsony szerkezetű amerikai csapatban az alig játszó Walker Kessleren kívűl az egyetlen igazi magasember, Jaren Jackson Jr. sokat izzadhatott a palánkok alatt, amit jól mutat, hogy Memphis játékosa mindössze alig három lepattanót (2,8) szedett össze meccsenként. Alsó poszton nagyon szenvedtek az amerikaiak:
Montenegró, Litvánia, és Németország elleni meccseken a lepattanók utáni második szándékból szerzett pontokat tekintve mindössze 13-at dobtak a három említett csapat által elért 64-el szemben.
A litvánok elleni meccsen látványos volt, hogy több amerikai játékos próbálta megszerezni a lepattanókat, de egyikük sem akarta kizárni az ellenfelét. Az amerikai profiligában nem ehhez voltak szokva, és egy világbajnokságon ez hátránynak számított. A vb lepattanókirálya egyébként a New Orleans Pelicans centere, a litván Jonas Valanciunas lett. A második a szerb Nikola Milutinov, amerikai játékos az első tízben sincs.
Tudom, hogy őrültségnek hangzik, de már a mérkőzés első támadólepattanója megadta az alaphangot a meccsen. Andreas Obst leszedett három támadólepattanót a legelején, és ez elképesztő magabiztosságot adott neki
- mondta el Steve Kerr a németek elleni vesztes meccs hőséről, aki hat hárompontost dobott az amerikaiak ellen, és összesen huszonnégy pontot szerzett a Bayern München dobóhátvédje. A németek edzője azt is hozzátette, hogy Európa legjobb dobójátékosa Obst, aki a labda nélküli mozgásaival is sok területet nyitott Dennis Schrödernek and Franz Wagnernek a támadások alatt.
Németország 113 pontja a legtöbb, amit egy csapat valaha szerzett az elődöntőben a világbajnokságok történetében. Az alacsony, jól dobó, és sokat futó játékosaikkal a védekezésekből támadásokba való átmenetek során akarták szétszedni az ellenfeleiket, de a három vesztes meccsen Litvánia, Németország, és egyes periódusokban Kanada is kellően le tudta lassítani a játékot,
hogy az amerikaiak ne tudjanak rohanni, és könnyű pontokat dobni.
Az amerikaiak edzője, Steve Kerr szerint nem ez volt a vereségeik oka, hanem sokkal inkább a csapatszinten mutatott védekezés színvonala volt a probléma.
Az Egyesült Államok csapata mindhárom vesztes meccsén (Litvánia, Németország, Kanada) is száz pont felett kapott. A játékoskeretben olyan kosarasok kaptak szerepet, akik bár jó dobónak számítottak és védekezésben képesek voltak gyorsan elváltani az emberüket, ha a helyzet úgy kívánta. A jobb képességű gárdák ellen azonban ezek az elváltások nehezebb szituációkba kényszerítették őket, sokszor magasabb ember ellen egy az egyben védekezniük. A bronzmeccsen olyan kanadai játékosok, mint Gilgeous-Alexander vagy Dillon Brooks kifejezetten ilyen párharcok lehetőségeit erőltették.
Minden megpróbáltunk. Mikor két embert állítottunk Gilgeous-Alexanderre, akkor Brooks bedobálta a tiszta hárompontosokat. Amikor nem kettőztük őt, akkor leütésből tempódobásokkal vert meg minket. Mindketten nagyszerűek voltak
- kesergett Steve Kerr.
Az idei világbajnokságon szereplő amerikai játékosoknak ez volt az első nemzetközi tornája a FIBA égisze alatt. 2002 óta a legtöbb vereséget (3) szenvedte el az amerikai férfi kosárlabda-válogatott. A világbajnokságon a legjobb nyolc között hat európai válogatott volt, és csak két Európán kívüli csapat képviseltette magát. Sokatmondó adat az idei vébéről,
hogy az Európa-bajnok spanyol és az Eb-döntős francia válogatott be sem került a negyeddöntőbe.
Az amerikaiak kudarcának másik oka, hogy az európai kosárlabdázás megerősődött az utóbbi években, és már a tengerentúli profiligában is európai játékosok viszik el az egyéni díjakat az alapszakasz után.
Az NBA utolsó öt szezonjának alapszakasz MVP-je nem amerikai játékos volt.
Az NBA csapatok edzői stábjában is egyre több az európai, akik nemcsak Amerikában, hanem tengerentúlon is keresik a tehetségeket. Csapatkosárlabda szintjén, akár támadásról vagy védekezésről van szó, az európai bajnokságokban játszók kiforrottabb és kompaktabb játékrendszerekben pallérozódnak, és így könnyebb nekik az átállás egy nemzetközi tornán hazájuk válogatottja színeiben.
A FIBA tornáin nem NBA-szabályok érvényesülnek, a pálya nagysága is más, ami nagyban megnehezítette az amerikai válogatott dolgát. Többek között a triplavonal távolsága is más: az európaiak is 7,25 méterről dobják a hármasokat, az ameriaiak 6,75 méterről. A lépéshibák és a támadóhibák megítélése is más felfogásban zajlik. Kérdés, hogy a jövőben megpróbálják-e ezt egységesíteni, vagy maradnak a különbségek, ami még több izgalmas meccset szülhet a világversenyeken.