A magyar csapat eredményei:
Aranyérem
0
Ezüstérem
0
Bronzérem
1
HUNUngvári Attila
10:20CselgáncsAbylaikhan Zhubanazar-Attila Ungvari
HUNÖzbas Szofi
11:10CselgáncsRenata Zachova-Szofi Ozbas
HUNMagyarország
16:00KézilabdaMagyarország-Angola
HUNAkilov Plylyp
20:32ÖkölvívásOleksandr Khyzhniak-Pylyp Akilov
HUNMagyarország
21:05VízilabdaSpanyolország-Magyarország
NyílNyíl
Vágólapra másolva!
A címvédő Telekom Veszprém 34-31-re diadalmaskodott a vendég Tatabánya felett a férfi kézilabda NB I szombati rangadóján.

Az éllovas és továbbra is pontveszteség nélkül álló hazaiak 3-1-re, majd a 12. percben 5-2-re vezettek. Rendezte sorait a harmadik helyen álló Tatabánya, és a 23. percben 10-10-re egyenlített. A francia olimpiai bajnok Hugo Descat vezetésével azonban négygólos sorozatot produkált a Veszprém, amely a félidőre 14-11-es előnnyel vonult el.

A francia Nedim Remili volt a Veszprém egyik legjobbja
Fotó: Telekom Veszprém Handball Team/Peka Roland

A fordulást követően, 20-17 után két perc alatt újra egyenlítettek a vendégek. Fej fej mellett haladt a két gárda, mígnem az 52. percben 28-27-re a Tatabánya vezetett, de csak rövid ideig. Az utolsó három perc 31-30-as hazai előnyről indult, ám két lépéshiba és egy eladott labda megpecsételte a Tatabánya sorsát. Descat és Nedim Remili nyolc-nyolc góllal vette ki részét a sikerből.


 

Eredmények:

Telekom Veszprém-MOL Tatabánya KC 34-31 (14-11)

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!