Negyvenhét évvel ezelőtt, 1977. november 7-én (ami akkor még nagy ünnep volt) egy város égett lázban, hiszen műjégpályát avattak. Ráadásul olyat, melyen a városban ismeretlen sportot, a jégkorongot is lehetett játszani. Petőfi Sándor verséből ismerthez hasonló hideg volt akkor Debrecenben, csak kevés hozzám hasonló „elvetemült” volt, aki végig élvezte a találkozót.
Nem emiatt, de sokáig nem is tudta megvetni a lábát a városban ez a remek sport.
Viszont az ugyanebben az évben szintén jégpályát avató Dunaújvárosban és Székesfehérváron azonnal otthonra talált. Az utóbbi városban felnőtt csapat is alakult, de ki gondolta akkor, hogy 2024-re eljut oda, ahol most van.
Húsz év múlva, 1997. december 8-án így olyan városba voltam hivatalos fedett (!) jégcsarnok avatására, ahol már létezett (sőt, Magyarországon akkor a legmagasabb szinten létezett) a jégkorong. Dunaújvárosról van szó, és akkor már felnőtt Kercsó Árpád első magyarországi generációja, és átvette az irányítást a honi hoki felett. Az elsőszámú vetélytárs, az Alba Volán „atyja”, id. Ocskay Gábor mondta irigykedve, hogy Közép-Európa legszebb csarnokát építették fel a rivális városában.
Ezek a korábbi jégpálya-avatók jutottak eszembe miközben Székesfehérvárra igyekeztem 2024. április 19-én, ragyogó napsütésben az új Alba Aréna megnyitására. Meg persze eszembe jutottak a Kisstadion „mélyhűtött” meccsei, a jászberényi nyitott pálya, és természetesen a fehérvári csillagos ég alatti.
Az utóbbi 1994-ben gyökeresen megváltozott:
tetőt kapott a "feje fölé".
A folyamatosan változó, fejlődő, fedett csarnok egyre komolyabb mérkőzéseknek adott otthont. A csapat bebocsátást nyert az Interligába, rendezett nemzetközi kupadöntőket, és már majdnem 20 éve az osztrák bázisú közép-európai ligában vitézkedik.
Kinőtte a régi otthonát.
Ezért érkezik 6000 ember péntek délután, hogy megismerkedjen az új "otthonnal", mely hivatalosan multifunkcionális, de elsősorban az egykori Alba Volán szerepel majd itt.
A hivatalos avatóünnepség előtt két órával délután négykor még minden csendes a környéken. Fenséges látvány a monumentális, de mégis kecses létesítmény. Gyorsan körbe lehet járni, és még a nézők érkezése előtt az egyik ámulatból a másikba esik az ember.
Négy után a legfanatikusabbak érkeznek, illetve azok, akik távolabbról indultak, és komoly rátartással tervezték az utat.
Van mit csinálniuk a kezdésig,
lehet kapura lőni mozdulatlan hátvédek közül műanyagkapusnak, kipróbálható a vízszintes óriásdarts, ütőn egyensúlyozva vihető egy korong nehezítő körülmények között, és hosszan sorolható, hogy milyen leleményes játékokkal üthető agyon a várakozási idő.
A játékból soha nem elég, de 5 körül jönnek a játékosok a száraz bemelegítésre, és ez a focilabdás emelgetés sokakat vonz. Ez a bemelegítési forma Európában mindenütt szokás, és mindenütt a csarnok mellett végzik, gyakorlatilag az érkező nézők között.
A legnagyobb világsztárokat is láttam én már a müncheni, a szentpétervári, vagy éppen a kassai jégpálya mellett labdázni.
Egyszer rendezni kellene egy ilyen „focilabdát levegőben tartó”-versenyt korongművészeknek! A magyaroknak ez remekül megy, perceken át nem esik földre a gömb, a kilenc hokis közül bárki beférne egy nem éppen alacsony osztályban játszó focicsapatba.
Aztán Galló Vilmos hátrálás közben neki megy egy villanyoszlopnak (neki is új még a hely) és meglepetten teszi fel a kérdést:
Ezt meg ki rakta ide?
Egy jókedvű játékostárstól rögtön jön is a válasz:
Most nőtt ki a földből.
Fél hat körül vége a focishownak, a játékosok az öltözőbe, a drukkerek a nézőtér felé indulnak. Utóbbiak közül mindenki tesz egy kört bent is, ismerkedik a helyszínnel. És persze mindenki talál ismerőst, a magyar hokiszurkolók egy nagy családot alkotnak, sokaknak van emlékük a tavalyi tamperei elit-vb-ről, de nem egy néző ott volt a Zürich melletti Klotenben is 2009-ben, amikor válogatottunk először járt a világ legjobbjai között.
Gebei Péter, aki nemcsak játékosként, hanem komoly külföldi bajnokságokban közreműködő játékvezetőként is megszámlálhatatlanul sok csarnokban járt mondja:
Csodálatosan szép a létesítmény, ha valamelyik külföldi csarnokhoz kellene hasonlítanom, ahol jégre léptem, akkor talán a pozsonyit mondanám.
Én személy szerint különböző korszakokban sokszor jártam az említett helyszínen, bizton állíthatom, hogy az 1992-es, még csehszlovákiai A csoportos világbajnokság idején közel sem nézett ki így, és amikor legutóbb ott rendezték a világ legjobbjainak versengését 2019-ben, akkorra tudták csak hasonlóan széppé varázsolni a ma már Ondrej Nepela-ról elnevezett helyet. Szlovákia második legnagyobb jégcsarnoka,
a kassai Steeel Arena viszont messze elbújhat az Alba Aréna mellett.
Dr. Szélig Viktornak, a „házigazda” (hisz itt szerepel majd a Hydro Fehérvár AV 19 a jövőben) általános igazgatójának sok szép győzelmet kívánok az új helyszínen, és tőle is megkérdezem, hogy melyik általa ismert létesítményhez tudná hasonlítani.
Hirtelen nem tudok egyetlen hasonló csarnokot sem megnevezni, az biztos, hogy a brianconi, ahol játszottam külföldön, az ennél kisebb, hiszen az egy apró alpesi település pályája.
-- mondja a hokisportunk kőkemény, de technikás hátvédjéből lett sportvezető.
A beszélgetések közepette jönnek melegíteni a csapatok, ez nem a legnézettebb része egy hokimeccsnek, úgyhogy ideje a büfét is felfedezni. A modernkor hokicsarnokainak megfelelő a választák, és az árak is olyanok (üdítők: 900, víz: 500, kávé: 450, sör: 1100, visszaváltható pohár betétdíja: 600, szendvics: 1550). A mostanában bevett szokás szerint csak kártyával lehet fizetni. Miközben fogy a szilárd és a cseppfolyós táplálék
a játéktér sötétbe borul: 18 óra van.
Kezdődik egy Rolba-show , ahogy korábban neveztük volna, de ez inkább Zamboni-show, mert manapság így hívják a jégfelújító gépet. Három is van a pályán egyszerre, két hagyományos, meg egy "városnéző", ugyanis ennek a nyitott tetején ülések vannak, rajta nézők.
Ilyet sem láttam még,
pedig az 1993-as németországi vb-n már megcsodálhattam (egy szponzornak köszönhetően) vasaló alakú "Rolbát" is. A fehérvári különleges Rolba-utódnak, a nyitott Zamboninak külön neve is van: Fanboni. Szellemes.
Miután "fanboniék" tökéletessé teszik a talajt, a hangulat tökéletessé tételéről a hokimeccseken évek óta megszokott két ceremóniamester, Léderer Ákos és Hetthéssy Zoltán gondoskodik.
Fehérvár polgármestere, Cser-Palkovics András, majd Dr. Schmidt Ádám, sportért felelős államtitkár mond rövid beszédet, utóbbi idézi a fehérvári hoki "atyjának", id. Ocskay Gábornak egy mondatát, miszerint
az a cél, hogy sok mosolygós ember legyen egy csarnokban.
Az idézett sportvezető is megérkezik, nem lehet kérdés, hogy egyetlen ember végezheti el csak az új létesítmény első korongbedobását. Ő. Ocskay Gábor pakkejtése után a hazaiak egyik mai sztárja, Hári János kapja a játékszert-- dörgő tapsvihar az Arénában.
Sok ilyet szeretnénk hallani itt a következő évtizedekben!
Elkezdődik. Nemcsak egy meccs, hanem egy új korszak a magyar jégkorong történetében. És talán nem túlzás: a magyar sport történetében is. Az itt lévők többsége aligha gondolta volna, hogy egyszer ilyen körülmények között játszhat a magyar válogatott. A már említett svájci, kloteni csarnok a nyomába sem léphet ennek. És hosszan sorolhatók azok a létesítmények, melyek elbújhatnak az Alba Aréna árnyékában.
Tudják a játékosok is, hogy mekkora dolog itt játszani, és "győzni kell ma".
A 15. percben emberelőnyből Terbócs István meg is szerzi a vezetést. Stílszerűen egy Fehérváron játszó csatár. Aki 1996-ban született. Amikor még csak egy fedett, minőségi hokipálya volt Magyarországon.
A hatalmas kivetítőn a holt időben játékra ösztönzik a nézőket. Felváltva "utánozz" és "táncolj" a felszólítás, ahogy az külföldi meccseken már évek óta szokás. Érdekes, hogy eleinte nem nagyon vevők erre a jelenlévők. Sőt,
fehérvári szinten nincs is nagy buzdítás,
ha nem lenne szentségtörés azt kellene mondani, hogy hangulattalan az első harmad. Örök dilemma: a közönség tüzelje az adott csapatot, vagy a csapat hozza tűzbe a nézőtéren ülőket. Itt most egyelőre nincs tűz sem a jégen, sem a lelátón, mindenki úgy érzi magát, hogy olyan szentélybe érkezett, ahol eleinte nem illik "duhajkodni".
A csapat lesz úrrá előbb a megilletődöttségén: a második harmadban a meccs második magyar emberelőnye felejthetetlen másodperceket hoz. Hári az oldalsó, Sebők a felső vasat találja el, majd Papp Kristóf a kapuba talál.
Még, még, még, még, még, ennyi nem elég!
- szól a hangszórókból a Republik-klasszikus, és szól többezer torokból. Kezd egymásra hangolódni csapat és tábor. Néhány tucatnyian (a dobok alatti, kapu mögötti szektorban) már nemcsak énekelnek, de testmozgásra is biztatnak mindenkit:
Aki ugrál, büszke magyar hej, hej!!
Egyelőre még nem követik annyian a "hangadók" példáját mint tavaly Tampereben, de alakul ez!
Norvégia, mely 2005-ben a debreceni másodosztályú vb-ről jutott a világelitbe, és azóta onnan nem lehet kirobbantani, rádöbben, hogy kikaphat. Ezt kínosnak érzi, és kezdi komolyabban venni a mérkőzést.
A harmad vége előtt Viktor Granholm szépít.
A záróharmadra az emeleten ülők egy része nem tér vissza a helyére. Kicsit olyan érzésem van, mint 1977-ben Debrecenben, amikor két játékrész után sokan hazamentek. Ám az érthető volt, mert "farkasordító" hideg játszottak, az Alba Aréna hőmérséklete viszont nagyon kellemes. A hidegtől kicsit tartva a többség túlöltözött, és sorban lekerülnek a felesleges meleg holmik.
A válogatottnak sem lesz melege.
Igaz ugyan, hogy az ellenfél bajnokságában, Norvégiában védő Bálizs Bencének be kell mutatnia néhány bravúrt, ez arra jó, hogy a meccs végén ő kapja a legjobb magyarnak járó elismerést.
A közönség létszáma ugyan csökken az utolsó 20 percre, a lelkesedés viszont nő. A Léderer-Hetthéssy duó rutinja sokat segít, a "hajrá" felszólításra egyre hangosabban jön a "magyarok", a közönség léggitározásra invitálása
az AC/DC Highway to Hell klasszikusára pedig telitalálat.
Csúszka-kabala is beszáll a buliba, a Makarena dallamaira együtt táncol a közönséggel. Ilyen hangulatban pedig Norvégia már nem egyenlíthet!
A győztes meccs utáni rituálé pedig az új csarnokban is a régi. A közönség elénekli a magyar és a székely himnuszt, majd Léderer a mezőgazdasági dal ("érik a szőlő, hajlik a vessző") előadását kéri, akárcsak tavaly az elit-vb-n Finnországban. Ez a nóta annyira népszerű lett a messzi északon, hogy a helyi DJ megkérte a helyszínen lévő magyar újságírókat, hogy keressék meg ezt a világhálón, mert szeretné meccs közben is lejátszani.
Lett is sikere a dolognak!
A magyar hokiválogatott 2-1-es sikerrel avatta fel a fehérvári Alba Arénát. 2024. április 19-én. Az április 19-i dátum mostantól duplán fontos a magyar jégkorong történetében. Ugyanis 2008-ban ezen a napon verte meg a válogatott Ukrajnát, és ezzel története során először jutott az elit-vb-re.
Most egy oda "bebetonozott" csapat, Norvégia ellen tudott győzni, és reméljük, hogy ez egy újabb szép korszak kezdete.