Május 7-én méri össze az erejét a kanadai és a magyar hokiválogatott a budapesti MVM Dome-ban.
Vajon van olyan vezető a sportág őshazájának legjobbjait koordinálók között, aki emlékszik arra, hogy nemcsak a közelmúlt eseményét ismétlik meg a következő hónap elején, hanem a távolabbit is? Szinte hihetetlen a hasonlóság a mostani, és egy 20 évvel ezelőtti program között.
Ugyanis 2004. április 20-án a csehországi világbajnokság előtt úgy érkezett Budapestre felkészülési találkozóra a kanadai válogatott, hogy az előző évben Finnországban rendezett világeseményt megnyerte. És ilyen előzmények után mérte össze az erejét a Divízió I-es vb-ről hazatérő magyar válogatottal.
Igazi csoda volt az a nap a Papp László Sportarénában, annak ellenére, hogy az előzetes várakozásoknak megfelelően nem volt egy súlycsoportban a két társaság. 9-2-re nyertek a juharlevelesek, a mérkőzésről ezt mondta az akkori szövetségi kapitányunk, Dusan Kapusta:
Az első harmad után féltem, hogy nagyobb lesz a különbség, mert a játékosok a kanadaiak bűvöletébe kerültek, de aztán sikerült rendezni a sorokat. A második harmadban azt mondtam, hogy nyolc kettő lesz a vége, majdnem el is találtam.
Ha a tengeren túlról érkezettek ismerték volna a magyar Elvis Presley, Komár László dalát, akkor a meccs után nyugodtan idézhettek volna abból vendéglátóiknak:
„Elbúcsúzunk, holnap már távol vagyunk,
Húsz év múlva lehet, hogy találkozunk.”
Most, 2024-ben a csehországi világbajnokság előtt úgy érkezik Budapestre felkészülési találkozóra a kanadai válogatott, hogy az előző évben Finnországban rendezett világeseményt megnyerte. És ilyen előzmények után méri össze az erejét a Divízió I-es vb-ről hazatérő magyar válogatottal.
2004-ben 13 NHL-es sztárral, és 5 uralkodó világbajnok hokissal érkezett hazánkba a kanadai küldöttség, most annak összetételéről egyelőre senki nem tud semmit.
Mert nincs még egy sport a Földön, melynek világbajnokságának szereplőit annyira nehéz lenne kiszámítani, mint a jégkorongét.
Amit tudunk a világbajnokságra (így hazánkba is utazó) kanadai csapatról, hogy az általános igazgatója, Rick Nash lesz. Őt nem kell bemutatni a hoki rajongóinak, évezredünk első másfél évtizedében meghatározó játékos volt az NHL-ben, gólkirályi címet is szerzett, míg a válogatott mezében
világbajnok és olimpiai bajnok lett.
Pechére nem olyan csapatokban játszott, hogy Stanley-kupát tudjon nyerni, ez utóbbi cím kissé lutri, mert egy-két jó játékos gyengébb társakkal nem tudja elhódítani azt.
Ennél már csak az nagyobb lutri, hogy kikből válogathat a kanadai válogatott mindenkori általános igazgatója. Ez a megállapítás persze a világ élmezőnyébe tartozó további 6-8 válogatott főnökére is igaz, de Kanada esetében a legélesebb a helyzet. Mert amennyiben az összes kanadai hokisból „csipegethetne” (amit a válogatott szó sugallna) akkor a sportvilág egyik legirigyeltebb embere lenne, de erről nincs szó. Ugyanis az NHL alapszakasza csak április 18-án ér véget. Ekkor a 32 csapat fele befejezi a bajnokságot. Elvileg a mezőny gyengébb fele, de ezen 16 csapatban is természetesen vannak nagyon jó játékosok. A „főnök” ekkor teszi meg a nyitás utáni első lépéseit személyes sakkjátszmájában. Előveszi a végtelennek tűnő telefonkönyvét, és kezdi a könyörgést a keleti parttól a nyugatiig a felszabaduló játékosok irányába.
Minden kiszemeltjének a csapata ekkor 82 meccsen van túl, az általa megkörnyékezett játékosok – ha nem voltak sérültek – akkor pont ennyin játszottak. Mindannyian csalódottak, mert nem nyerhetnek Stanley-kupát. Közülük a többséget az olimpia kicsit érdekli, a vb kicsit sem. Mindenkinek van valami baja:
öreg, fáradt, sérült, műtétre vár, motiválatlan, nyaralni akar, látni sem akar jeget
—nagyjából ezek közül választanak választ a felhívott jelöltek, illetve ezek kombinációi jönnek szóba. Illetve még valami: aki esetleg hajlana egy háromhetes európai túrára az is tudja, hogy a vb-ig még majdnem kétszer megfeleződik a mezőny Észak-Amerikában, és a kieső remek csapatokban még talál néhány tőle jobb játékost a „főnök”.
Április végére már csak nyolc csapat marad versenyben a Stanley-kupáért,
a világbajnokság május 10-i kezdetére pedig lehet, hogy csak négy, de a prágai-ostravai bő két hét során biztos, hogy négy csapat játékosain kívül mindenki felszabadul. Ezek a gladiátorok a 82 alapszakasz meccsen túl még játszottak 10-14 további találkozót, és a korábbi jelölteknél még csalódottabbak, mert még közelebb voltak álmaik trófeájához. Ám lesz közöttük olyan, aki szívesen jön vigasztalódni a vb-re. Na, így verbuválódik a május 7-én Budapesten fellépő kanadai válogatott.
Tervszerű csapatépítésről nem lehet beszélni, és a válogatott szó helyett is lehet, hogy célszerűbb lenne valami mást használni rájuk, pl.
„elszántak”, „ráérők”, "kalandvágyók”,
vagy valami ilyet. Az ideálishoz leginkább közelítő keret talán utoljára 2002-ben, a Salt Lake City-i olimpián jött össze, bár ott is hiányzott néhány sztár sérülés miatt. Ez persze nem azt jelenti, hogy Kanada D, E, F, vagy M válogatottal megy Csehországba, vagy hozzánk. Ám aki most meg tudja nevezni a keret legalább 80%-át, az a lottó május 11-i nyerőszámait is ismeri.
A magyar keret lényegesen könnyebben kiszámítható. Erre persze a mindenkori kapitányunk mondhatja, hogy irigyli kanadai kollegáját. Viszont irigyelje-e a 20 évvel ezelőtt Kanada ellen mérkőző Dusan Kapustát?
Az biztos, hogy az évezred elején sokkal kisebb merítési lehetőség volt a sportágban. Nagyobb, mint a múlt évezred végén, amikor kis túlzással minden magyar útlevéllel rendelkező játékos válogatott lehetett, de még mindig nem ideális. Persze az ideálistól most is messze van, de a fejlődés egyértelmű.
A 20 évvel ezelőtti csapatnak volt egy óriási ereje, a családias összetartása.
A ’75-76-os születésű játékosok gyakorlatilag együtt nőttek fel, és a kevés más „évjáratúval” kiegészülve remek elegyet alkottak. Nagyon tudtak küzdeni egymásért, órákig lehetne sorolni a példákat erre. A mai bő keret kb. harmada (10-11 játékos) külföldön játszik, a magyar-román bajnokságnál, az Erste Ligánál feltétlenül jobb pontvadászatokban, de a többség nem jobban, mint az az ICEHL, melyben a Hydro Fehérvár AV 19 komoly eredményeket ért el az alapszakaszban. Várhatóan annyian (8-9) lesznek a vb-n a fehérvári csapatból, mint a külföldi bajnokságokból, hozzájuk jönnek a legjobb „hazaiak”, a kérdés az, hogy mennyire tudnak összeszokni a sorok, mert hokiban ez létkérdés.
Legyél a Hokitavasz nyereményjáték csillaga! Az Origo Sport játékában most 3 db páros jegyet nyerhetsz a Magyarország – Kanada jégkorongmeccsre!
Ez Kanada esetében is az, de neki lényegesen nagyobb tudású játékosokat kell „összeszoktatnia”. Mert Kanada pont annyira más szintet képvisel ma is, mint 20 évvel ezelőtt.
Miután az elmúlt 15 évben háromszor is játszhattak hokisaink a világ 16 legjobbja között, tétmeccsen is fel lehetett mérni, hogy hol tartunk.
Nagyjából ugyanott, ahol 2004-ben.
A jelenlegi mezőnyt tekintve hat ország (Kanada, Egyesült Államok, Svédország, Finnország, Csehország, Svájc) egészen más szintet képvisel, néhány (Szlovákia, Németország, Lettország, Kazahsztán) egy-egy szerencsés nap során megközelíthető, de nem verhető, van kettő (Dánia, Norvégia) amely ellen brusztolós, hajtós szoros meccset tudunk játszani, és vannak (Ausztria, Szlovénia, Lengyelország, Nagy-Britannia, Olaszország, Franciaország) akiket egy jól sikerült napon le tudunk győzni. Utóbbiak közül Olaszországot, vagy Szlovéniát (továbbá másik három csapatot) meg kell verni hamarosan tétmeccsen, ha vissza akarunk jutni a legjobb 16 közé.
Sok a kérdőjel három héttel az „év magyarországi hokimeccse” előtt, egyvalami azonban biztos:
remek szórakozás lesz!
Életre szóló élmény. A játékosoknak is, és a szurkolóknak is. Nem olyan lesz, mint kosárlabdában a Harlem Globetrotters fellépése, mert az cirkuszi előadás, ez a Magyarország-Kanada jégkorong-mérkőzés május 7-én viszont igazi sportesemény lesz.
Kanadának az utolsó fellépése a reménye szerint címvédést hozó elit-vb előtt. Magyarországnak pedig a 2023-24-es szezon csodálatos lezárása, melyen reményeink szerint a 2025-ös elit-vb egyik tagjaként lépnek jégre a válogatott játékosai.