Vágólapra másolva!
A harmadik negyedben félbeszakadt a szerb kosárlabda bajnoki döntő szerda esti második mérkőzése, és a folytatást illetően több forgatókönyv van - az is lehet, hogy Hanga Ádám csapatát, az első összecsapást megnyerő Crvena zvezdát hirdetik ki bajnoknak.

Az M1 aktuális csatorna helyszíni információi szerint a Partizan szurkolói - csaknem húszezren voltak a csarnokban - sértegették a Hanga Ádámot is foglalkoztató Crvena zvezda kosárlabdaklub elnökét és családját, majd Aleksandar Vucic köztársasági elnököt is. A játékvezetők előbb elrendelték a csarnok kiürítését - az volt a terv, hogy folytatják a meccset, miután a szurkolók elhagyják a csarnokot -, de csaknem egyórás huzavona után úgy döntöttek, hogy péntek estére halasztják a befejezést. A liga igazgatója azonban éjszaka kijelentette, hogy 20-0-s megállapított eredménnyel a Crvena zvezda nyerte a mérkőzést. Ha ez tényleg így lesz, akkor a Crvena zvezda szerzi meg a szerb bajnoki címet.

kosárlabda, Crvena zvezda, Hanga Ádám
Hanga Ádám a pálya mellől nézte végig, ahogy botrányba fullad a Partizan és a Crvena zvezda rangadója
Fotó: Altan Gocher / Middle East Images via AFP

"Biztonságban éreztem magam. Elég gyorsan történt, hogy a bírók félbeszakították a mérkőzést. Kérdezgettem, hogy mi történik, 

politikai rigmusok voltak, nyilván ezek nem megengedettek a mérkőzésen" 

- nyilatkozott az M1-nek a magyar válogatott játékos, aki kiemelte, hogy ilyenkor elveszik a sportesemény lényege: hogy egy mérkőzésnek arról kellene szólnia, hogy a sportolók jól teljesítenek a pályán, és az emberek pedig élvezik, amit látnak.

Hanga a bal kezén kézközépcsont-törést szenvedett, nagyjából három hete műtötték, emiatt az idény végi fontos meccseket kihagyta.
"Most már elkezdhetem egy kicsit mozgatni, ha minden jól megy, a 

jövő héten megyek vissza röntgenfelvételre, és ha az orvos úgy találja, hogy minden rendben van, akkor ki tudják venni a szegeket, amelyek jelen pillanatban tartják a csontot. 

Onnantól kezdődhet meg az érdemi rehabilitáció" - idézte az MTI.

Hanga Ádám visszatérhet Spanyolországba a Crvena zvezda csapatából?

Hanga reagált arra is, hogy a spanyol sajtó szerint a Joventut de Badalona élénken érdeklődik iránta.
"Ha ezekből a pletykákból nekem már összejött volna egy szerződésem, akkor az NBA-ben is játszhattam volna. Semmi újat nem tudok a helyzetemről, ugyanaz, mint amit elmondtam pár héttel, egy hónappal vagy két hónappal ezelőtt. Opciós szerződésem van, opciója van a csapatnak meg nekem is. 

A csapat is és én is megvárjuk, hogy lezáródik a szezon, utána le fogunk ülni, és tárgyalunk. 

Meglátjuk. Olyan megoldást fogunk találni, remélem, amely mindenkinek a legmegfelelőbb" - fűzte hozzá.

A zvezdával ABA Liga- és Szerb Kupa-győztes 35 éves játékos jól ismeri a spanyol bajnokságot, mivel korábban játszott a Manresában (2011-12), a Baskoniában (2015-17), a Barcelonában (2017-21) és a Real Madridban (2021-23).

Kapcsolódó cikkek

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!