A magyar csapat eredményei:
Aranyérem
0
Ezüstérem
0
Bronzérem
1
HUNMagyarország
20:05VízilabdaMagyarország-Kanada
HUNMagyarország
21:00KézilabdaArgentína-Magyarország
NyílNyíl
Vágólapra másolva!
Az Európa-bajnok belga válogatott vereséggel kezdett a párizsi olimpia női kosárlabdatornáján Lille-ben, miután 83-69-re kikapott a németektől, akiknek a bravúrját azonban egy súlyos sérülés árnyékolta be.

Remekül kezdett a német válogatott, amely már 45 másodperc elteltével 6-0-ra vezetett, ezt követően pedig fokozatosan ellépett a fásultan, pontatlanul játszó belgáktól. A nagyszünetben 46-25 állt az eredményjelzőn. A harmadik negyedben Emma Meesseman és Julie Vanloo állt a belga alakulat élére, ekkor úgy tűnt akár szorosabb is lehet az eredmény, de Nyara Sabally pontjai azonban visszaállították a tetemes előnyt. 

Nyara Sabally
Nyara Sabally megsérült, miután a saját csapattársával ütközött
Fotó: Belga via AFP

Majd 55-41-es állásnál Nyara éppen a saját csapattársával, Leonie Fiebich-kel ütközött. Az U18-as Európa-bajnok összeesett, miután egy szerencsétlen mozdulat során az előtte elfutó Fiebich letarolta a vállával. A játék azonban néhány másodpercig még mehetett tovább, a játékvezető csak akkor szakította meg a játékot, amikor a túloldalon egy szabálytalanság történt. 

A New York Liberty csapatánál légióskodó 24 éves játékost hosszú percekig ápolták, a Bild formációi szerint agyrázkódást szenvedett. A meccsen 16 pontig jutó Sabally csak segítséggel hagyhatta el a pályát, majd előbb az öltözőben vizsgálta meg az orvosi stáb, ezt követően viszont elővigyázatosságból kórházba szállították.

A németek - akik utolsóként biztosították helyüket Párizsban - végül nélküle is meglepően simán, 14 ponttal nyertek, így a tavalyi, magyar negyedik hellyel zárult Európa-bajnokságot megnyerő belga csapat - és az Eb legjobbjává választott Emma Meesseman 25 pontja ellenére – vereséggel kezdett az olimpián.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!