Vágólapra másolva!
A sakkolimpia utolsó, zárófordulójában mindkét első számú csapatunk Spanyolországgal találkozott. A férfiak 2-2-es döntetlent játszottak és így végül a tizenegyedik helyen végeztek, míg a hölgyek súlyos, 3,5-0,5-ös vereséget szenvedtek és visszacsúsztak a tizennegyedik helyig. A nyílt és a női versenyben is egyaránt India győzött.

A Magyar Nemzet számolt be egy hosszabb cikkben a vasárnap véget érő sakkolimpiáról. Férfi csapatunknak a záró napon a jó szereplésre, az első hatba kerülésre volt reális esélye,ehhez persze először le kellett volna győzni Spanyolországot. Ez egyáltalán nem tűnt lehetetlennek a feladatnak. Az egész olimpián remek formában játszó Gledura Benjámin bátor, nyílt játékkal nekiment az ellenfelének, és viszonylag hamar lehetett látni, hogy ebből jó eredmény lesz. 

Rapport Richárd sötéttel is vállalta a kemény játékot, ám rutinos ellenfele, a lett származású, de már régóta spanyol színekben induló Shirov leszerelte a támadását, így a parti döntetlennel ért véget. Lékó Péternek nyerési esélyei voltak a végjátékban, Szanan Szjugirov pedig, bíztunk benne, megoldja a saját partiját egy döntetlenre. 

Végül Lékó elszalasztotta a győzelmet ígérő folytatást, Szjugirov pedig kikapott, így 2-2-es döntetlen lett a vége.  A magyar csapat 16 ponttal végül a tizenegyedik helyen zárta a sakkolimpiát.

Női csapatunk még időben, az utolsó forduló előtt jöttek vissza az első tízbe, így adott volt a bravúr lehetősége, de sajnos súlyos, 3,5-0,5-ös vereséget szenvedtek a spanyoloktól és végül a tizennegyedik helyen zártak. 

Sakkolimpia, 11. (utolsó) forduló:

férfiak:
Spanyolország–Magyarország 2-2
Alexei Shirov (2666 Élő-pont)–Rapport Richárd (2715) döntetlen
Lékó Péter (2666)–David Anton Guijarro (2665) döntetlen
Alan Pichot (2628)–Szjugirov Szanan (2644) 1-0
Gledura Benjámin (2628)–Jaime Santos Latasa (2624) 1-0

Magyarország B–Fülöp-szigetek 3-1
Ausztria-Magyarország C 2,5–1,5

nők:
Magyarország–Spanyolország 0,5-3,5
Gaál Zsóka (2385)–Sarasadat Khademalsharieh (2468) 0-1
Marta Garcia Martin (2318)–Hoang Thanh Trang (2351) 1-0
Terbe Julianna (2245)–Sabrina Vega Gutierrez (2374) 0-1
Ann Matnadze Bujiashvili (2338)–Lázárné Vajda Szidónia (2283) döntetlen

Magyarország C–Magyarország B 0,5-3,5

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!