Vágólapra másolva!
A Ferencváros 33-24-re győzött a horvát Podravka Koprivnica ellen a női kézilabda Bajnokok Ligája csoportkörének második fordulójában, szombaton Érden.

Női Bajnokok Ligája, csoportkör, 2. forduló, A csoport: 
FTC-Rail Cargo Hungaria - Podravka Koprivnica (horvát) 33-24 (17-12)
lövések/gólok: 55/33, illetve 42/24 
gólok hétméteresből: 3/1, illetve 3/1 
kiállítások: 6, illetve 8 perc 

Egy hete - ugyancsak Érden - a Nyköbing 31-22-es legyőzésével kezdte meg a csoportkört a bajnoki és Magyar Kupa-címvédő zöld-fehér együttes, míg mostani riválisa hazai pályán kapott ki egy góllal a Ljubljanától. A múltbeli mérleg hazai sikert ígért: a korábbi tíz egymás elleni mérkőzésből kilencet megnyert az FTC.

Az idénybeli három eddigi tétmeccsét megnyerő Ferencváros keretéből a három kapus közül ezúttal az olimpiai ezüstérmes francia Laura Glauser maradt ki.

Döcögősen indult a hazaiaknak a találkozó, 3-1-re, majd 8-4-re is vezetett a horvát együttes, a védekezésben kevéssé hatékony FTC Orlane Kanor góljaival tapadt riválisára. A védekezés aztán stabilabbá vált, ez pedig azt eredményezte, hogy a 19. percben, 10-9-nél először vezetett a vendéglátó. 

MASZLOVA, Valerija
Valerija Maszlova, a Fradi átlövője veszi célba a horvátok kapuját
Fotó: Illyés Tibor

A hátsó alakzat hatékonysága elöl is segített könnyebb gólokat szerezni. A játékrész utolsó harmadában jobban játszott a Ferencváros, Márton Gréta és Angela Malestein jól teljesített a széleken, 

Allan Heine vezetőedző remeklő csapata pedig már 17-11-re is ellépett.

 Gólszegényen indult a második félidő, az első hat perc csupán egy találatot hozott, az utolsó negyedórához közelítve pedig már 25-17-re vezetett a Ferencváros. 

A különbségből egy perc alatt három gólt faragott a Podravka, ennél közelebb azonban nem engedte vendégét a budapesti alakulat. A hajrában magabiztos előnye birtokában többet rontott támadásban a házigazda, az utolsó percen belül már kilenc góllal is vezetett és 33-24-es sikert aratott, írja tudósításában az MTI. 

Kanor és Malestein öt-öt, Márton és Darja Dmitrijeva négy-négy góllal, Janurik Kinga 11, Böde-Bíró Blanka 2 védéssel vette ki a részét a sikerből. A túloldalon Katarina Pandza szintén ötször volt eredményes. Korsós Dorina mindhárom lövését gólra váltotta, csapata, a Rapid Bucuresti 30-30-as döntetlent játszott a Vipers Kristiansand vendégeként.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!