Vágólapra másolva!
A Szeged házigazdaként 31-29-re legyőzte a német SC Magdeburgot a férfi kézilabda Bajnokok Ligája csoportkörének első fordulójában, csütörtökön.

A Szeged keretéből csak Nagy Martin hiányzott, míg a tavaly BL-győztes, idén német bajnok Magdeburgból Tim Hornke, Felix Claar és Oscar Bergendahl nem játszott. Mindkét csapat a gyors játékot erőltette, és bár a Magdeburg a nyolcadik percben két góllal vezetett, a Szeged előbb Mario Sostaric találataival egyenlített, majd egy 4-1-es sorozattal fordított, méghozzá úgy, hogy utóbbi időszakban négy percet emberhátrányban töltött.

A magyar csapatból hét játékos távozott és hat érkezett nyáron, ehhez képest gyorsan és olajozottan működött a támadójáték, a védekezés pedig stabil volt. Az állandóságot a 39 éves Mikler Roland képviselte, aki ezúttal is bravúrosan védett. A németek csereként beállt kapusa, Nikola Portner is remekelt, az ő védéseire alapozva fordított, és a szünetben 18-17-re vezetett a Magdeburg.

MIKLER Roland
Mikler Roland szenzációsan védett a Magdeburg ellen
Fotó: MTI/Ujvári Sándor

A Szeged szenzációsan kezdte a második félidőt, és úgy is folytatta: 13 perc alatt 9-1-es sorozatot produkált, mert támadásban és védekezésben is tudott javulni, Mikler pedig továbbra is halmozta a bravúrokat, így a 47. percben már 28-21 volt az állás. Miután sorozatban háromszor betaláltak a németek, a svéd vezetőedző, Michael Apelgren időt kért. Csapata hét perc után szerzett ismét gólt, de Bánhidi Bence az első és egyetlen találatával biztosította a csongrádiak sikerét.

Mario Sostaric hat, Sebastian Frimmel öt, Bodó Richárd és Lazar Kukic négy-négy góllal, Mikler Roland 16 védéssel járult hozzá a sikerhez. A túloldalon Nikola Portner négy, Sergei Hernández hat védéssel, Ómar Ingi Magnusson és Philipp Weber öt-öt találattal zárt. Érdekesség, hogy a vendégeknek öttel több kapura lövésük volt, mégis kettővel kevesebb gólt szereztek.

A mezőny legjobbja Mikler Roland volt, aki 36 lövésből 16-ot védett.

Eredmény, csoportkör, 1. forduló, B csoport:
OTP Bank-Pick Szeged - SC Magdeburg (német) 31-29 (17-18)
lövések/gólok: 42/31, illetve 47/29
gólok hétméteresből: 2/2, illetve 3/3
kiállítások: 6, illetve 2 perc

A két csapat harmadszor találkozott egymással, a Szeged két vereség után először győzött. A csongrádiak egy hét múlva a BL-címvédő Barcelona otthonában folytatják szereplésüket.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!