Vágólapra másolva!
A Veszprém HC 30-23-ra nyert az északmacedón Eurofarm Peliszter otthonában a férfi kézilabda-Bajnokok Ligája csoportkörének hatodik fordulójában, csütörtökön.

Eredmény, csoportkör, 6. forduló, A csoport: 
Eurofarm Peliszter (északmacedón)-Veszprém HC 23-30 (12-17)  
lövések/gólok: 45/23, illetve 48/30 
gólok hétméteresből: 1/0, illetve 3/3 
kiállítások: 6, illetve 6 perc 

A magyar bajnoki címvédő keretéből Gasper Marguc és Jehia el-Dera maradt ki, és bár a hétfőn visszatért izlandi Aron Pálmarsson ott volt a keretben, nem lépett pályára. Az északmacedón együttesnél a keddi, RK Alkaloid elleni bajnoki vereség után edzőváltás történt, Braniszlav Angelovszki ugyanis lemondott, írja az MTI. 

A várakozásoknak megfelelően az első perctől vezettek a bakonyiak, a kilencedik percben már 8-4-es előnyben voltak. Ezt követően azonban felváltva születettek a gólok, majd az Eurofarm - a veszprémi hibákat kihasználva - felzárkózott 12-14-re. A 23. perc után az északmacedónok már nem találtak be, az első félidő egy 3-0-s veszprémi sorozattal és 12-17-es állással zárult. 

Nagyszerűen védekezett a vendégcsapat, támadásban pedig Ludovic Fabregas és Luka Cindric termelte a gólokat. 

Húsz percig ismét felváltva estek a találatok, vagyis az Eurofarm nem tudott közelebb zárkózni, a Veszprémnek pedig bőven elég volt, hogy magabiztosan őrizte előnyét. 

Cindric nyolc, Fabregas és Hugo Descat hat-hat góllal, Rodrigo Corrales 15 védéssel vette ki részét a sikerből.

A túloldalon Filip Kuzmanovszki hét, Uros Borzas - aki a NEKA-n nevelkedett, majd megfordult Tatabányán és Veszprémben is - négy alkalommal talált be, Filip Ivic öt, Nikola Mitrevszki kilenc védéssel zárt. 

A két csapat negyedik egymás elleni tétmérkőzésén egy vereség mellett harmadszor győzött a Veszprém. Az öt győzelemmel és egy vereséggel csoportjuk első helyén álló bakonyiak jövő szerdán a Fazekas Gergőt és Szita Zoltánt foglalkoztató lengyel bajnok Orlen Wisla Plock otthonába látogatnak. A három sikerrel és három vereséggel negyedik helyezett Szeged ugyanazon a napon a szintén lengyel Industria Kielcét fogadja a BL csoportkörében. 

Korábban: 
B csoport: 
OTP Bank-Pick Szeged - Kolstad HB (norvég) 27-29 (11-12)

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!