Vágólapra másolva!
A női kézilabda-válogatott olimpikon beállója, Füzi-Tóvizi Petra és a DVSC Schaeffler 2027-ig szerződést hosszabbított.

A hajdúsági klub honlapjának szerda esti bejegyzése kiemelte: a saját nevelésű játékos 16 éves, 6 hónapos és 3 napos volt, amikor bemutatkozott az NB 1-ben. Azóta 253 tétmérkőzésen lépett pályára piros-fehérben és 486 gólt lőtt a most 25 éves Füzi-Tóvizi. Egyéni gólcsúcsa a bajnokságban egy meccs alatt 9, 2020-ban, Érden talált be ennyiszer.

Női olimpiai selejtező, Debrecen, Magyarország–Kamerun, kézilabda, mérkőzés, 2024. 04. 11.
Füzi-Tóvizi Petra (jobbra) marad Debrecenben
Fotó: Csudai Sándor - Origo

"Nálam ez egy érzelmi kérdés is. 

Nehéz elképzelni magam egy másik csapatban, vagy másik városban. Sok minden Debrecenhez köt, itt nevelkedtem, itt élek, rengeteg élményt szereztem már az eddigi pályafutásom során is a csapattal"

 - idézte a weboldal a játékost. Elárulta: végigvették a lehetőségeket és mindent megfontolva döntött a maradás mellett. - "Szakmai szempontból is megfelelő döntés, hiszen szeretnék még fejlődni, amire a DVSC Schaeffler tökéletes lehetőséget nyújt. Itt minden adott, profi körülmények között készülhetünk, a csapat pedig évről-évre erősödik és komoly ambíciói vannak, ami nagyon fontos."

Füzi-Tóvizi 2018-ban tagja volt a Debrecenben junior világbajnokságot nyert magyar válogatottnak. Ugyanebben az évben bemutatkozott a felnőtt nemzeti csapatban is, immár 82-szeres válogatott, összesen 101 gólt szerzett válogatott színekben és a Párizsban olimpiai hatodik helyezett nemzeti csapat egyik alapemberének számít - összegzett a honlap.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!