Vágólapra másolva!
Vasárnap este csődöt jelentett a norvég Vipers Kristiansand, amely 2021 és 2023 között háromszor nyerte meg a női kézilabda Bajnokok Ligáját.

A klub közleménye szerint az igazgatóság arra a következtetésre jutott, hogy nincs fedezet a további működésre, a krízishelyzet megoldására tett intenzív erőfeszítések ellenére nem sikerült fenntartható pénzügyi jövőképet biztosítani a csapat számára. 

A vasárnap esti sajtótájékoztatón Peter Gitmark klubelnök leszögezte, hogy a felvidéki Hlavaty Tamás vezetőedző által irányított Vipers szombaton játszotta utolsó hazai mérkőzését, amelyen 32-23-ra legyőzte a montenegrói Buducnost Podgoricát, így a győri érdekeltségű csoport ötödik helyén áll. 

A csődhelyzet azt jelenti, hogy a csapat azonnali hatállyal visszalép a BL-től és a bajnokságtól, 19 játékosa pedig szabadon igazolhatóvá válik. Hozzátette, hétfőn hivatalosan is bejelentik a megfelelő szervezeteknél, szövetségeknél, hogy nyárig sincs elég pénzük a folytatásra. 

"Néhány hónapig folytathattuk volna, de azután ismét előkerültek volna a problémák" – magyarázta Gitmark. A Vipers súlyos anyagi problémái először tavaly tavasszal láttak napvilágot, péntekig pedig 25 millió norvég koronát - mintegy 850 millió forintot - kellett volna összegyűjtenie ahhoz, hogy elkerülje a csődöt. A határidőt később vasárnapra módosították, de a vezetőség nem járt sikerrel. 

A norvég együttes 2021 és 2023 között sorozatban háromszor nyerte meg a Bajnokok Ligáját, a döntőkben egyszer a Győrt, egyszer a Ferencvárost győzte le.

 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!