Vágólapra másolva!
Finoman fogalmazva sem kezdte a legjobban a 2024/2025-ös szezont az észak-amerikai profi jégkorong ligában (NHL) a tavalyi nagydöntős Edmonton Oilers. A liga egyik legjobb játékosát is foglalkoztató csapat első három mérkőzését elveszítette, ráadásul hatalmas gólkülönbséggel.

Az álmoskönyv szerint nem jelent túl sok jót, ha egy csapat három mérkőzésen sorrendben 6-5-4 gólt kap (összesen 15-öt), bár szó se róla a tendencia javulást mutat. A nagyobbik baj az, hogy három teljes meccsen az Edmonton mindössze három gólt tudott csak ütni az ellenfeleinek. 

A kanadai együttes a legutóbbi bajnoki kiírásban a Stanley-kupa döntőjéig menetelt, ahol a Dallas Stars ellen 3-0-s hátrányból három találkozót sorozatban megnyerve kiharcolta a mindent eldöntő hetedik összecsapást, amelyen végül alul maradt. Ezután az sem vigasztalta, hogy a rájátszás legértékesebb játékosának a csapat és a liga egyik legjobbját, Conor McDavidet választották (aki nem is vette át a Conn Smythe Trophy-t).

Edmonton Oilers v Washington Capitals
Conor McDavid a 97-es mezszámmal. Fotó: Getty Images via AFP / Getty Images via AFP/2022 Getty Images

Az Edmonton három fordulót követően a Nyugati Konferencia utolsó helyén áll, de ez még semmit nem jelent, mert az alapszakasz 82 fordulós, még nagyon az elején vagyunk a szezonnak.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!