Albánia

Vágólapra másolva!
Abszolút újoncként, de nem feltartott kezekkel érkezik az albán válogatott az Európa bajnokságra. Van egy olasz kapitánya, aki tudja, mit akar, és a jelek szerint a játékosai meg is tudják csinálni.
Vágólapra másolva!

Néhány éve aligha gondolta bárki is, hogy Albánia neve kijuthat akár egy megnövelte létszámú Eb-re is. A csapat ehhez képest csoportmásodikként, azaz egyenes ágon kvalifikálta magát, olyan nemzeteket megelőzve, mint Dánia és Szerbia. A legnagyobb szenzációt azonban azzal okozták, hogy 2014 szeptemberében saját pályájukon verték meg 1-0-ra a Cristiano Ronaldo nélkül felálló, de papíron így is sokkal erősebb portugálokat.

A csapat vezetőedzője, Giovanni De Biasi, aki edzői karrierje során megfordult az Udinesénél és a Torinónál is, olasz alapokon szervezte meg az albán válogatott játékát. Első tehát a védekezés, ami abból is játszik, hogy

a csapat a selejtezőkön összesen öt gólt kapott.

A keretben kétségkívül a csapatkapitányi karszalagot is viselő Lorik Cana a legnagyobb név. Jelenleg a Nantes-ban játszik, korábban pedig olyan klubokban szerepelt, mint az Olympique Marseille, a Galatasaray és a Lazio.

Szépen elosztották a gólokat

A csapat legfőbb hiányossága, hogy nincsenek igazán veszélyes támadói. Mi sem mutatja ezt jobban, mint az a tény, hogy a selejtezők során egyetlen játékos sem szerzett többet egy gólnál. Az aktív focisták közül egyébként a legtöbb válogatott gólja Hamdi Salihinek van (11), de őt a kapitány ebben a sorozatban csak egyszer játszatta. Mindez annak fényében érdekes, hogy a szezonban a Skenderbeu színeiben 26 találkozón 25-ször volt eredményes.

A keret

Kapusok: Etrit Berisha (Lazio), Alban Hoxha (Partizani Tirana), Orges Shehi (Skenderbeu Korce).
Védők: Arlind Ajeti (Frosinone), Naser Aliji (Basel), Mergim Mavraj (Köln), Lorik Cana (Nantes), Elseid Hysaj (Napoli), Ansi Agolli (Qarabag), Frederic Veseli (Lugano).
Középpályások: Ledian Memushaj (Pescara), Ergys Kace (PAOK), Andi Lila (PAS Giannina), Migjen Basha (Como), Odise Roshi (Rijeka), Burim Kukeli (Zürich), Ermir Lenjani (Nantes), Taulant Xhaka (Basel), Amir Abrashi (Freiburg).
Csatárok: Bekim Bala (Rijeka), Sokol Cikalleshi (Istanbul BB), Armando Sadiku (Vaduz), Shkelzen Gashi (Colorado Rapids).

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!