Storck még azt sem kérte, én maradjak az MLSZ elnöke

bernd Storck andreas möller magyar fociválogatott
Telki, 2015. november 2. Bernd Storck, a Norvégia ellen készülő magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya (j) és Andreas Möller edző a telki edzőközpontban tartott sajtótájékoztatón 2015. november 2-án. MTI Fotó: Illyés Tibor
Vágólapra másolva!
Függetlenül a nyári Eb-n elérendő eredményektől, Bernd Storck új szerződést kapott a magyar válogatott kispadján. Még két évig lehet kapitány, a segédjével együtt.
Vágólapra másolva!

Meghosszabbította Bernd Storck szövetségi kapitány szerződését a Magyar Labdarúgó Szövetség – jelentette be Csányi Sándor, a szövetség elnöke hétfői sajtótájékoztatóján.

A hosszabbítás 2018. június 30-ig szól, és Storck másodedzőjére, Andreas Möllerre is vonatkozik.

Möller és Storck egy tavaly novemberi sajtótájékoztatón Telkiben Forrás: MTI/Illyés Tibor


"Az Eb-selejtezők alatt és utána is többször fölvetődött, helyes volt-e, hogy a selejtezősorozatot három szövetségi kapitánnyal csináltuk végig. Persze, jobb, ha egy kapitány van, de kényszerpályán mozogtunk, máshogy nem is lehetett volna megcsinálni" – indokolta a döntést Csányi Sándor.

Azt mondta, az MLSZ elnöksége azért döntött most a hosszabbításról, hogy a tervezhetőséget, stabilitást előtérbe helyezve mutassa:

hosszú távon gondolkodik az utánpótlást és az egész magyar futballt tekintve.

"Az elmúlt időszakban sportigazgatóként és kapitányként mutatott munkája alapján úgy ítéltük meg, Bernd Storck megérdemli a bizalmat" – tette hozzá az elnök.

Csányi Sándor: Mutatni akarjuk a hosszú távú tervezést Fotó: Szabó Gábor - Origo


Csányi Sándor hangsúlyozta, hogy az Eb-re való kijutást csak egy állomásnak tartja, a végcél, hogy a válogatott tartósan sikeres legyen. "Ebben igen fontos szakasz lesz a vb-selejtezősorozat. Ez idén szeptemberben elkezdődik, tehát ha új kapitányt választanánk, nem lenne egyetlen egy meccse sem a csapattal a nyár folyamán, úgy kellene nekivágnia a selejtezőknek. Nem beszélve arról, ha jól szerepelnénk, akkor adott esetben ott állnánk július közepén egy sikeres edzővel, aki nincs leszerződve hozzánk , és más ajánlatokat is kaphatna. Így pedig nyár végén kereshetnénk új kapitányt."

Az MLSZ elnöke mindenképp szerette volna megadni azt a lehetőséget Storcknak, hogy hosszú távon tudjon gondolkodni, ne csak 2-3 hónapban.

mint Nagy Ádám és Kleinheisler László. Szeretnénk ezzel a döntéssel biztatást adni, hogy ne rövid távon, hanem hosszú távon gondolkodjon” – fogalmazott Csányi. Nevetve hozzátette, ha Eb-döntőbe jut a válogatott, akkor az összes jelen lévő újságírót meghívja a mérkőzésre.

Sportigazgató és szövetségi kapitány is marad

Storck sportigazgatóként és szövetségi kapitányként is folytatja munkáját, és – ha a feladatok indokolják -, lehetősége van arra, hogy további segítőket vegyen fel maga mellé, mint ahogy tette ezt a felnőtt válogatott esetében is.

A vb-selejtező keményebb dió lesz! Fotó: Szabó Gábor - Origo

A német tréner fizetéséről konkrét összeget nem mondott Csányi, de annyit megjegyzett, hogy egy olyan korrekt szerződést kötöttek a felek, amellyel az MLSZ és Storck is elégedett. "Mindketten mértéktartóak voltunk. Nem volt semmi különös kérése,

– viccelődött az elnök.

Szerinte a vb-selejtező keményebb dió lesz, mint amilyen az Eb-selejtező volt, hiszen csak 13 csapat juthat ki a vb-re Európából. "Kemény ellenfeleink lesznek, de nem tartom esélytelennek a csapat kijutását" – mondta.

A fiatalok beépítése a legfontosabb célok között

Kiemelte, hogy szerinte legalább akkora siker, ha még egy vagy két fiatal játékost sikerül beépíteni a nagyválogatottba, mint ha a csapat továbbjut a csoportból.

Azt

kizártnak tartja, hogy az Eb-n átgyalogoljanak majd a válogatotton,

és úgy érzi, a kapitány a felvázolt szakmai elképzelése alapján az MLSZ a szerződés-hosszabbítással nem vállalt nagy rizikót.

Csányi elárulta, hogy a horvátok elleni, szombati meccs után, májusban még egy komoly ellenféllel összecsap majd a válogatott, ám mivel még csak szóbeli megállapodást kötöttek a felek, erről egyelőre nem beszélhet.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!