Bár tavaly télen bokasérülést szenvedett, végül bajnoki címet ünnepelhetett a Ferencvárossal. A legutóbbi négy idényéből háromban is dobogós volt a góllövőlistán, az idei 17 találatával azonban már e téren is csúcsra jutott.
Ehhez kellett az OTP Bank Liga 21. fordulójában játszott, Puskás Akadémia elleni 2-0-ra végződő Fradi győzelem is, melyen Böde találatát először öngólként vették jegyzőkönyvbe. A Ferencváros végül hivatalos beadvánnyal fordult az MLSZ-hez, melyet a szövetség végül helyben hagyott, a találatot pedig a Fradi csatárának nevéhez írták.
A szezon során Bödének akadt egy 854 perc hosszú eredménytelen sorozata, melyet végül a bajnokságban szerzett 12. találatával a Paks ellen tört meg.
2015. szeptember középén új, három évre szóló szerződést írt alá az FTC-vel, meghosszabbítva az eredetileg 2016 nyarán lejáró megállapodást.
Az új megegyezés során a csatár nem kért fizetésemelést.
Az MLSZ Rangadó díjátadó gáláján Böde két kategóriában is az élen végzett: a gólkirályi címért járó Deák-díj mellett övé „Az év NB I-es gólja” cím is. Emellett 24 ponttal – 17 gól + 7 gólpassz – a gólokat és gólpasszokat összesítő kanadai táblázatot is első helyen zárta.
A Football Heroes névre keresztelt, a magyar válogatott játékosairól mintázott játékfigurák között egyelőre Böde babája a legnépszerűbb az eladási listán. Az 5-6 cm nagyságú figurák árából a gyártó minden eladott doboz után 1000 forintot az Együtt a Daganatos Gyermekekért Alapítvány számára juttat el. Az összeggel a betegségből kigyógyuló gyerekek oroszországi sportversenyére való kijutását támogatják a szurkolók.
Böde 26 évesen kapott először lehetőséget a válogatottban Egervári Sándor szövetségi kapitánytól. Első gólját a Törökország elleni világbajnoki-selejtezőn szerezte, amely végül pontot ért a magyar válogatottnak.
Majdnem kétéves kihagyás után 2015. október 8-án a Feröer-szigetek ellen szerepelt újra a válogatottban. Csereként beállva 0-1-es hátránynál a második félidőben szerzett duplájával megfordította a mérkőzést, fontos 3 ponthoz juttatva Magyarországot a 2016-os Eb selejtezőkörében.
A meccset követő felhajtást értetlenül fogadta, elmondása alapján „kicsit átesett a közvélemény a ló túloldalára”.
A Norvégia elleni pótselejtező visszavágóján a Hajdú B. István által csak ébredő erőnek" nevezett támadó emlékezetes mozdulattal küldte a földre a vele pontosan azonos súlyú és magasságú Even Hovlandot, melyről az M4-nek röviden így nyilatkozott: "Rosszul toltam meg a labdát, a gyerek le tudott szerelni, úgy voltam vele, hogy ne legyen kontra, aztán ezt a módját választottam annak, hogy megállítsam...nagyjából ennyi."
Majd később így fogalmazott: "Előfordul az ilyen...még a sárgán is meglepődtem.
Szokták mondani, hogy pofára esett, mint a zsíros kenyér..."