A szigetországi csapatot irányító páros, Heimir Hallgrímsson és a svéd Lars Lagerbäck közül utóbbi megerősítette, hogy a franciaországi tornát követően távozik posztjáról. A svéd edző már 2013 novemberében, a szerződése meghosszabbítását követően közölte, hogy idén visszavonul. Geir Thorsteinsson, az izlandi szövetség elnöke a hétfői sajtótájékoztatón elmondta, egy ideig marasztalta Lagerbäcket, de nem járt sikerrel.
"Nehéz döntés volt, mert fantasztikus éveket töltöttem Izlandon, de be kell látnom, hogy én sem leszek fiatalabb" - mondta a 67 éves szakember, aki 2011 októberében vette át a csapatot. Akkor Izland a világranglista 108. helyén állt - többek között Haiti, Szudán és Kuvait mögött -, a legfrissebb FIFA-rangsorban viszont a 35. pozíciót foglalja el.
Az izlandi keret
Az izlandi válogatott kerete:Lagerbäck vezetésével az izlandiak pótselejtezőt játszottak a 2014-es brazíliai világbajnokság előtt - de Horvátországgal szemben alulmaradtak -, majd a selejtezőcsoportjuk második helyezettjeként kijutottak a kontinenstornára.
Az Európa-bajnokság után a három éve társkapitányként tevékenykedő Heimir Hallgrímsson önállóan irányítja majd a válogatottat. Izland sorrendben Portugáliával (június 14., Saint-Étienne), Magyarországgal (június 18., Marseille) és Ausztriával (június 22., Párizs) játszik a franciaországi tornán.