Storck: Kísérleteztünk, büszkék lehetünk

STORCK, Bernd
Telki, 2016. március 21. Bernd Storck szövetségi kapitány a horvátok elleni felkészülési mérkőzésre készülő magyar labdarúgó-válogatott sajtótájékoztatóján Telkiben 2016. március 21-én. MTI Fotó: Illyés Tibor
Vágólapra másolva!
A magyar szövetségi kapitány örült annak, amit látott az utolsó előtti Eb-felkészülési meccsen, még annak is, hogy a meccshiánnyal küzdő játékosai milyen jól teljesítettek.
Vágólapra másolva!

"Nagyon elégedett vagyok, nagyon jót játszottunk, az utolsó negyed óráig megvolt az energia is" – mondta Bernd Storck, a magyar fociválogatott szövetségi kapitánya a péntek esti, Elefántcsontpart elleni 0-0-s döntetlen után. Hogy utána miért nem volt meg az energia, azt azzal indokolta, hogy a játékosok az edzőtáborban "nagy munkát végeztek, nehéz hét van mögöttünk".

Bernd Storcknak jó a 0-0 Forrás: MTI/Illyés Tibor


Storck emlékeztetett rá, hogy ki kellett próbálni néhány dolgot, kísérletezni a különböző felállásokkal (ezzel vélhetően Nikolics, majd Sallai szélsőként való szerepeltetésére gondolt), és "a csapat sokat tanult ebből". Hozzátette, hogy

van még min dolgozni, például a kondíción.

"Büszkék lehetünk rá, hogy Afrika bajnokával ilyen mérkőzést tudtunk játszani" - jelentette ki a kapitány. Azt is mondta, ahhoz képest, hogy több játékos, így Kleinheisler, Szalai, Dzsudzsák és Nagy Ádám nem kapott megfelelő meccsterhelést az elmúlt négy-hat hétben, különösen jó teljesítményt nyújtottak.

Hétfőn kezdődik a csapat számára a második ausztriai edzőtábor.

Az immár egyedüli válogatottsági rekorder Király Gábor azt mondta, sem ő, sem a csapat nem ér rá a csúcsdöntésével foglalkozni. A 102. mérkőzését játszó 40 éves kapus szerint az Eb-n "ha maximálisan ellátjuk a feladatunkat, akkor már elégedettek lehetünk. Az, hogy ez milyen eredménnyel párosul majd, már a mérkőzéseken fog eldőlni".

Nem találtak fogást rajtunk

"Az ellenfélen látszott a cserék után, hogy továbbra is olyan játékosok alkották a csapatot, akiknek a nagy része európai topbajnokságokban futballozik. Végig labdabiztosak voltak, ami nagyon jellemző az afrikai csapatokra, de nem igazán találtak fogást rajtunk, ebből a szempontból pozitívnak értékelem a mérkőzést" – mondta a magyar válogatott védője, Juhász Roland.

Juhász többször éles helyzetben mentett az afrikaiak ellen Forrás: MTI/Kovács Tamás


"Jó barátságos mérkőzést láthattunk annak ellenére, hogy nem született gól. Az első félidőben nem voltam elégedett, túl sok teret engedtünk a magyaroknak. A második játékrész már tetszett, mert jobban szűrtük az akciókat és helyzetünk is volt" – mondta Michel Dussuyer, az elefántcsontparti válogatott francia szövetségi kapitánya.

Salomon Kalou, az elefántcsontpartiak legnagyobb sztárja azt mondta,

a magyar együttes fizikálisan erős, és komolyan veendő csapat.

"Az Eb-re készülő magyarok jól játszottak, több helyzetet is kidolgoztak és egyértelmű volt, meg akarják nyerni a találkozót" – tette hozzá Kalou, akinek a Herthánál Dárdai Pál az edzője.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!