Az Izland elleni meccs után sok szó esett az északiak büntetőjét megelőző esetről, amikor Király Gábor kiejtett egy elsőre nem túl nehéznek tűnő, szögletből érkező beadást, majd a kavarodásnak az lett a vége, hogy Kádár ütközött ellenfelével, amire az orosz bíró büntetőt ítélt.
Az Origo fotósa készített egy képet, amin jól látszott, hogy Királynak nem volt olyan könnyű dolga, mert az egyik izlandi nekiütközött a levegőben, és a hétfői sajtótájékoztatón Holger Gehrke, a csapat kapusedzője megvédte a válogatottsági rekordert.
„Nincs szó kapushibáról, szabálytalanság történt, amit nehezen lehetett kiszúrni, én is csak a találkozó után láttam, amikor megnéztem a feltételeket.
Az egyik izlandi odacsapott Királynak, emiatt sikerült szerencsétlenül a mozdulat.
Nem szeretném azt sugallni, hogy hibázott a bíró, mert élőben ezt nagyon nehéz lett volna észrevenni, de ettől még tény, megvolt a kontakt, és emiatt hátrányba került a kapusunk.”
Felmerült a kérdés, hogy a 40 éves Király tud-e még fejlődni, erre Gehrke azt mondta, mindennap lehet fejődni, és
példának hozta fel a kolumbiai Farid Mondragont,
akivel korábban együtt dolgozott Kölnben, és aki 43 évesen még vébén védett, ami egyedülálló teljesítmény.
„Hozzá képest Király még kifejezetten fiatal. A robbanékonysága például a fiatalokat idézi, példának hozhatom fel a németek elleni mérkőzésen a Gomez fejesénél bemutatott bravúrját. De ezen felül is nagyon fontos láncszem ő, nem mondom, hogy apafigura, de olyan karakter, aki iránymutatást ad a többieknek, akik hallgatnak is rá.”
Azt egyelőre nem tudni, hogy a harmadik meccsen is a Haladás kapusa véd-e majd, de Gehrke szerint
mindhárom kapusunk nagyon rendben van mentálisan,
ami borzasztóan fontos ezen a poszton, ahol folyamatosan nagy a nyomás, és elég egyetlen balul sikerült mozdulat, hogy a szurkolók éveken át arról beszéljenek.
Természetesen a kapusedző is megkapta a kérdést Cristiano Ronaldóról, és annyit mondott, mindenki tisztában van a háromszoros aranylabdás képességeivel, mint ahogy a portugálokra is áll a kitétel, hogy a legerősebb ellenfelünk lesznek, annak ellenére, hogy eddig csikorgott a gépezet.