Király kézen áll, Dárdai nem kommentál
2016. június 25. 08:35
Kezdődjön a mai kaland: délután ezek a meccsek várnak ránk, de addig is rengeteg érdekességet fogunk kihalászni önöknek a zavarosból. Tartsanak velünk! Tehát a mai progi:
Egy rövid UEFA-interjúban is elérzékenyült, hogy milyen jó most a hangulat a csapat körül. Hát miattatok van ez, drága Balázs, mi-at-ta-tok! Itt olvashatók a cséká szavai.
Székely Dávid szúrta ki a mai L'Equipe-ben. Tudják, ott, ahol Bernd Storckot választották a második legjobb edzőnek, és ahol Kleinheisler Lackó bekerült az álomcsapatba. Arany maszatok mindketten, mondanunk sem kell.
"Az izlandi mez egyike a tíz legkeresettebb trikónak, és csak kevéssel marad el az olyan nemzetekétől, mint Franciaország vagy Anglia. Még többet is el tudtunk volna adni, ha képesek vagyunk többet beszerezni" - mondta az Unisport menedzsere, aki hozzátette, 1800 százalékkal nőttek a jegyeladások Skandináviában.
Tényleg nem volt csúnya az izlandi mez, adjuk meg.
Az 1992-es Európa-bajnokság óta nem volt olyan alacsony a gólátlag, mint most (1,92) - mondja az Opta.
Így néz ki az Eb álomcsapata eddig. Meg lennék lepve, ha Gera sokkal lenne lemaradva a belső középpályások versenyében Kroos és Witsel mögött.
Juha Pál kollégánk, aki komolyabb nemzetközi kapcsolatrendszert épített ki, mint a CIA, egy belga újságíróval beszélgetett a nyolcaddöntő előtt. Google translate-tel érdemes próbálkozni a flamandban kevésbé járatos olvasóinknak, ha érdekli, milyen cikk született Juha úr válaszaiból. Ha pedig az érdekli, mi mit tudtunk meg a belgáktól, akkor nézzen fel holnap is az Origóra, érdemes lesz.
Nem tartozik szorosan a tárgyhoz, de biztosan lesz, aki értékeli, hogy kiváló újságírónk ma hajnalban három csukát fogott pergető technikával.
Kell hozzá egy kis angoltudás, de mindneképpen érdemes megnézni, ahogy Brad interjút készít a csajával, hogy miért szavaz az EU-ból való kilépésre. Figyelem, annyit elárulunk, van köze a focihoz is, amihez a hölgy pont annyit konyít, mint a világpolitikához.
Mármint a Will Grigg's on Fire-es buliba.
Ezt állítja Divock Origi. "A magyaroknak szervezett csapatuk van, rajtunk múlik, hogy sikerül-e megbontani őket. A képességeink mindenesetre megvannak hozzá.”
A 36 éve Belgiumban élő, egykori 92-szeres válogatott Fazekas László konkrét taktikai tanácsokat is adott a magyar válogatottnak. Részletek itt.
nyolcaddöntő:
Svájc-Lengyelország
Saint-Étienne 15.00, v: Mark Clattenburg (angol)
A várható kezdőcsapatok (az uefa.com alapján):
Svájc: Sommer - Lichtsteiner, Schär, Djourou, Rodríguez - Behrami, Xhaka, Dzemaili - Shaqiri, Embolo, Mehmedi
Lengyelország: Fabianski - Piszczek, Glik, Pazdan, Jedrzejczyk - Blaszczykowski, Krychowiak, Maczynski, Grosicki - Milik, Lewandowski
Wales - Észak-Írország
Párizs, Parc des Princes 18.00, v: Martin Atkinson (angol)
A várható kezdőcsapatok (az uefa.com alapján):
Wales: Hennessey - Gunter, Chester, A. Williams, Davies, Taylor - Allen, Ledley - Ramsey, Bale - Robson-Kanu
Észak-Írország: McGovern - Hughes, McAuley, Cathcart, J. Evans - Baird, Davis, Norwood, Ward, Dallas - Lafferty
Horvátország-Portugália
Lens 21.00, v: Carlos Velasco Carballo (spanyol)
A várható kezdőcsapatok (az uefa.com alapján):
Horvátország: Subasic - Srna, Corluka, Vida, Strinic - Modric, Badelj - Brozovic, Rakitic, Perisic - Mandzukic
Portugália: Rui Patrício - Vieirinha, Carvalho, Pepe, Guerreiro - William Carvalho, Joao Moutinho, André Gomes, Joao Mário - Nani, Ronaldo
Radja Nainggolan lehet a következő, aki idejekorán álomsorsolást kiáltott.
„Őszintén szólva nem sokat tudok a magyarokról. A lényeg, hogy minden erősségünket mozgósítva futballozzunk, úgy, ahogyan a legjobban szeretünk, mert ez esetben legyőzhetjük őket."
Íme a lengyel-svájci, aztán a walesi-északír, és végül a portugál-horvát meccsek előzetesei.
"Nagyon nagy kedvvel végeztem ezt a munkát, szívesen csináltam volna az Európa-bajnokság zárásáig, de az MTVA-val kötött megállapodásom eleve úgy szólt: csupán a csoportmérkőzések befejezéséig vállalom. Az ok roppant egyszerű, vissza kell térjek a munkahelyemre, a Hertha BSC-hez, hiszen gőzerővel megkezdődik a felkészülés az új szezonra" - nyilatkozta a fourfourtwo.hu-nak a volt magyar kapitány.
És mit látott? Kézen álló Király Gabit.
A magyar bombája megelőzte a portugál sarkazását az UEFA.com gólszépségversenyén.
Az első toulouse-i edzésük után.
Az osztrákok elleni győztes gól alatt elaléló izlandi kommentátor közvetítése alá nem volt utolsó ötlet halálmetál-alapot tenni, ugye? (via 444).
Legalábbis Carlo Ancelotti szerint, aki úgy véli, 2012-ben a spanyolok agresszívebbek voltak. Ez használhatják ki az olaszok.
Két magyar fotó is bekerült a Squawka legjobb Eb-képeket felvonultató galériájába.
Szerencsére újabb játékos akadt, aki alaposan alábecsül minket, és ezzel esélyt ad a mieinknek. Gareth Bale egészen odáig ment, hogy szinte el is felejtkezett arról, hogy ott vagyunk a nyolcaddöntőben. Részletek emitt.
Ha kíváncsi, hogy néz ki egy álomsorsolást kiáltó forma, amikor belerobban a valóság az arcába, készséggel segítünk:
Vidámak, tettrekészek, elegánsak a magyar-belgára készülő magyar játékosok.
Ugye ön sem felejti el használni a hashtaget? Fessük piros-fehér-zöldre az Eiffel-tornyot. Azt egyébként tudta, hogy a jó Gustav egyik kedvenc városa volt Budapest? Azt biztosan tudta, hogy ő tervezte a Nyugatit is.
A Benfica és az Olympique Marseille után egy igazi nagyágyú, a Leicteser City is bejelentkezett Nagy Ádámért, a Ferencváros válogatott középpályásáért. A részletekről itt olvashat.
Bale, Ronaldo, Morata és Dzsudzsák az Eb legjobban célzó focistái. Részletek itt.
Martin Skrtel, Szlovákia csapatkapitánya nem kertelt, szerinte válogatottja továbbjut a németek elleni nyolcaddöntőben.
„Azt hiszem, nem ez lesz az utolsó mérkőzésünk az Eb-n. Alázattal és az ellenfelet tisztelve lépünk pályára, de nem fogunk félni” – nyilatkozta.
Optimizmusára okot adhat, hogy május 29-én, Augsburgban felkészülési mérkőzésen 3-1-re győzött az együttes: Mario Gómez 13. percben szerzett tizenegyesére Hamsík, Djuris és Kucka válaszolt.
28 évvel ezelőtt Hollandia 2-0-ra verte a szovjeteket az Európa-bajnokság döntőjében. Emlékszi erre a gólra? Akár igen, akár nem, nézze meg: Marco van Basten egy isten!
A franciák kiestek volna, a svédek 16 között lennének. Mi pedig? Nézze meg!
Igen, a magyarok elleni sarkazós góljáról van szó. Sunyin ellökte Langot, itt a bizonyíték.
A svájci Dzemaili felesége második lett a legszexisebb focistafeleségek szavazáson, pedig ahogy a lengyelek elleni nyolcaddöntőn ma megjelent, az nehezen űberelhető. További képekért kattinston a fotóra!
Shaqiri lengyeleknek lőtt álomgóljával búcsúzunk mára, legalábbis a percről percre közvetítésünkkel. Köszönjök egésznapos figyelmüket!