A sportszerű szurkolás mellett többen be akartak mászni a pályára, voltak, akik a stadion biztonsági személyzetével és rendőrökkel keveredtek verekedésbe, hanggránátot és petárdát lőttek fel, és fáklyát dobtak a pályára. A verekedésekkel kapcsolatban több magyar szurkolót előállítottak, közülük egyet hivatalos személy elleni erőszak gyanújával le is tartóztattak, és természetesen az UEFA is vizsgálatot indított, ennek eredményét kedden délután hozták nyilvánosságra.
A nemzetközi szövetség az Ausztria elleni bordeaux-i mérkőzéssel kapcsolatban pirotechnika használatáért 20 000 euró (kb. 6,3 millió forint), míg az Izland elleni marseille-i mérkőzésen történtek esetében pirotechnika használatért, tárgyak pályára dobásáért és tömegverekedésben való részvételért 65 000 euró (kb. 20,5 millió forint) pénzbüntetés befizetésére kötelezi a magyar szövetséget.
A fentiek miatt nagyon fontos, hogy az utolsó csoportmeccsünkön minden magyar szurkoló csak és kizárólag a sportszerűség keretein belül buzdítsa a csapatot, hiszen egy esetleges újabb rendbontás után az UEFA visszaesőként bünteti a csapatot – kéri az MLSZ.
A magyar válogatott kapitánya, Dzsudzsák Balázs is sportszerű biztatásra kérte a szurkolókat. „Szurkolóink és köztünk nagyon szoros kapocs alakult ki, ami nagyon fontos számunkra, a lelátókról érkező buzdítás rettentő sokat jelent nekünk, és hihetetlen motivációt ad mindannyiunknak.
Arra kérünk mindenkit, hogy továbbra is ugyanígy, közösen vívjuk meg a következő csatákat is,
de úgy, hogy a lelátón történtek még a legszigorúbb döntéshozók számára se adjanak lehetőséget büntetés kiszabására, vagyis kizárólag a pályán elért eredmények határozzák meg azt, hogy hogyan zárjuk majd ezt az Európa-bajnokságot” – fogalmazott csapatkapitányunk.