Gera: Remélem, ez csak a kezdet

magyar válogatott hazaérkezés liszt ferenc nemzetközi repülőtéren euro 2016 foci eb
Vágólapra másolva!
Megérkezett az Európa-bajnokságon a nyolcaddöntőben búcsúzott magyar válogatott Budapestre. Király Gábor és Gera Zoltán arról beszélt, hogy miben fejlődött rengeteget a válogatott a korábbiakhoz képest. Remélik, hogy ez a siker csak a kezdet.
Vágólapra másolva!

Amikor a magyar fociválogatott megérkezett Budapestre, az egyébként csak magángépek által használt Ferihegy 1 terminál néhány órára ugyanúgy megtelt élettel, mint a magyar Eb-meccsek alatt a magyar városok többsége. A szurkolókat ide még nem engedték be, de rengeteg újságíró, fotós és rendőr várta Dzsudzsákékat. Még a tűzoltók is kivonultak, nem elővigyázatosságból, hanem hogy vízfüggönnyel és szivárvánnyal várják a csapatot hazaszállító gépet.

A landolás és a fényképezkedés után Király Gábor, Gera Zoltán és Bernd Storck szövetségi kapitány mondott néhány szót. "Kicsit fáradtak vagyunk, mert egész éjszaka utaztunk, de azért örülünk, hogy itthon vagyunk" – kezdte Király.

A végére elfogyott a benzin – vette át a szót Gera. – Nagyon jól sikerült a felkészülés, rengeteget dolgoztunk. A pályafutásom alatt megtapasztaltam, hogy ha egy-két hét közös edzőtáborba vonul a csapat, akkor azért kijönnek a problémák, de egyedülálló módon most nem volt semmilyen feszültség a csapaton belül" – válaszolta arra a kérdésre, hogy miben más ez a magyar válogatott, mint a korábbiak voltak.

A mikrofonnál: Gera Zoltán. Mögötte Király Gábor Fotó: Adrián Zoltán – Origo

Király is hasonlóan indokolta a jó szereplést. "Hét hetet együtt voltunk, ez viszonylag hosszú idő. Négynaponta volt meccsünk, fizikailag és szellemileg is rendkívül megterhelő volt ez az Eb, mégis mindenki félre tudta tenni a negatívumokat. A tolerancia volt a kulcs, hogy a siker érdekében senki nem egyénieskedett, csak a csapatot és a sikert láttuk magunk előtt. De nemcsak a játékosok, hanem a stábtagok is elképesztően sokat dolgoztak. Például Elek Ákos sérülése miatt szinte biztos volt, hogy nem játszhat, de a fizioterapeuták fantasztikus munkájának hála mégis szerepelhetett az Eb-n."

Maradnak-e az öregek?

Azt a kérdést, hogy visszavonulnak-e a válogatottságtól, mindketten udvariasan elhárították, mondván, nem most akarnak ezzel foglalkozni. Gera annyit azért hozzátett:

A sok csatát megélt Gera magáról az Eb-ről azt mondta, élete egyik legnagyobb élménye volt. "Amikor kiértünk Nizzába, és ott várt ránk a csapatbusz, lehetett érezni, hogy egészen különleges dolog történik velünk. A polgármester köszöntött bennünket, végig nagyon vigyáztak, figyeltek ránk a helyiek. Az első naptól az utolsóig minden percét élveztük. Nagyon remélem, hogy ez csak a kezdet" – mondta a válogatott álló feladatokra utalva.

Ilyen volt a fogadtatás Fotó: Adrián Zoltán - Origo


Bernd Storck szövetségi kapitány a tőle megszokott kimért stílusban köszönte meg a sajtó képviselői előtt is a csapatnak a munkát.

"Nemcsak az Eb-n, hanem előtte is nagyon jól dolgoztak a srácok, az ausztriai edzőtáborban, a felkészülési meccseken és az Eb-n is. Napról napra, meccsről meccsre javult a játékunk.

Fantasztikus csapatunk van, és bár most meg fog nőni az elvárás a válogatott felé, továbbra is ezen az úton kell továbbmennünk. Nagyon fiatal játékosaink vannak, megérdemlik a bizalmat, de még időt kell nekik adni. Kemény hónapok, évek várnak ránk, hiszen kvalifikálni szeretnénk magunkat a világbajnokságra."

A kapitány Fotó: Adrián Zoltán – Origo


A magyar válogatott ezután a Hősök terére buszozott, hogy találkozzon a rá váró több ezer szurkolóval.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!