Marseille-ben napokon át állandóan tömegverekedések törtek ki az angol, orosz, illetve helyi huligánok főszereplésével, de ilyen többször előfordult a közelmúlt nagy tornáin is: részeg, gyakran jegy nélkül érkező szurkolók utcai randalírozását nyilván nem könnyű megakadályozni. Az azonban egyenesen sokkoló volt, hogy a stadionban is kitört a botrány. Az UEFA és a FIFA által szervezett válogatott tornákon efféle emberemlékezet óta nem történt. A névre szóló belépők és a szigorú biztonsági előírások régóta megelőztek mindenféle nagyobb lelátói balhét.
Az európai szövetség figyelmeztette a két szövetséget, hogy ha még egyszer botrányt okoznak a szurkolói, habozás nélkül szankciókat alkalmaznak majd, akár
az angol és az orosz válogatottat is kivághatja
a tornáról. Ráadásul ez a szankció független attól a vizsgálattól, ami a stadionon belül történtekről zajlik.
Az angol-orosz meccsen készült képeken egyértelműen támadó testhelyzetben lévő, helyenként eltakart arcú figurák vannak, ütésre emelt kézzel. Igaz, a stadionban nem sérült meg senki súlyosan, és nem bontakozott ki nagy verekedés.
Több, a helyszínen tartózkodó újságíró azt írta a Twitteren, hogy az angolok szektorába átmászó oroszok nem verekedni akartak, csak hamarabb kijutni a stadionból, mint ahogy előírták nekik.
Attól, hogy nem lett súlyosabb következménye a szurkolótáborok összekeveredésének, még ugyanolyan aggasztó, hogy megtörténhetett. Több száz ember akadálytalanul átmászott egy másik szektorba, senki és semmi nem állította meg őket. A rendezők egy része a pálya túloldaláról futott oda rendet tenni, mert a létszám szemlátomást nem volt elegendő.
Rendőrök pedig egyáltalán nem voltak a stadionban.
Vitalij Mutko orosz sportminiszter elítélte az orosz szurkolók által kirobbantott tömegzavargásokat. Mutko szerint egyesek nem azért mentek el a stadionba, hogy meccset nézzenek. Hangsúlyozta, hogy az ilyen magatartás szégyent hozott Oroszországra. Kijelentette, hogy a zavargások kezdeményezőit azonosítani fogják és meg fogják büntetni. Vizsgálják, hogy az erőszakos szurkolók az oroszországi elosztásban megszerzett vagy szabadon vásárolt jeggyel jutottak-e be a stadionba.