Ha a magyar válogatott második lesz a csoportjában, akkor a B csoportból kaphat ellenfelet a 16 között. Ez a hétfői meccsek függvényében lehet Anglia, Wales vagy Szlovákia, de akár még Oroszország is.
A négy ponttal éllovas angoloknak akár a vereség is beleférhet a hárompontos Szlovákia ellen St. Étienne-ben. Roy Hodgson tanítványai fél lábbal már a nyolcaddöntőben érezhetik magukat, mivel egy sor szerencsétlen eredménynek kellene születnie ahhoz, hogy legalább a legjobb harmadikok között ne léphessenek tovább.
A The Times szerint 99,9 százalék a továbbjutás esélye,
ugyanakkor a napilap némi szarkazmussal hozzátette: ugyanennyi volt a valószínűsége annak is, hogy nem a bajnok Leicester City nyeri meg a Premier League-et.
A leicesteri hős, Jamie Vardy már a későbbi kilátásokról beszélt a hétfői meccs előtt: "Nem félünk senkitől, mindig a lehető legmagasabbra kell helyezni a lécet. Aki úgy kezd meg egy nagy tornát, hogy semmit sem fog elérni, az biztosan nem viszi semmire" - vélekedett a csatár.
Az angol szövetséget vezető Greg Dyke közölte, a csapat célja az elődöntő, és a 68 éves Hodgson szerződésének meghosszabbítása is az Eb-n mutatott teljesítménytől függ.
Az Eb-újonc szlovákok egyik legjobbja, Marek Hamsik kifejtette, a csoport legjobb csapata vár rájuk St. Étienne-ben. Hozzátette, győzelemmel biztosan nyolcaddöntősök, de döntetlen esetén is jó esélyeik vannak.
A csoport másik meccsén a szintén hárompontos walesiek találkoznak az egypontos oroszokkal Toulouse-ban. Gareth Bale, az első Eb-jükön szereplő szigetországiak sztárja közölte, saját kezükben van a sorsuk, és
ha valaki a torna előtt ezt mondja nekik, rögtön elfogadták volna.
A meccs és a csoport kimenetele szempontjából érdekes, hogy a walesiek az első és akár az utolsó helyen is végezhetnek.
A 2018-as vb-nek otthont adó oroszok csak győzelemmel léphetnek tovább, de ettől függetlenül is lesz izgulnivalójuk a zárókörben. Az UEFA ugyanis kedden a szurkolók rendbontásai miatt felfüggesztett kizárással sújtotta a csapatot, azaz ha az orosz huligánok Toulouse-ban is randalíroznak, akkor a meccs eredményétől függetlenül idő előtt véget érhet az Eb a csapat számára.
B csoport, 3. forduló:
Szlovákia - Anglia
St. Étienne, Geoffroy-Guichard Stadion 21.00, v.: Carlos Velasco Carballo (spanyol)
A várható kezdőcsapatok (az uefa.com szerint):
Szlovákia: Kozácik - Pekarík, Skrtel, Durica, Hubocan - Pecovsky, Kucka - Mak, Hamsík, Weiss - Nemec
Anglia: Hart - Walker, Smalling, Cahill, Rose - Dier, Wilshere, Rooney - Lallana, Vardy, Sturridge
Oroszország - Wales
Toulouse, Stadium de Toulouse 21.00, v.: Jonas Eriksson (svéd)
A várható kezdőcsapatok (az uefa.com szerint):
Oroszország: Akinfejev - Szmolnyikov, V. Berezuckij, Ignasevics, Scsennyikov - Glusakov, Golovin, Mamajev - Kokorin, Dzjuba, Szmolov
Wales: Hennessey - Gunter, Chester, A. Williams, Davies, Taylor - Allen, Ledley - J. Williams, Ramsey - Bale
A csoport állása:1. Anglia 4 pont, 2. Wales és Szlovákia 3-3 (3-3), 4. Oroszország 1.